A világ felfedezése
Enciklopédia · The Witcher 3: Wild Hunt Remastered
Böngéssz 4092 enciklopédia-bejegyzést.
A világ felfedezése
Kapcsolódó tartalom
Nincs a feltételeknek megfelelő tartalom. Törölj néhány szűrőt.

Otrygg an Hindar, Donar jarl unokája és örököse volt a legfiatalabb a skelligi trónkövetelők közül. Hősi tettekről és merész rajtaütésekről álmodott, melyeket alattvalói az ő vezetésével hajtanak végre.

Cirilla Fiona Elen Riannon – mit is mondhatnék róla? Talán azt, hogy a legtöbben Cirinek nevezik, 1251-ben született, a haja hamuszőke, az arcán pedig sebhely van. Ez a Cirilla az, akit a legjobban ismerek, az, akin oly sok évvel ezelőtt megakadt a szemem, és aki – tényleges rendkívüliségéhez mérten legalábbis – egyáltalán nem tűnt különlegesnek. Cirilla ugyanis jól képzett witcher, több trónszék várományosa, az ősök rendkívüli varázshatalmat garantáló vérvonalának utolsó sarja és a Tér és Idő úrnője. Ezekhez képest nem teljesen mindegy, milyen színű a haja és mikor született? Tudnotok kell azt is, hogy Ciri Geralt fogadott lánya… de ez keveset mond a lényegről. Geralt számára ő az élet. A véletlen ajándéka, akit a végzet a lehető legkülönösebb módon béklyózott a witcherhez. A witcherek ősi hagyománya szerint Geralt Kaer Morhenbe vitte Cirit, hogy gondját viselje. Vesemir segítségével hivatásos szörnyvadászt faragott belőle. Eközben váltak nyilvánvalóvá Ciri mágikus képességei – így jött rá a két férfi, hogy egy Forrással van dolga. Ciri számára azonban a mágia adománya átok is egyben. Miatta egy napon el kell majd rejtőznie az egész világ, még Geralt elől is.

Geralt és én régóta ismertük Chappelle-t, az Örök Tűz Egyházának biztonsági kérdésekkel foglalkozó kancellárját Novigradban, aki évekkel ezelőtt meghalt, és egy alakváltó vette át a helyét és a nevét. Ezt egy szóval se árultuk el senkinek, mert a változás egyértelműen mindenkinek előnyös volt. Az alakváltó józan lény volt, akiből hiányzott az eredeti Chappelle kegyetlensége, és felügyelete alatt sokat javult az élet a városban. Sajnálatos módon a kancellár békülékenysége bizonyára gyanakvást keltett, tekintettel a Novigradban egyre erősödő rettegésre és az egyre sűrűsödő üldözésekre. Az alakváltót leleplezték, letartóztatták és máglyahalált halt az Örök Tűz nagyobb dicsőségére.

A nilfgaardi hadsereg közeledtének híre hallatán mindenféle rendű és rangú nemesek álltak neki összecsomagolni a családi ezüstöt és lóhalálában menekülni biztonságosabb környékekre. Nem törődtek többé azzal, hogy meg kellene védeniük örökségüket és földjeiket, így otthagyták a hódítók kényére-kedvére. Vserad nagyúr sem volt kivétel ez alól. A birtokos Hollószirtből uralta Velen nagyobbik részét, mielőtt családjával együtt menedéket keresett egy toronyban, Fyke szigetén. Ám nem sikerült rálelnie az áhított biztonságra, és a mészárlás, amelyben végeztek vele, számos iszonytató szóbeszéd és monda alapja lett.

Maria Louisa la Valette bárónő volt a legnépszerűbb téma Temeriában a maga idején. Ez a nemeshölgy volt Foltest király szeretője, még két törvénytelen gyermekkel is megajándékozta. Ez elég nagy botrányt okozott és számos fontos családot arra ösztönzött, fogjanak fegyvert, ám végül a király erői vérbe fojtották a felkelést, amikor nehéz ostrom után bevették La Valette kastélyát.

Geralt találkozása az őrülttel, aki egy hatalmas hajót ácsolt, miközben egykori legénysége tagjainak levágott fejével társalgott, finoman szólva szokatlan élmény volt.

Amikor a mocsári tisztáson először meséltek a gyerekek Jancsiról, a witchernek minden oka megvolt arra, hogy úgy vélje, valójában nem létezik ilyen személy. Nehéz volt elhinni, hogy élhet bárki is ilyen barátságtalan körülmények között úgy, hogy nem lenne rövid úton a fojtólidércek vagy a vizibanyák élelme. Éppen ezért Geralt úgy sejtette, Jancsi a gyermeki képzelet szüleménye, magányos árvák képzeletbeli barátja. Ám hosszú évek tapasztalata arra bíztatta, semmilyen lehetséges nyomot ne hagyjon figyelmen kívül, ezért úgy döntött, átnézi a környékbeli mocsarat ez után a Jancsi után.

A mondás, miszerint „amilyen az apa, olyan a fia”, tökéletesen illik Crachra és elsőszülött fiúgyermekére. Az ifjú Hjalmar apjára ütött alkatát és jellemét tekintve is – és sokan megjövendölték, hogy idővel meg is előzi atyját dicsőség és hírnév dolgában. A széles vállú és hihetetlenül ügyes kardvívóban megvan minden, ami egy remek harcosnak kell, karizmája és már-már őrült hősködésre való hajlama pedig felszítja a tüzet a zsákmányra és dicsőségre szomjas skelligi ifjak szívében.

Feroe zord arcú jarlja elszíneződött kezének és alkarjának köszönheti csúfnevét – a fagy hagyott nyomot rajtuk, mikor hosszúcsónakja egy váratlan őszi hóviharban zátonyra futott. Holger még skelligi mércén (ahol a rablás és a fosztogatás gyakorlatilag mindennapos) is brutális kalóznak és portyázónak számít. Minden bizonnyal azért, mert nem csak partvidéki államok, Cidaris, Novigrad és Nilfgaard, hanem az ellenséges skelligi klánok hajóira is szabad prédaként tekint.

Graham egyszerű halászlegény volt egy még egyszerűbb faluból, Oretonból, ám a szerep, amit a helyi eseményekben játszott, korántsem nevezhető egyszerűnek. Fyke szigete, a torony, az átok… kulcsfontosságú szerepe volt mindegyikben. Geralt Anabelle-től tudta meg, micsoda mély érzelmek kötik Grahamhez, ám szomorú történetük folytatására csak később derült fény…

Amikor Geralt egy nyomorék törpét látott a Véres Báró udvarában, nem sokat törődött vele… ám amikor a tenger egy hasonlóan torz lényt vetett Skellige partjára ugyanarról a hajóról, melyen Ciri és titokzatos kísérője utazott, azonnal felfigyelt az összefüggésre. Hamar ráébredt, hogy Ciri megtalálásához ez az elnagyolt hústömeg jelenti a kulcsot.

A remete, aki a Célavy-tó szigetén élt, a hercegség Öt Erényének őre volt. Ez a tisztaszívű ember őrizte a sziklákat, amelyekre az erényeket felvésték, és bárki erre járó lovagot próbára tett, hogy lássa, mennyire testesítik meg azokat. Amikor a witcher a szigetre érkezett és találkozott a remetével, úgy érezte, nem ez volt az első találkozásuk. Csak később jött rá, hogy mennyire igaza volt.

Geralt nem számított rá, hogy Bernard Ducattal, a temeri hírszerzés egykori fejével ilyen körülmények között találkozik. Kapcsolatuk hosszú évekre nyúlt vissza, még abba az időbe, amikor Ducat irányította a vizimai Templomnegyedben a kémtevékenységet egy Thaler nevezetű orgazda bőrébe bújva. Thaler, mint orgazda, gorombaságáról és különösen mocskos szájáról volt ismert. Azóta viszont sok minden megváltozott, de Facipő, a varga (ahogy ma Ducat hívatja magát), éppen olyan udvariatlan és vulgáris maradt, mint amilyen Thaler mindig is volt. A Radovid elleni támadásban játszott szerepe pontosan nem tisztázódott, de tekintettel tapasztalatára és szakmai hozzáértésére, nem is lehet tőle elvárni, hogy megosszon egy ilyen értesülést, még egy régi baráttal sem.

Tekintettel arra, ahogy a mindenféle rendű és rangú kémszervezetek működnek, a „Hendrik” minden bizonnyal nem számított a férfi valódi nevének. Ennek ellenére ez volt az egyetlen megnevezés, amelyen a witcher őcsászári felsége Velenbe telepített helyi kopóját ismerte. Körbekérdezvén Geralt megtudta, hogy „Hendrik” egy Hangafalva nevű településen élt.

Fugas, az ördög nagyon felelősségteljes és megbecsült helyet töltött be a Fúriák boszorkányszombatján: ő volt az, aki feltartóztatta mindazokat, akik fel akartak jutni a hegytetőre. Egyáltalán nem hasonlított Torque-ra, akivel oly sok évvel ezelőtt Geralt és én találkoztunk. Fugas mérete leginkább egy kissé nagyra nőtt trolléra emlékeztetett, és akárcsak egy troll, ő sem volt kifinomult lélek. Nem sok szorult ebbe az ördögbe a furfangos tréfamesterből, az ördögfiókából, aki mindig rossz fát tesz a tűzre. Inkább egy novigradi verőlegény eltökéltségével és szakmai hozzáértésével végezte a feladatát. Ám Geraltot megpróbálni megállítani Fugas legostobább és egyben végső ötletének bizonyult, amivel életének és a Fúriák alkalmazásában oly szépen indult pályafutásának is véget vetett.

Skelligén a legtöbb druida különbözik a kontinensen mélyen gyökeret vert közhelytől, miszerint ezek ősz szakállú, fehér köntösű vénemberek, akik szent tölgyfák előtt hajlonganak, viverneket idomítanak és a helyi urakat gyötrik mindenféle kérelemmel, hogy újabb fajokat vehessenek fel a védett jószágok listájára. Ermion, Geralt régi ismerőse, sem volt kivétel e tekintetben. Ez a merevszakállú, vézna férfi volt a skelligi druidakör vezére. Egyben Crach an Craite jarl tanácsadójaként is működött a mágiával és a misztikummal kapcsolatos ügyekben, valamint tanáccsal látta el minden olyan kérdésben, amihez több kifinomultság kellett egy jól irányzott felütésnél vagy erővel meglendített baltánál. Ermionról köztudott, hogy makacs, és hogy hajlamos (ami Skelligén ritkaság) figyelembe venni egy adott cselekvés összes lehetséges következményét, ami összességében azzal járt, hogy a vele folytatott beszélgetésekhez rengeteg időre és türelemre volt szükség.

Uma deformált testének csapdájában Avallac'h raboskodott – egy nagyhatalmú Aen Elle bölcs, akihez Geraltnak pár évvel korábban már volt szerencséje. Avallac'h már akkoriban is erős, és meglehetősen nyugtalanító, érdeklődést mutatott az ősi vér és annak hordozója, Ciri iránt. Pontos indítékai nem voltak egyértelműek, ő pedig nem tett különösebb erőfeszítést, hogy tisztázza őket Geralt számára. A witchernek most sem volt fogalma arról, mi köti a tündét Cirihetz. Avallac'h kétségtelenül segített neki, többször is kimentette a Vad Falka karmaiból… de vajon miért? Geralt sajnos hiába várt választ az őt foglalkoztató kérdésekre a bölcstől, aki élet és halál közt lebegett. Annyi erőt szerencsére sikerült összekuporgatnia, hogy felfedhesse Geralt előtt a legfontosabbat – Ciri hollétét.

Az 1272 tavaszán Novigradon végigsöprő, vallási és faji alapú gyilkosságsorozat egybeesett az időszakkal, mikor Hubert Rejk volt a városi hullaház boncmestere. Emiatt túlhajszolt volt, ráadásul el kellett viselnie utálatos felettese, Nathaniel tiszteletes piszkálódásait is. Így hát nem meglepő, hogy kelletlen és gunyoros alaknak tűnt, mikor Geralt először találkozott vele. Továbbá az is világosan látszott, hogy valamiféle viszály áll fenn közte és Joachim von Gratz között, és ez a tény nem sokat javított a hullaház már amúgy is feszült légkörén. Mindazonáltal, mikor Hubert megtudta, hogy mi Geralt váratlan látogatásának oka, egyértelművé tette, hogy Geralt és Joachim számíthat a segítségére.

A skelligiek tudvalévőleg mindenek felett értékelik a bátorságot, Vigi vakmerősége azonban még az ő mércéjük szerint is túlmutatott a bátorságon – egyenest az önpusztító őrület felé. Ez a Tordarroch klánbeli harcos arra törekedett, hogy Félelem nélküli Vigiként emlegessék. Ehelyett, tettei révén, Flúgos Vigiként vált ismertté – ami a jelek szerint nem volt igazán ellenére. A dicsőségre szomjazó Vigi, hogy megmentse sziget-otthonát a jégóriástól, meggyőzte Hjalmart, hogy hajózzon Undvikba. Sok társuk odaveszett az expedícióban, maga Vigi a jégóriás barlangjában kötött ki.

Sylvia Anna… Bájos név, nem gondolod? Ez a szépség nem meglepő, figyelembe véve, hogy egy herceg lányának és egy hercegasszony nővérének a neve. Mégis Syanna (ahogy a bizalmasai hívják) sorsa nem volt olyan szép, mint egy ilyen szerencsés születésű lánynál hihetnénk – merthogy, mint kiderült, valójában inkább balszerencsés csillagzat alatt született. Napfogyatkozás alatt jött a világra, és a Fekete Nap átka körüli pánik áldozatául eset, ami állítólag az uralkodó családok hasonló körülmények között született leánygyermekeit sújtja. Noha Geraltnak komoly kétségei voltak, hogy ez az átok valóban létezett, sokan állították, hogy szörnyű mutációkat okoz, amelyek miatt az áldozatok eltelnek kegyetlenséggel és gyilkos hajlamokkal. Syanna szülei minden bizonnyal hittek az átokban, mert túl veszélyesnek ítélték, hogy lányuk az udvarban maradhasson, és száműzetésbe kényszerítették. Akkor Syanna Nazairbe menekült, és hamarosan minden szempontból eltűnt a térképről.

Ves a Kéksávosok veterán tisztje volt, talán az egyetlen katona Roche egykori hadosztályából, aki túlélte a háborút. Miután a Kéksávosokat megtizedelték és feloszlatták, Ves a parancsnokával maradt és folytatta a (látszólag reménytelen) küzdelmet Temeria szabadságáért. A lendületes és szívós Ves mindig lenyűgöző ügyességgel bánt számszeríjával és kardjával, bárhova is vetette a sors, messze maga mögé utasítva a hadosztály férfitagjait.

Koviri Carduin egykor a Varázslótanács gazdag és befolyásos tagja volt, akit Észak összes uralkodója ismert és tisztelt. Miután a Tanács összeomlott a Thanedd-szigeti puccs során, Carduin nem sajnált semmilyen költséget, hogy újraépítse a testvériség nehezen kivívott pozícióját. Ez ösztönözte arra, hogy részt vegyen a Loc Muinne-i eseménydús csúcstalálkozón, ahol a Tanács újraélesztésén ügyködő maroknyi mágus kénytelen volt elfogadni Radovid király patronátusát. Így aztán Carduint a király pórázra kötötte, és teljesen kiszolgáltatottá vált az őrült uralkodó szeszélyeinek és hangulatának, akit nem tiszteletből szolgált, hanem rettegésből. A mágust a büszkesége azonban arra hajtotta, hogy bátran viselkedjen, és kijátssza az adut, amit a sors osztott neki.

A Mandragora által szervezett estélyen Geralt találkozott Oriannával, sok helyi művész nagy becsben tartott pártfogójával. Volt valami ebben a nőben, ami szinte mindenkiben, aki csak találkozott vele, kellemetlen érzéseket keltett. Nem tudta megtörni a witcher acélkemény önuralmát, persze, de olyan benyomást keltett benne, hogy nem közönséges arisztokrata – és Geralt benyomásai általában pontosnak bizonyultak.

Geralt a Fyke szigetén álló kísértettorony legfelső szobájában találkozott ennek a fiatal hölgynek a szellemével. Ő elmondta neki, hogy életében a helyi uraság lánya volt. Amikor feldühödött parasztok rohanták le a tornyot, attól tartott, ha életben találják, az erénye bánja majd, ezért halálnak tűnő bénultságot előidéző varázsitalt vett magához. Felébredtekor ott találta magát, családja és szolgái tetemei között… mozdulni képtelenül. Tehetetlen iszonyattal nézte végig, ahogy a hullák halmán lakmározó patkányok őt is megrágcsálták. Ez a szörnyű halál valamiképpen átkot róhatott rá és a toronyra, mert kísértete azóta is nyughatatlanul kóborolt benne. Geralt végiggondolta, óriási felhalmozott tapasztalatai között akad-e megoldás efféle átkokra. Miután megtudta, hogy Anabelle egy Graham nevű egyszerű halászlegénybe volt szerelmes, úgy döntött, ez az ember és az igaz szerelem köteléke, amelyen osztozott a lánnyal, jelentheti a megváltást a számukra.

Milton gyilkosa nagyon gyors volt. Geralt még a sokéves witcher tapasztalattal a háta mögött is alig tudott lépést tartani vele. Hamarosan világossá vált, hogy a gyilkos legalább olyan okos, mint amilyen gyors, amikor egy régi raktárba ment, ahol csapdát állított Geraltnak. Ily módon Geralt először találkozott szembe Beauclair Szörnyével – és rájött, hogy az Dettlaff, a nemesvámpír. A harc azonnal kitört, ami nagyon rosszul is végződhetett volna a witcher számára, ha nem menti meg éppen jókor egy régi barát, Regis, aki véget vetett a csatározásuknak. Ezután Dettlaff köddé vált és elmenekült…

A ló többet jelent a witcher számára, mint puszta közlekedési eszközt – kérdezd csak meg bármelyik banditát, amelyik harc közben kapott a fejére egy jól irányzott lórúgást. Továbbá sok witcher beszéli meg az aktuális megbízásának részleteit a lovával, miközben a ragyogó csillagokat bámulja a magányos út felett, bár nem sokan ismernék ezt be. Geralt minden hátasát Keszegnek hívja, bár senki sem tudja igazán, miért, vagy hogy Geralt mire is gondolt ezzel a névvel. Ha megkérdezik, Geralt elhárítja a kérdést vagy kitérő választ ad. Talán csak ez volt az első szó, ami eszébe jutott? Keszeg a maga részéről úgy tűnt, hogy fenntartások nélkül elfogadta a nevét. Geralt feldühödik és szitkozódik, amikor Keszeg pánikba esik és ledobja őt a harc sűrűjébe, akárcsak amikor hirtelen magától irányt változtat, miközben Geralt valamilyen sürgős cél felé vágtázik. Az az igazság azonban, hogy nagyon kötődik hozzá, és soha oda nem adná semmilyen más lóért. Még olyanért sem, amelyiket ha hívja, nem áll meg tehetetlenül egy látszólag könnyen leküzdhető akadály előtt, mint amilyen egy alacsony kerítés vagy egy darab fa. Még olyanért sem, amelyik néha, valami érthetetlen módon, nem jár táncot valami parasztház tetején. „Na és?” – mondaná erre Geralt egy vállrándítással. „A witcher lova nem közönséges állat. Az állandó kapcsolat a mágikus kőzetekkel és Jelekkel rajta hagyja a nyomát.”

A skelligi sagák hemzsegnek az elmúlt korok harci főnökeit és bátor harcosait zengő dicshimnuszoktól, ám Crachnak, az an Craite-i jarlnak és Kaer Trolde urának sagája mindet túl fogja ragyogni. Elzengi erejét, bátorságát, éleselméjűségét, bőkezűségét, barátaihoz való hűségét és könyörtelenségét, mikor ellenségeit üldözte. Akad majd néhány túlzás e regében, mert Crach, a skelligi jarlok leghatalmasabbika, valóban rendelkezett egy hős minden jellemzőjével. Rettegést keltett ellenségei szívében – mi több, a nilfgaardi anyák az ő nevével riogatták gyermekeiket, és az egész birodalomban csak suttogva beszéltek a hírhedt Tirth ys Muire-ról, a Tengeri Vadkanról, aki egész partvidéki tartományokat tarolt le gyakori és szörnyű portyái során. Geralt nagyon régóta ismerte Crachot, még abból az időből, amikor az ifjú Crach megkérte Ciri anyjának, a hamvas Pavettának a kezét.

A fiatal cipőpucoló fiú, akinek a nevét Geralt soha nem tudta meg, rendkívül kedves csirkefogó volt a maga szemtelen, szeretnivalóan rosszcsont, utcagyerek módján. Megdöbbentő üzleti érzékről is tanúbizonyságot tett, olyannyira, hogy ez időnként még bajba is sodorta. Geralt mentette meg egy ilyen szorult helyzetből, elzavarva egy csapat embert, akik alaposan el akarták páholni a fiút. A cipőpucoló fiú rászolgált, mert a szennyvizét mindennap a boltjuk előtt öntötte ki, hogy ezzel minél több csizmát sározzon be és több ügyfelet vonzzon magához.

Barnabas-Basil Foulty, Corvo Bianco udvarmestere, kiköpött úriember. Egész életében nemes kiválóságokat szolgált – például a Kniebihly családot és Rompally admirálist –, mert soha nem tűrt volna meg olyan munkaadót, aki lekicsinyli személyes méltóságát. Minthogy Barnabas-Basil emlékezett Monsieur Bolius és Rossell báró idejére, az anekdoták kimeríthetetlen forrása volt a szőlő múltjából. Jól ismerte Corvo Bianco minden titkát és szegletét. Kiváló intéző volt, rengeteg jó tanácsot adott a birtok irányítására és korszerűsítésére. Geralt nem is remélhetett volna jobb segítséget. Mondhatnánk, hogy Corvo Biancót erre a csodálatos udvarmesterre bízva, Anna Henrietta adta a witchernek a legszebb ajándékot, amit valaha kapott, mert az otthon olyasvalaki nélkül, aki gondját viselné, nem is igazi otthon.

Egy páncélterem kirablásához az embernek fel kell törnie a páncélajtót és el kell cipelnie a helyszínről a zsákmányt. Az első és legfontosabb dolog azonban az, hogy bejusson az épületbe. Ehhez jött jól Geraltnak egy bizonyos Eveline Gallo segítsége – a cirkuszi guminőé, aki észak-szerte ismert volt arról, hogy nem csak törvényes keretek közt kamatoztatja képességeit…

Geralt javában törte a fejét, hogyan fogjon ki Tükör mesteren, amikor Shani a segítségére sietett. Ismert egy professzort az oxenfurti akadémián, aki éveket töltött a fekete mágia megnyilvánulásainak vizsgálatával, és tudása felettébb hasznosnak ígérkezett. A boszorkányvadászok sajnálatos módon megpróbálták a professzort sajátítani, és őrséget állítottak a háza elé. Hivatalosan szabad ember volt ugyan, de senki sem lépett be vagy ki az ajtaján „gazdái” engedelme nélkül.

Geralt éppoly izgatott volt, mint én, és felteszem te is, kedves olvasó, mikor megtudta, hogy a magasabb szintű vámpírok társadalma szigorú hierarchiába szerveződik az életkor alapján: minél öregebb a vámpír, annál fontosabb a szava, és annál szigorúbb a büntetés, ha valaki ellenszegül. Egy rendkívül öreg vámpír élt Beauclairben, egy barlangban, ahová a Szférák együttállásakor került. Geralt és Regis úgy döntött, meg kell látogatniuk, hogy a segítségét kérjék Dettlaff megtalálásához. Az egyetlen probléma az volt, hogy a vámpír faj öregebb tagjai nem igazán voltak… hogy is fogalmazzak… nyitottak a társaságra. Ez a bizonyos ős olyan mélyen megvetette a látogatókat, hogy Regis már annak gondolatára reszketett, hogy megzavarják. Geraltnak nehéz döntést kellett hoznia: megkockáztat egy látogatást az ős birodalmába, vagy megpróbálja megkeresni Syannát?

Egy furcsa eseménysorozat nyomán Geralt belekeveredett az oxenfurti Borsody aukciós ház kirablásába. Hogy hogyan történt, önmagában is lenyűgöző történet, de jobb, ha máskorra hagyjuk. Itt s most legyen elég annyi, hogy a witchernek kellett egybegyűjtenie a bűntett végrehajtására képes törvényszegők csapatát. Az egyik jelöltje egy bizonyos Casimir Bassi, Mahakam bányáinak elismert robbantómestere volt…

A törpök már akkor is pénzügyekkel foglalkoztak, mikor Temeria legendás királya, Desmond csak rövidnadrágos kölyök volt, aki repetát kért lekvárból a kenyerére. Azóta, a kiemelkedő törp bankárcsaládok – a Giancardik, a Vivaldik és a Cianfanellik – csak bővítették szolgáltatásaik körét, és minden nagyobb északi városban fiókokat nyitottak. Vimme Vivaldi e tiszteletre méltó hagyományt folytatta a modern időkben, és a család novigradi bankját a város legrangosabb pénzintézetévé tette. Geralt és én tíz-egynéhány évvel történetünk kezdete előtt ismertük meg, és mindig is nagyra becsültük egyenességét és pénzügyi érzékét. Ez utóbbinak adta újabb bizonyítékát történetünk során: bankja a másfajúakat sújtó megkülönböztetés dacára is nyereséges maradt.

Philippa Eilhart, II. „Igazságos” Vizimir király egykori tanácsnoka, a Mágustanács tagja és a Varázslónők Szövetségének későbbi alapítója fontos szerepet játszott a világ történelmében, nemkülönben Geralt életében. Rátermettsége tagadhatatlan, még ha alkalmanként aljas indokok és hatalomvágy vezérelték is. Megbízható források szerint része volt II. Vizimir halálában, és a Szövetség tagjaként érintett két másik királygyilkosságban, az aedirni Demavend és a temeri Foltest elleni merényletben is. Ezen okból a tretogori udvar hajdani ékkövét az északi és a nilfgaardi titkosszolgálat is égre-földre kereste.

Mint a bűbájosoknál, jósoknál, gyógyítóknál és más, a vidéket járó fortélyos népeknél gyakori eset, Feketeág sámánja rejtélyes alak volt, aki körül számos monda és szóbeszéd keringett. Egyesek szerint kapcsolatba tudott lépni a holtakkal, mások azt mondták, másféleképpen kapcsolódik ő a sírhoz, miután fiatalkorában egy indulatos pillanatban baltát állított apja fejébe. Megint mások arról beszéltek, túlzottan és ízléstelenül rajong a tanyaudvaron élő állatokért. Mindeme szóbeszédek nyomán Velen elmaradott parasztjai körében félelem és tisztelet övezte, és a sámán nagy valószínűséggel nem sokat tett azért, hogy erről lebeszélje őket.

Nathaniel tisztelendő, a városi hullaház felügyelője és az Örök Tűz papja viharos múltú, elvetemült ember volt. Mielőtt pap lett, évekig szolgálta a várost kínvallatóként. Keresve sem találhattak volna alkalmatlanabb jelöltet a lelkipásztor szerepére egy korábbi hóhérnál – de, ahogy a mondás tartja, Novigradban bármi lehetséges.

Eskel és Geralt több szempontból is olyan volt, mint két testvér. Azonos korúak voltak és kölyökkoruk óta ismerték egymást, mikor először fogtak fakardot Kaer Morhenben. Sok mindenen mentek keresztül együtt: a válogatás első fordulóján, a gyilkos változáson, a Füvek próbáján és a Vesszőfutáson, a witcherek hírhedt akadálypályán. Együtt bűnhődtek nem egy gyermeki kihágásukért. Felnőve külön utakon jártak, de szinte minden télen találkoztak Kaer Morhenben, ahol a hideg elmúltára vártak, áldomást ittak sikereikre és megemlékeztek elesett bajtársaikról. Bár Eskel nem lett híres, mint Geralt, tapasztalat dolgában felért a Fehér Farkassal, és megbízásait is hasonló gondossággal és hatékonysággal teljesítette. Sokszor nézett szembe a halállal, a sebhelyet az arcán azonban – ironikus módon – nem valamiféle szörnyeteg karma, hanem Deidre Ademeyn, kiszámíthatatlan „Lelenc” pengéje ejtette.

Ez az Aen Elle tünde Eredin egyik tanácsadója volt, és rendkívüli képességei miatt a Vad Falka fontos tisztje is egyben. Caranthir parancsolni tudott a mágia erőinek, így vezethette a Vad Falka lovasait az időn és téren átívelő titokzatos ösvényeken, hogy ezeket követve más világokba juthassanak el. A szállítás olyan közvetlenebb módjaihoz is remekül értett, mint például a teleportálás, és ezt bőségesen ki is használta a Kaer Morhen elleni támadás során.

Auberon Muircetach, avagy az Ősök királya a messzi Tir ná Lia földjének, Avallac'h és a Vad Falka otthonának uralkodója volt. Eredin Bréacc Glas mérgezte meg, majd utána királynak kiáltotta ki saját magát. Halála idején Auberont már eléggé kimerítette és megkeserítette élete bő hatszázötven éve.

Geralt őrült erőfeszítéssel üldözte Sir Milton gyilkosát. Ahogy ez az üldözés véget ért, az egyértelmű tanúsága a ténynek, hogy Geralt rendkívül veszélyes ellenféllel került szembe: a gyilkos egy régi raktárba vezette Geraltot, ahol csapdát állított neki. Kitört a harc, és Geraltot éppen a kritikus pillanatban mentette meg Regis, a nemesvámpír és régi barát. Itt el kell mesélnem, hogy évekkel ezelőtt Regis csatlakozott Geralt útitársaihoz (akiknek magam is büszke részese voltam), és Ciri keresésére indult velünk. Együtt sok izgalmas kalandot éltünk át, és Regis hűséges barátnak bizonyult, olyasvalakinek, akire rábízod az életed. Sajnos az expedíció tragikusan végződött Regis számára. Vilgefortz megölte őt, nem maradt belőle más, csak egy nedves folt. Ezért a witcher nagyon meglepődött, hogy régi barátját viszont látja – elvégre saját szemével látta Regist meghalni. De a lényeg az, hogy nem az volt Regis „végső” halála, és nem is az első. Fiatalkorában Regis eléggé szabad szellemű volt, túlságosan is átadta magát a vérivásnak. Ez az életmód oda vezetett, hogy lemészárolták a dühös falusiak. Abból regenerálódni ötven évig tartott – vagyis alig szempillantásnyi ideig egy halhatatlan számára. Amikor visszatért a teljes életereje, örökre felhagyott a vérivás szokásával. Évekig mind azt hittük, örökre elment. Mégis ott volt, ott állt Geralt előtt a kikötői raktárban. Regis elmagyarázta, hogy regenerálódott és Toussaint-ba jött, megkeresni egy barátját, Dettlaffot. Ilyen drámai körülmények között találkozott ismét Regis és Geralt Beauclairben. Nem sokáig örülhettek azonban a találkozásnak. Hallották, hogy valakik közelednek, és Regis – aki nem akarta megkockáztatni a találkozást feldühödött emberekkel – beleegyezett, hogy találkozzon Gerlattal a temetőben, ahol egy összességében kényelmes átmeneti otthont rendezett be magának.

Az értelmes, összeszedett és igencsak karizmatikus Ge'els nemcsak az Aen Elle világ lakói, hanem előző uralkodójuk, Auberon Muircetach tiszteletét és bizalmát is élvezte. Ez okból nemcsak, hogy megtartotta magas rangját Eredin trónra léptekor, hanem még az új király egyik leghatalmasabb szövetségesének is számított, aki alkirályként lépett fel olyankor, amikor Eredin a Vad Falka élén járta a világokat. Noha Ge'els a legbefolyásosabb Aen Ellék közé tartozott, soha nem a hatalom vezette lépteit. Avallac'h szerint hűsége, a helyesről és helytelenről alkotott véleménye kihasználható gyengeség: talán épp arra lehet jó, hogy a végső csatában elbillentse a mérleg nyelvét.

Geralt számos olyan dolgot művelt életében, aminek vajmi kevés köze volt eredeti hivatásához, a szörnyvadászathoz. A Borsodyk aukciós házának kirablására alkalmas bűnbanda összetoborzása azonban még ezek közül is kitűnt. Az egyik kétes figura, akit a witcher figyelmébe ajánlottak, Quinto volt, a leghírhedtebb mackós a Yaruga északi partján.

Nehéz lehet elnyerni olyan lovagok és harcosok megbecsülését, akik nem szoktak hozzá, hogy női kézben látják a hatalom gyeplőjét. Ezen nem segít, amikor, mint Birna, a skelligi Bran király özvegye esetében, a hatalomra törő asszony heveny megvetéssel viseltetik honfitársai és szokásaik iránt – noha, amikor ezek a szokások arra szólítják, hogy vesse magát férje temetési máglyájára, a megvetés érhető viselkedésnek tűnik. Ám akár indokolt, akár nem, Birnának az a vágya, hogy átírja a korok óta létező skelligi hagyományokat, nem talált rokonszenvre a jarloknál, és valószínűtlenné tette, hogy úgy emlékezzenek majd rá, mint sikeres és tisztelt uralkodóra, mint amilyen Cintrai Calanthe vagy Lyriai Meve volt.

Lambert, a legfiatalabb Kaer Morhen-i witcher, és talán egyben az utolsó, akit valaha is kiképeztek e falak között, mindazonáltal már sokszor bizonyította rátermettségét, Povistól Toussaint-ig félelmetes szörnyek seregével számolt le. Emellett híressé vált önteltségéről és cinikus humoráráról, valamint mogorva és talán túlzottan érdes modoráról, ami általában még a Farkas iskolájába tartozó társait is bosszantja. Ám bármilyen gyarlóságai is legyenek, magától értetődik, hogy Lambert még a pokol tüzébe is belegázolna társaiért.

A Kotyvasz néven ismert Fúria volt a középső a három démoni nővér közül – a korát tekintve legalábbis, mert méretre ő volt a legnagyobb. A varázsfőzetek szakértőjének hírében állt, és a rémisztő szóbeszédek szerint legalább egy tucat emberleves-receptet ismert.

Háborús időkben az ember gyakran találkozik olyanokkal, akiket üldöz a balsors. Geralt így nem döbbent meg különösebben a veleni lápon megismert, a gyerekek által Nagyinak címezett nő állapotán, akit mintha meghatározhatatlan nyavalya gyötört volna. Bármi volt is a baja, a hadiárvákról szeretettel és odaadással gondoskodott.

Geralt sok szorult helyzetből talált már kiutat – néha a maga erejéből, néha mások közreműködésével. Az egyik legfurcsább segítő kezet mégis Tükör mester nyújtotta neki. A witcher egy ofieri hajón raboskodott, ami akasztani vitte, mikor Tükör mester váratlanul megjelent. Emlékeztette a witchert első találkozásukra, amikor segített Geraltnak megtalálni Yennefert. Most is segítséget ajánlott neki… nem ingyen. A hajóról való szabadulásért cserébe azt kérte Geralttól, találkozzanak egy bizonyos kereszteződésnél. Amikor megállapodtak, furcsa bélyeg jelent meg a witcher arcán – mintha Tükör mester pecsételte volna meg ezen a módon alkujukat. Utóbb kiderült, hogy pontosan így történt.

Mikor először találkozott Phillip Strenger „báróval”, Geralt meghökkent annak ellentmondásos természetén. Temeria egykori katonája az opportunizmus útjára lépett: miután hazája seregét csúfosan leverték, tárgyalni kezdett és kiegyezett a nilfgaardi megszállókkal. A helyi parasztság körében „Véres Báró” néven híresült el, ami nyilvánvalóvá tette, hogy nem bánik kesztyűs kézzel hűbéreseivel. Ugyanekkor meglepően kedves házigazdája volt egy váratlan vendégnek, aki mindemellett külhoni és hivatásos szörnyvadász is volt.

Amikor Geralt felkereste Olgierd von Everecet, hogy megismerje harmadik és egyben utolsó kívánságát, megtudta, hogy a nyers és garázda bandavezér egykor házas volt. Egy ponton elhagyta feleségét, és egy ibolyaszín rószát hagyott nála búcsúajándék gyanánt. Geralt feladata az volt, hogy megkeresse ezt a rózsát von Everec elhagyott udvarházában. Odaérve rádöbbent, hogy a birtokot kísértő gonosz szellem Olgierd felesége, Iris, akit a magány ölt meg évekkel korábban. Dühe és lelkifurdalása mostanra tisztátalan energiával telítette egykori otthonát.

Irina Renarde óriási tapasztalata az előadóművészetek terén nemcsak a Rókák nevű színtársulat hallgatólagosan elfogadott vezetőjévé tette, ráadásul ő számított a csoport legfényesebb csillagának is. Ez a tehetséges művész híres volt arról, milyen csodálatos alakításai voltak vígjátékok és tragédiák női főszereplőjeként. Olyan híres darabokban játszott, mint a „Szerelem megvetés idején”, a „Koviri borbély” és a „Hét császár hét menyasszonya”, amelyek nyomán neve mindenki számára ismerőssé vált, aki akár csak egy kicsit is érdeklődött a kultúra és a művészetek iránt.

Geralt akkor találkozott először a tó hölgyével, amikor a Kaer Morhenből ellopott dolog után kutatva a Homályvíz néven ismert faluba jutott. Ott egy titokzatos nő lakott a falu nevét adó víz homályos mélyén, és őrködött a parton lakók felett. Annyira tisztelték víz alatti őrzőjüket, hogy szobrot állítottak a tiszteletére. A tó hölgyének valaha sok lovag állt a szolgálatában, de mind meghaltak, ahogy vitéz lovagok szoktak, a messzi földeken folytatott hadjáratok során. Most szinte magányosan élt, így örömmel fogadta Geralt társaságát, hisz a witcher olyasvalaki volt, akit szeretett és tisztelt. Valaha a witcher úgy hitte, a tó hölgye valamilyen helyi istennő, de újbóli a találkozásuk a Célavy-tónál rádöbbentette, hogy nem csak Homályvíznél lakik. A tó hölgye mindenütt otthon van, ahol az erényt és a lovagiasságot tisztelik.

Udalryk jarl finoman szólva is rejtélyes alak volt. Titokzatos betegség gyötörte, amitől mindenki kerülte a társaságát.

Biztosra veszem, kedves olvasó, hogy világlátott ember vagy, ilyeténképpen szerény személyem és a szerep, amit magamra vállaltam, jó okkal tűnhetik feleslegesnek… le mégsem teszem, s igyekszem kívánalmainak legjobb tudásom szerint megfelelni, így, ha eljutsz majd a világnak egy oly zugába, hol nevem még nem ismerős, bízvást jó hírem költheted. 1229-es születésű, nem kisded tehetségű költő s trubadúr valék. Az Oxenfurti Akadémián végeztem, gyakorta játszom királyi udvarokban, hol hírem, tán mondhatom így, becsem van a dámák közt a szerelem művészeként, nemkülönben a kiegyezés meg a szónoklat tudoraként – ímhol az a Dandellion, kit az őt ismerők szavai lefestenek. E kép természetesen színesb s derűsb valót mutat az igazinál. Én oly művészként gondolok magamra, ki alázatosan szolgálja múzsáját, e terjedelmes opuszt – a witcher Geralt tetteinek hites krónikáját – pedig a nevezetthez fűződő, sosem múló és sírig tartó férfibarátság emlékműveként ajánlom a publikum szíves figyelmébe.

Lévén romantikus alkat és egyben poéta, számos asszonyi test és lélek szépségét tettem halhatatlanná ékes költeményeimben. Ám amikor kinyitom a számat, hogy Priscilla dicséretét zengjem, rájövök – noha ezt nehéz felfogni –, hogy a szavak a torkomon akadnak, hogy minden kifinomult szófordulatom mesterkéltnek és üresnek hat az ő természetes szépségéhez, tehetségéhez, érzékenységéhez és intellektusához viszonyítva. Priscilla (vagy Callonetta, hogy színpadi nevét használjam, amivel ismertségre tett szert mint színésznő) történetünk kezdete táján éppen egy diadalmas előadókörút utolsó állomásához érkezett, amely Lan Exeter és Pont Vanis fényűző udvaraitól Tretogoron és Caelfen át repítette, hogy végül Novigrad dicső városában érjen véget.

Hogy megtalálja az ibolyaszín rózsát, amit Olgierd a feleségének adott, Geralt a von Everec család elhagyott birtokára ment, ahol egy sor különös és szörnyű fajzatot talált. Közéjük tartozott a fekete macska és kutya is. Bár tudtak beszélni, nagyon keveset voltak hajlandók elárulni magukról. Geralt azt feltételezte, hogy egy másik szféra démonai, akiket fekete mágiával idéztek és állati testekben kötöttek meg, hogy Iris von Everecet szolgálják. A titokzatos páros segítséget várt Geralttól szabadsága visszaszerzéséhez, de annak sejtelme sem volt róla, hogyan szüntesse meg a kötést, ami itt tartja őket.

A Vad Falka királya, a rémálmok fejedelme, a személy a félelmetes maszk mögött – sokáig senki nem tudta, ki lehet. A folyvást gyűlő tudásmorzsák idővel kirajzolták ugyan ellenségünk személyiségének körvonalait, az általa ébresztett rettenetet azonban ez sem igen tudta ellensúlyozni. A Vad Falka valójában az Aen Elle az Ősi Nép elit lovasdandárja volt, melyet nagyravágyó és könyörtelen királyuk, Eredin Bréacc Glas vezetett. Titkos ösvényeken kelt át a világok közti fagyos űrön, hogy behatoljon a miénkbe, és lakóit összefogdossa rabszolgának. Utolsó célpontja Cirilla volt, akinek hatalmára a király áhítozott. Egyetlen akadály tornyosult az útjában: Ríviai Geralt.

A witcher először jó húsz évvel ezelőtt találkozott a hollófekete hajú varázslónővel. Barátságuk és egymás iránti érzéseik egy közös kalandból fakadtak, amelyben szerepelt egy dzsinn és egy Geraltnak járó kívánság, ami eltéphetetlen kötelékkel fonta össze sorsukat. Az azóta eltelt időben viszont a kapcsolatuk igen viharosan alakult – bővelkedett hullámhegyekben és -völgyekben, válságokban, szakításokban. Geralt és Yennefer szerelme cáfolhatatlan bizonyítékát adta annak az állításnak, hogy az „ellentétek vonzzák egymást”. Néhány éve Geralt és Yennefer, hosszú, kalandokban bővelkedő, külön töltött idő után, ismét összekerültek. A pillanatnyi nyugalmat a Vad Falka szakította meg, mikor elfogták Yennefert. A witcher azonnal felkerekedett, hogy megmentse, de eközben elvesztette az emlékeit. Mikor végül visszanyerte őket, azonnal folytatta küldetését, hogy meglelje szeretett varázslónőjét.

Geralt azt a feladatot kapta, hogy kerítse elő és szórakoztassa el Vlodimir von Everecet. Ezt leginkább az tette komoly kihívássá a witcher számára, hogy Vlodimir évekkel korábban elhalálozott. A titokzatos Tükör mestert ez a tény egy pillanatra sem zavarta. Átadott Geraltnak egy fiolányi von Everec vért és elárulta neki a varázsigét, amellyel Vlodimir lelkét haló poraiból megidézheti. Geralt útja a von Everec család kriptájába vezetett, ahol megkereste az ifjabb von Everec testvér nyughelyét.

Vannak olyan régi barátok, akiket ha pár év távollét után viszontlátsz, abba belesajdul a fejed – de nem az ellenszenvtől, hanem az újratalálkozás kiváltotta berúgást biztosan követő másnaposság fizikai előérzetétől. Megint mások pedig olyanok, hogy ha meglátod őket, viszketni kezd a tenyered, és vágyat érzel, hogy a pengédért nyúlj. Geralt számára Guleti Letho egyszerre tartozott mindkét csoporthoz. A Vipera iskola renegát witcherének kezén legalább két északi király vére száradt, köszönhetően a nilfgaardi császárral, Emhyr var Emreisszel folytatott együttműködésének. Ezekkel a bűnökkel Geraltot vádolták, így üldözőbe kellett vennie Lethót, hogy tisztázza a nevét. Noha mindketten élve és sértetlenül kerültek ki az utolsó összecsapásukból Luc Muinne romjai között, Geralt nem hitte, hogy valaha is viszontlátja Lethót. Így alaposan megdöbbent, amikor összefutott vele egy szénapadláson valahol a háború dúlta Temeria határvidékén.

Bart, a troll, Dijkstra kincseinek őrzője, plakátfiúja lehetett volna Novigrad gazdag köreiben hódító legújabb őrületnek, ami a bankároktól és kereskedőktől az alvilági bandavezérekig senkit sem kímélt. A szóban forgó divat nagyra értékelte az olyan őröket, akiket nemcsak megszállott hűség, hanem még nagy termet, szakadatlan kitartás és mindent összezúzó testi erő is jellemez. Ugyanakkor a jól fejlett értelmet szükségtelennek, sőt nagy valószínűséggel hátráltató tényezőnek tartották az őr teljesítménye szempontjából. Nyersen fogalmazva a jó őrnek annyira ostobának kell lennie, hogy lehetetlenné váljon az, hogy bármiféle árulás gondolata megfordulhasson a fejében gazdájával szemben. Ezért értékelték olyan nagyra ezeknek a feladatoknak az ellátásánál a trollokat, ogrékat, végül pedig varázslattal létrehozott hibrideket.

Kevés skelligi jarlt övez nagyobb megbecsülés és tisztelet, mint Donar an Hindart, a legidősebbet. Előrehaladott kora ellenére aktívan irányítja klánját, és személyesen képviseli azt minden hivatalos összejövetelen. Az egyetlen ember, aki ki tudja hozni a sodrából, az Őrült Lugos, akinek klánja régóta viszálykodik az an Hindarokkal. Donar otthona, akár Freya templomáé, Hindarsfjall. Ahogy istenek szomszédjához illik, Donar bölcsességéről és vallásosságáról nevezetes. Ez utóbbi nyilvánvalóan nem terjed ki a kontinens isteneire, akiknek szent helyeit ifjabb éveibe előszeretettel fosztogatta.

A fivérek végső leszámolása során Geralt úgy döntött, hogy addigi partnere, Ewald mellé áll. Közös erővel legyőzték Horst bérenceit. Ewald azonban a lehető leggaládabb módon fizetett Geralt támogatásáért: megpróbálta megtartani magának Maximilian házát. Szerencséjére a witcher megőrizte józanságát, és ahelyett, hogy ott helyben megölte volna, kölcsönösen kedvező alkut ajánlott neki. Ezt követően istenhozzádot mondtak egymásnak: Ewald beült a családi vagyonba, Geralt pedig tovább járta a witcherek útját.

Milton de Peyrac-Peyran Toussaint bárója és Anna Henrietta belső körének lovagja volt. Ez a jókedvű nemes mindig segített, ha egy lakomától roskadozó asztal terhein kellett könnyíteni, de sosem tért ki a harc elől, ha állig felfegyverzett útonállókkal vagy a hercegség más ellenségeivel került szembe. Geralt évekkel korábban találkozott Miltonnal, nagyon különös körülmények közepette, amelyeket tüzetesen érdemes végigvenni. Az útjuk ismét keresztezte egymást, amikor Milton eljött a witcherhez, mint a hercegasszony követe, hogy felkérje hősünket, tartson vele Toussaint-ba.

Sokan fel sem fogják, milyen barátság fűz Ríviai Geralthoz immár több mint egy negyedszázada. Mikor először osztoztunk meg a kenyéren, gyűlölködő nyelvek azt súgták, hogy jobban tenné, ha kirabolna, ledöfne, tetememet pedig egy odvas fába gyömöszölné – mert ha nem, én biztosan addig ingerlek valakit, hogy ugyanezt teszi majd mindkettőnkkel. Ezekből az egyénekből azonban a színtiszta féltékenység beszélt, mert Geralt a legdrágább barátom, és ennek bőséges tanúbizonyságát adta számos alkalommal. Rengeteget mesélhetnék erről a világhírű szörnyvadászról, akit az Ősi Nyelven Gwynbleiddnek, vagyis a mi fiatalabb (noha nem kevésbé nemes) nyelvünkön Fehér Farkasnak neveznek. Ríviai Geralt igazán kivételes személy. Aki csak futólag találkozik vele, lehet, hogy elintézi annyival, hogy egy újabb kardlóbáló alak, egy egyszerű szörnyfogó, egy mocskos szakma zabolátlan gyakorlója – de ha közelebb hajolunk, akkor hamarosan rájövünk, hogy mérhetetlen mélységei vannak, egyedi látásmódja, és hatalmas, az egész világot átfogó tapasztalata. A felszínen befelé forduló, hallgatag, akár még mogorvának is nevezhető, de ez alatt a jóindulat és jókedv mindent elárasztó óceánja hullámzik, bármikor kész őszintén segíteni a barátainak, akár okos tanácsról, akár pengéje mesteri forgatásáról van szó. Külsőleg viharvert, időnként rongyos, modora pedig érdes, mindazonáltal a szebbik nem igen nagy becsben tartja. Összefoglalóan a két lábon járó ellentmondásnak nevezhetjük. Félretéve a suta álszerénységet, bátran mondhatom, hogy mindenki másnál jobban ismerem a történetét. Átéltem vele rossz időket éppen úgy, mint jókat, segítettem őt bölcs tanáccsal, baráti szavakkal és borotvaéles ésszel. Ennek köszönhetően létfontosságú része vagyok az életének, mind a korábbi időkben, mind ma. Így hát kötelességem folytatni krónikámat, és a jövendő nemzedékek érdekében lejegyezni hőstetteinek és kalandjainak következő fejezetét.

Joachim von Gratz-cal, a Vilmerius Kórház vezető sebészével nagyon szerencsétlen körülmények között találkoztuk: miután Priscillámat megtámadták, és ő látta el a sebeit. Be kell vallanom, annyira zaklatott voltam, hogy alig emlékszem az első találkozásra, mármint azon kívül, hogy egy higgadt orvost ismertünk meg, aki sokat tudott a korábbi gyilkosságokról, és a segítségét ajánlotta az ügy kivizsgálásához.

Szerény véleményem szerint a legtöbb, amit az ember abból tanulhat, hogy egy kibelezett állat zsigereit bámulja, nem több, minthogy szerencsétlen jószágot gyötörték-e élősködők. Mindazonáltal Hjort, mint számos másik skelligi druida, igencsak bízott a mind a béljóslásban, mind a tenyérjóslásban (valamint az álomfejtésben is, noha ez utóbbi érthetőbb, mivel az álom az egyén lelkéhez vezető királyi út). Úgy hírlett, hogy igen komoly tiszteletnek és megbecsülésnek örvend szakmabelijei között, és hogy nem egyszer pontosan jósolta meg a jövendőt, és értelmezte a bárgyú álmok jelentését. A druida teljes szívével kötelezte el magát a Brokvar klánhoz, tudása és képességei pedig kiváló tanácsadóvá tették, akiben Spikeroog jarlja, Udalryk an Brokvar végtelenül bízott.

Még Skelligén Geraltnak végre esélye nyílt találkozni Cerys an Craite-tel, Crach két gyermeke közül a kisebbikkel. A lányt közeli barátai csak Karvalynak hívták, vad volt és eltökélt (valamint fürge), ahogy azt a neve is sugallja. Cerys egyben igazi szigetlakó is volt, apja kiköpött mása: örökölte minden bátorságát, határozottságát és makacsságát. Rettenthetetlenül és elszántan igyekezett minden alkalommal bizonyítani, hogy nincs olyan feladat, amiben nem lenne olyan jó – vagy jobb –, mint bármelyik férfi a szigeten, beleértve (és kiváltképpen) bátyját.

Margarita Laux-Antille kiemelkedő szellemi, spirituális és testi tulajdonságainak teljes felsorolásához egy egész hegynyi pergamenre lenne szükség. A barátainak csak Rita egykor a varázslónők Thanedd szigetén lévő aretuzai iskolájának rektora volt: ugyanannak az iskolának, ahová híres őse, Ilona Laux-Antille is járt. A szakmájához tartozók között szokatlan módon Margaritát nem érdekelte a politika… csakis iskolája java volt az, ami oda vezette, hogy csatlakozzon a Varázslónők Szövetségéhez. Végül meg kell említeni a szépségét is. Azt beszélték, még az istennők és nimfák legnagyszerűbb szobrászok által márványból kifaragott képmásai sem szállhatnak versenybe a varázslónő alakjával.

A magát Sigi Reuvennek álcázó ember nem más volt, mint Sigismund Dijkstra, a redani különleges erők egykori vezére, az ember, akivel Geraltnak és nekem a múltban sokszor akadt dolgunk. Kiesett Radovid király kegyeiből, és hosszú évek óta semmit sem hallottunk felőle. Úgy tűnt, végül rászánta magát, hogy kilépjen az árnyékok közül, de ahelyett, hogy visszatért volna a nagypolitikai civódásokhoz, inkább a bűnözők alvilágába ásta be magát jó mélyen – ahol gyorsan az egyik vezető figurává emelkedett.

A kontinens történelmében kevés név kelt olyan rettegést és tiszteletet, mint Emhyr var Emreisé, aki más néven Deithwen Addan yn Carn aep Morvudd – ő a Fehér Láng, Mely Ellenségei Sírhalmán Táncol, Nilfgaard császára, Metinna, Ebbing és Gemmera nagyura, Nazair és Vicovaro monarchája, a fél civilizált világ ura, aki a másik felének meghódítására tör. Egyike volt azoknak, akiknek tettei és döntései egész királyságok és népek sorsát alakították. Mit akarhat hát egyetlen witchertől?

Geralt nem egyszer találta magát olyan helyzetben, amikor nem tudta megakadályozni valakinek a halálát… ami azt illeti, kijelenthetjük, hogy hozzászokott már ehhez a fajta gyötrelemhez. Csakhogy egészen más dolog tehetetlenül állni és végignézni egy kedves ismerőse igazságtalan és kegyetlen kivégzését. Ez lett a sorsa Felicia Corinak, annak a fiatal varázslónőnek, akivel Geralt a Loc Muinne-ban töltött időszakban találkozott. Noha kevés lehetősége volt megismerni, a witcher megkedvelte Philippa Eilhart egykori tanítványát, aki szórakoztató és kellemes társaságot jelentő fiatal hölgynek tűnt a számára. Ugyanakkor varázshasználó és a varázslónők leggyűlöltebb testvériségének tagja is volt, ezért máglyán lelte a halálát.

A veleni Fúriák nem egyszerűen vének – hanem a szó szoros értelmében ősöregek, mivel már az első emberkirályok, de talán már a tündék eljövetele óta léteznek. A három rettenetes nővér közül Sutyor volt a legöregebb, vagy legalábbis a mocsárlakók suttogva terjesztett legendái így mesélik. Suttogva terjesztik, mert ha túl hangosan mondanák, a Fúria meghallaná – mert a banya emberi füleket követelt váltság gyanánt, amelyeket fákra aggatott, és amelyeken át ősi mágiájával hallhatott mindent, ami a mocsárban történt.

Geralt és én is ismertem Tansarville-i Síle-t, a koviri remetét, a Varázslónők Szövetségének egykori tagját, aki a maga idején ármánykodással, befolyással és varázslatokkal alakította kedve szerint a világot. Síle mindig is azt állította, csakis a mágia és az emberiség java hajtotta cselekedeteit, ám számos ember vére tapadt a kezéhez, beleértve királyokat is, akik az útjában álltak. Számtalan összeesküvésben és cselszövésben vett részt, amelyekben a witcher gyakorta akaratlanul tettestársa, akadályozó tényezője, alkalmanként véletlen áldozata lett. Éppen ezért a közte és Geralt között lezajlott korábbi találkozókat legjobb esetben is viharosnak lehetett mondani. Legalább egy alkalommal kijelenthető, hogy Geralt megmentette Síle életét, ám ez nem jelentette azt, hogy meleg érzelmekkel viseltetett volna iránta. Akárhogy is volt, a megkínzott és megnyomorított varázslónő látványa Radovid király tömlöcében szomorúsággal és együttérzéssel töltötte el a witcher fagyos szívét.

Bran király, a Skellige-szigetek korábbi királya hosszú és mozgalmas életet élt. Amikor érezte, hogy hatalmába keríti az agg kor, elindult az erdőbe medvére vadászni, mindössze egy késsel felfegyverkezve – így ért véget uralkodása. Dicső és tiszteletre méltó időszak volt, bár egyesek szerint jobban szerette a fosztogatást, mint szembenézni a szigetek belső problémáival, és túl sokszor hagyta, hogy a felesége jártassa a száját. Volt, aki a kettőt összekapcsolta, és azt állította, Bran inkább a tengerentúlra hajózott csatázni, semhogy azokkal kelljen vitáznia, akik otthon várják.

Geralt és én évek óta ismertük az alakváltó Dudut – korábban nem egyszer találkoztunk vele. Először akkor, mikor egy másik novigradi ismerősöm, a félszerzet kereskedő Dainty Biberveldt alakját viselte. Dudu azért testesítette meg Daintyt, hogy annak kapcsolatait saját üzleti céljaira használhassa. Dainty feldühödött azon, hogy képtelen megtalálni a csalót, aki az ügyeibe ártja magát, de mikor Dudu beruházásai kezdtek kifizetődni, a félszerzet megváltoztatta álláspontját. Bevette társnak az alakváltót, akit társaságban unokatestvéreként, Dudu Biberveldt néven mutatott be.

Vivienne de Tabris Anna Henrietta udvarhölgye volt. Szűkszavú, titokzatos és megközelíthetetlen hölgy, akinek szépsége elbűvölte a férfiakat. Geralt ennek bizonyítékát maga is látta, amikor elfogadta a megbízást Guillaume-tól, aki szerelmes volt a nőbe, és azt gyanította, talán valamiféle átoktól szenved. Hogy audienciát nyerjen tőle, Geraltnak részt kellett vennie a lovagi tornán, aminek Vivienne volt a védnöke.

Kiderült, hogy nemcsak Geralt keresi Cirillát. A nyomában jár más is – egy titokzatos tünde mágus. Akárcsak a witcher, ő is felkereste Keira Metzet, hogy Ciri hollétéről kifaggassa. A beszélgetés során elárulta, hogy Csalitosvég faluja mellett, a romok között ütötte fel búvóhelyét.

A mai napig nem tudom, mi ébresztette fel Geralt érdeklődését Olgierd von Everec kontraktusa után. Talán a híres witcher kíváncsisága? Vagy a vészjóslóan üres erszénye? Esetleg egy még sötétebb erő…? Bármi volt is az ok, Geralt úgy döntött, felkeresi a hírhedett nemest, és vállalkozik a csatorna szörnyének elirtására. Geralt már első találkozásukkor rádöbbent, hogy Olgierd nem mindennapi figura. Egy zsoldosokból álló csapatot vezetett, akik bálványozták még a földet is, amin járt, de nyilvánvalóan különbözött tőlük: tanult volt, műértő és tartotta magát bizonyos nemesi normákhoz. Geralt azonban érzékelt benne valami nehezen megfoghatót is, amit évekkel később „betöltésért kiáltó űrnek” nevezett.

Tamara, a báró lánya nem sokkal az előtt tűnt el édesanyjával egyetemben, hogy Geralt Hollószirtre érkezett. A báró tizenkilenc nyarat megélt, bájos ifjú teremtésként, szeme fényeként írta le. Nem csoda hát, hogy Hollószirt ura kétségbeesetten igyekezett rátalálni.

Novigrad szabad városa fölött két évszázada nem uralkodott király: Bolond Francis bizonyára tisztában volt ezzel a ténnyel, amikor a koldusok királyává kente fel magát. Címe gúnyt űzött a koronás fők fellengzősségéből, miközben egyúttal a maga számára is lopott belőle egy keveset. Francis gyakorlatias ember volt, és ez a tulajdonsága igencsak hasznos volt a szakmájában… a tolvajok, koldusok és utcagyerekek hálózatának üzemeltetésében, ami elért a város minden szegletébe. Kapcsolatai révén a legújabb szóbeszédekhez, a legzamatosabb értesülésekhez is hozzájutott, és a részesedés, amit „alattvalói” járandóságából megkapott, jelentős bevételnek számított a Romlás Udvarában fenntartott „udvara” működésében.

Geralt azért szállt alá az oxenfurti csatornarendszerbe, hogy végezzen egy ocsmány szörnyeteggel – és igencsak meglepődött, mikor a nyirkos és mocskos folyosók egyikén régi, kedves ismerősébe, Shaniba botlott. Geralt és én évekkel korábban találkoztunk e nem mindennapi ifjú hölggyel, aki akkoriban még csak felcsertanonc volt. Azóta elismert orvos és a redán hadsereg rettenthetetlen tábori felcsere lett belőle. Utóbbi minőségében, katonai kísérettel hatolt a csatornák szövevényébe, hogy az ott tanyázó szörnyeteg mérges köpetéből mintát vegyen. Geralt, lévén tetőtől talpig úriember, a segítségét ajánlotta neki.

A nilfgaardi Tavar Eggebracht régi katonadinasztia sarja. Ősei büszkén szolgálták az arany nappal ékes lobogót Maecht, Geso és Metinna alatt, zokszó nélkül harcoltak és haltak a császárukért. Ez a sors jutott Tavar unokatestvére, Tibor Eggebracht ezredes osztályrészéül is, aki az előző északi háború brennai csatájában esett el. Ennek dacára Tavar nem gyűlölete az északiakat: unokatestvére halálát a háború súlyos, de elkerülhetetlen következményének tekintette. Szállásmesteri feladatait szorgalmasan végezte, mindenek felett katonái érdekét tartva szem előtt.

Imlerith – a Vad Falka parancsnoka, gyakori szereplője Geralt rémálmainak – már jó ideje vadászott Cirire azzal a céllal, hogy elvigye uralkodója, Eredin színe elé. Ez a nagy erejű és kíméletlen harcos az Aen Elle számtalan, más világok elleni csatájában és hódító hadjáratában vett már részt. A közvetlen összecsapást, a fegyverek összemérését minden másnál többre tartotta, és nyílt, véres csetepatékat keresett, ahol ellenfelei élet-halál küzdelemben mérhették össze egymással erejüket, ügyességüket és képzettségüket.

Az álomfejtés mágikus mesterségét, amellyel álmokban fejthető meg a múlt és a jövő, még egy magasan képzett varázslónőnek is nehéz elsajátítania. Ám aki az adottsággal született, az hivatalos oktatás nélkül is kimagasló eredményeket érhet el. Ez volt a helyzet Corinne Tilly-vel is, akinek álmodóként – mert így szokás nevezni az efféle jósokat – szerzett hírneve messze földekre eljutott.

Vesemir volt a Farkas iskola legöregebb élő tagja, és valószínűleg egyben a legöregebb witcher az egész kontinensen. Noha szünet nélkül panaszkodott sajgó csontjaira, és hogy olyan öreg, mint magának Kaer Morhennek a romjai, a witcher hivatás ezen mestere egy pillanatra sem gondolt arra, hogy jól megérdemelt nyugállományba vonuljon. Ugyan már őszülő hajjal, de még mindig fürgén folytatta szörnyvadász szakmáját élete alkonyán is – ráadásul tette mindezt hatékonyan, tekintettel arra, hogy egymaga több szörnyet látott, mint tanítványai összesen. Az ifjú Geralt nyers és sokat követelő oktatója az évek során egyfajta örökbefogadó apjává és mentorává vált a többi witchernek, aki mindig kész segíteni bölcs tanácsaival és biztos kezével.

Az egyik olyan ember, akivel Geralt a beauclairi udvarban találkozott, Damien de la Tour volt, a hercegi gárda kapitánya. Teljesen és feltétel nélkül (a „meggondolatlanul” tisztességtelen lenne, még ha nem teljesen pontatlan) a hivatásának szentelte életét, és imádta a hercegasszonynak még a lába nyomát is. Ha a személyes véleményem kérded, teljesen megrészegítette a nő. Tipikus katonának látszott, azaz fafejű csahos kutyának, aki Geraltot látva azonnal fontosnak találta bebizonyítani, ki a tökösebb. Geralt ezt a kihívást szenvtelen fölénnyel kezelte, de azért elfogadta, és ezzel újabb ellenséget szerzett magának.

Geralt rosszul értelmezte egyik jegyzetemet, miszerint Elihal és én egykor egy párt alkottunk. Sajna, noha mindenkit örömteli borzongással töltene el a tény, hogy ezt a kiváló tündét, csodálatos beszélgetőpartnert és mesteri szabót hódításai között tudhatja, köztünk soha nem volt több barátságnál és kellemes borozgatásoknál. Geralt is rájött erre, mikor felkereste Elihal szabóműhelyét, ahol személyesen nyerhetett bepillantást a tünde szokatlan időtöltésébe – előszeretettel bújik a fajától, nemétől és társadalmi állásától eltérő ruhákba és modorba.

Novigrad sikátoraiban és kétes hírű kocsmáiban az a tréfa járta, hogy a törp Carlo Varese, a helyi bűnözői közösség négy messzire fénylő ékességének egyike, a maga módján a fajok együttélésének elkötelezett híve. Azonban meglehetősen sajátos módon alkalmazta ezt az alapelvet. Trancsír megingathatatlanul hitt abban, hogy Novigrad városának befogadott polgáraként személy szerint minden joga megvan neki személy szerint arra, hogy üzemeltesse saját vállalkozását. Bárki, akinek kifogása volt azt illetően, ahogy ezt tette, vagy üzlete természetével kapcsolatban, legyen az törp, ember vagy félszerzet, az leleplezte magát, hogy aljas fajgyűlölő. Ilyen hitvány söpredékkel miként lehet elbánni? Fel kell zabáltatni őket egy kondányi éhes disznóval… közvetlenül azután, hogy egy bárddal megtette az ujjaival azt, amiről a nevét kapta. Az efféle történetek persze lehettek puszta szóbeszédek és rosszindulatú pletykák is… de nagyon kevesen akadtak olyanok, akik hajlandóak voltak utánajárni a hitelességüknek.

Bár ő volt a legfiatalabb a három Fúria közül, Szöveny semmivel nem volt kevésbé ronda vagy gonosz, mint a nővérei. Ő volt az, aki a mágikus faliszőnyeget szőtte emberi hajból, amit a környékbeli falvakban adományként (részben ártatlan gyermekektől) begyűjtöttek. E kárpitok segítségével tartották a kapcsolatot bálványaikkal, az Erdei Asszonyokkal azok követői.

Számos bátor harcos felelt Hjalmar hívására, aki arra kérte őket, csatlakozzanak hozzá, és hódítsák vissza Undvikot a jégóriástól. Köztük volt Folan, Ulf fia, Hjalmar gyakori társa a csatákban, egyben drága gyerekkori jó barátja. Folan, a Tuirseach klán tagjaként félelmet nem ismerő hajós és páratlan íjász volt, és nem habozott részt venni ebben a veszélyes (és így feltehetően dicsőségben gazdag) utazásban. Számára azonban az út szörnyű véget ért volna, ha a witcher nincs észnél, és menti meg éhes trollok markából azzal, hogy megnyer egy találós kérdés versenyt.

Az ifjú Halbjorn Fekete Kéz Holgernek, Faroe jarljának unokaöccse volt, egyben a skelligi trónra igényt tartók egyike. Fiatal kora ellenére máris szert tett bizonyos hírnévre, mind a tengerentúli portyák, mind a szigetcsoport veszélyes vidékein tanyázó szörnyek elleni harc révén. Hőstettei révén vált ismertté a neve, ami dicsőséget és kincseket hozott neki, így jó eséllyel indulhatott a királyválasztáson.

Ciri számos hazuggal, gazfickóval és gonosztevővel találkozott útja során – de szerencsére néhány tisztességes emberrel is összefutott. Mindenképpen említésre méltó közülük Skjall, egy fiatal harcos Lofotenből. Előbb ő és a családja ellátták Ciri sebeit, aztán segített neki elmenekülni a Vad Falka elől. Ezzel feláldozta azt, amit a skelligiek a legtöbbre tartanak: a becsületét. A gyávaság bélyegét hordozva hősi tettet kellett végrehajtania, hogy tisztára mossa a nevét. Sajnos, mielőtt célját elérte volna, meghalt – egy elhagyott ligetben kószáló fenevadtól kapott halálos sebet – lassú, fájdalmas és magányos halállal.

Törp szerencsevadász, a brennai csata veteránja, kikezdhetetlenül optimista, elkötelezett emberbarát, az égetett italok és dévaj nóták szerelmese, mesteri Gwynt-játékos és legfőképp kedves és hű barátja Geraltnak és szerénységemnek – hölgyek és urak, engedjék meg, hogy bemutassam önöknek Zoltan Chivayt. Sok évvel ezelőtt lettünk jó cimborák, amikor Geralttal összefutottunk a társasággal, amit Zoltan abban az időben, a háború sújtotta Riverdellben vezetett. Útja ezt követően is gyakorta keresztezte a miénket, mígnem elválaszthatatlan társakká lettünk. Történetünk kezdetekor Zoltan és én együtt vittük a novigradi Rozmaring és Kakukkfű tavernát.

Toussaint-ban nem minden kóbor lovag volt az erény megtestesítője, de ha egyet kellene választanom közülük, aki maga volt a lovagias hitvallás, az Palmerin de Launfal lenne. Még inkább csodálatra méltó amiatt, hogy évekkel ezelőtt nem volt idegen tőle az evés, ivás és egyéb különféle élvezetek. Idővel azonban felhagyott a léhasággal, és közelebb került lovagi ideákhoz. Geralt felismerte ezt, amikor Palmerin Anna Henrietta követeként jött el hozzá. A régi vágású és kissé naiv lovag azonnal jó benyomást tett rá, mert noha a formaságokat és udvariaskodást kissé túl komolyan vette, ő maga egyáltalán nem volt nagyképű vagy öntelt.

Nem tartott sokáig, mire Redania királyának, Radovidnak sikerült bizonyítania, hogy kemény és könyörtelen uralkodó, aki tökéletesen rászolgál a „Zord” melléknévre. Radovid meglehetősen fiatal volt még, amikor atyját, Vizimir királyt meggyilkolták, és helyette anyja, Malleore-i Hedvig, valamint a Régenstanács uralkodott. Az ifjú Radovid hamarosan magához ragadta a hatalmat, és bosszút állt azokon, akik tiszteletlenül bántak vele. Összes lehetséges politikai ellenfelét arra kényszerítette, hogy hűséget esküdjön neki – ha nem, a halál várt rájuk. Nemcsak Nilfgaard ellen viselt háborút, hanem a mágusok ellen is, akiket minden rossz gyökerének tartott. Radovid egyben mindent megtett azért is, hogy uralma alá vonja Novigrad Szabad Városát, amelynek flottája és kincstára a mérleg nyelvét Radovid győzelme irányába billenthette volna az összecsapásban.

Horst Borsody észak legjobb nevű aukciós házának tulajdonosa, közismert sznob és pojáca volt. Az első pillanattól fogva lenézte Geraltot, és mikor meghallotta, mi járatban van a witcher, kidobatta és megverette az embereivel. Ha azt mondjuk, hogy ismeretségük nehezen indult, jelentős mértékben megszépítjük hát a valót…

Geralt akkor találkozott először Keira Metz-szel, amikor az szó szerint a nyakába zuhant. A hírhedt Thanedd szigeti puccs során Keirát kidobták az ablakon, egyenesen az alant álló witcherre. Következő találkozásuk a veleni lápvidéken más módon volt megrázó: a kényelemhez szokott varázslónő volt az utolsó, akinek felbukkanására ezen a zord és civilizálatlan vidéken számított. Geralt később megtudta, hogyan vett ilyen kedvezőtlen fordulatot Keira sorsa. Foltest király nagyra becsült tanácsadóját elűzték Temeriából, amikor elvesztette a király bizalmát. Később csatlakozott a Szövetség varázslónőihez, mely Redania királyával és Nilfgaard császárával gyarapította rosszakarói táborát. Emiatt kényszerült illegalitásba és arra, hogy falusi boszorkányként keresse kenyerét a veleni tanyavilág mélyén. Aligha kell mondanom: Keira Metz gyűlölte új életének minden percét.

Reinald története tragikus história. Egy fiatal witcher, akit a Farkas Iskolájának korai éveiben képeztek ki, aki kíváncsi elmével fedezte fel a világot, készen, hogy másokon segítsen, és aki végül olyan megbízást fogadott el, amelyet nem élhetett túl. Miután megszállta a vörös miazma, az Örök Tűz papjai, éppen azok, akik felbérelték, bezárták az Ördögkatlan tárnáiba, de Reinald emberfeletti erővel állt ellen a kísértet akaratának. Magát és a miazmát foglyul ejtette egy sóbarlangban, és ott maradt, miközben élete lassan a sötétségbe és a bánatba csúszott. A pestisszellem jelenléte a witcher testét élőholt állapotában tartotta, miközben Reinald a remény szikrájába kapaszkodott, hogy kedves barátja egy napon a megmentésére siet. De a napokból hetek, évek, majd évszázadok lettek…

Ha volt valaha ezen a világon uralkodó, aki alattvalói teljes csodálatát élvezte módszeres elnyomás vagy egy különösen kegyetlen hóhér nélkül, az kétség kívül Toussaint úrnője, Anna Henrietta hercegasszony volt. Szűkebb körben csak Anariettának szólították, a néhai megboldogult Raymund herceg özvegye, valamint egy méltán híres és tehetséges művész egykori szeretője volt – ez utóbbi szeretne továbbra is a névtelenség homályában maradni. Néhány évvel ezelőtt, amikor a witcher és néhány barátja ellátogattak Toussaint-ba, Anna Henriettának volt alkalma találkozni Ríviai Geralttal. Ennek köszönhetően, amikor egy rejtélyes Szörnyeteg kezdte megtámadni az udvaroncokat, a hercegasszony pontosan tudta, kit kell hívnia…

Az ifjabb Cyprian Wiley Novigrad egyik legveszélyesebb bűnözője volt. Nem csak apja kaszinóit, gladiátor-arénáit és a bordélyházait örökölte meg, de annak szadista hajlamait, kegyetlenségét és gátlástalanságát is. Ezek a tulajdonságok tették „Kurafit” e szerteágazó bűnbanda méltó fejévé.

Nehéz az élete a gyermeknek, aki nem tud kilépni szülei árnyékából. Miután apja, a szeretett Bran király meghalt, Svanrige lett a Tuirseach klán formális vezetője, akik hatalmas területet uralnak An Skellig szigetén. Ez a csendes és jó modorú fiatalember azonban erősen kötődött anyjához, Birnához, aki igyekezett uralkodni rajta. Egy ilyen hatalmaskodó némber mellett nehéz volt elképzelni, hogy Svanrige valaha férfiként uralja majd Skellige legerősebb klánját.

Geralt aukciós házban tett látogatása csúnya véget ért. Tiszteletre méltó witcher létére nem csupán kipenderítették, Maximilian házáról sem sikerült semmi közelebbit megtudnia. Míg azon tűnődött, mi legyen a következő lépés, egy ismeretlen férfi beszédbe elegyedett vele. Nem fedte fel, kicsoda, honnan ismeri a witchert és hogyan talált rá. Csupán annyit mondott, hogy segíthet Geraltnak bejutni a Borsodyk aukciós házának páncéltermébe – a tulajdonos engedelme nélkül. Az idegen azt javasolta, találkozzanak egy félreeső helyen, ahol tisztázhatják a részleteket.

Morvran Voorhis: az Alba hadtest parancsnoka, főtiszt és tisztavérű arisztokrata, olyan, aki büszkén nevezi magát nilfgaardinak, amit csakis az őslakosok, a birodalom fővárosának és közvetlen környékének szülöttei érdemeltek ki igazán. Amikor először találkoztak, Geraltnak fogalma sem volt arról, mennyire fontos személyt bíztak meg azzal a feladattal, hogy „tegye fel neki a szokásos kérdéseket”. Azonban a witchert ismerve Morvran rangjának és helyzetének ismerete sem változtatott volna sokat a hozzáállásán.

Graden Radovid király szolgálatában álló boszorkányvadász volt. Számos bajtársával ellentétben megfontolt embernek bizonyult, aki előítéletektől mentesen cselekszik, legalábbis a witcherek kapcsán.

Üldöztetés és száz máglya füstje mérgezte azokban az időkben Novigrad levegőjét. Ez a komor hangulat olyan fedezéket biztosított, amelyben számos hentes építhetett kényelmes fészket magának. Felfújt összeesküvések, tömeges letartóztatások és csoportos kivégzésekhez vezető kirakatperek jelentették a kedvenc építőanyagukat. Caleb Menge, az Örök Tűz templomi őreinek megszállottan becsvágyó vezetője is ilyen esélyleső volt, akinek akkor jött el diadalmas pillanata, amikor leleplezte feljebbvalóját, Chappelle-t, és bebizonyította, hogy álruhába bújt alakváltó. Geralt először akkor pillantotta meg Mengét, amikor épp meggyújtotta Chappelle máglyáját Novigrad főterén, és kétsége nem volt afelől, hogy ezt az embert „megszállott kurafinak” hívni finomkodó megnevezés.

Az an Craite jarlok megbízható udvarmestere, Guthlaf elhunyta után feladatai egy részét a jarl pohárnoka, Arnvald vette át. Ez az idős skelligi nem rendelkezett elődje tekintélyével, de így is sikerült magát szolgálatának esztendei során nélkülözhetetlenné tennie. Hatáskörébe tartozott egyebek közt Kaer Trolde kamráinak és pincéinek feltöltése, az ott élők ellátásának biztosítása, valamint a rangbéli vendégek elhelyezése lakomák és más fontos rendezvények idején.

Őrült Lugos elsőszülött fia és egyetlen örököse zord és jóképű fiú volt, aki egyáltalán nem hasonlított az apjára. Csúfnevét gyermekkorában szerezte, mikor testét – a skelligi fiúk kemény játékának következményeként – gyakran szinte elborították a zúzódások. Egyesek szerint apja derékszíja, pálcája és ökle is ludas volt a dologban: az idősb Lugos nem akarta egyetlen gyermekét elkapatni, ezért keményen büntette minden engedetlenségért és kudarcért.

Bár Őrült Lugos, a Drummond klán jarlja sem termet, sem erő dolgában nem volt kimagasló, a szigetek legtöbb lakója félreállt, amikor jönni látta. A szomszédaival örökösen viszálykodó Lugos oly hirtelen haragú volt, hogy még a hírhedetten nyugodt Donar an Hindarral is üvöltözésbe tudott keveredni. Lugos legnagyobb riválisa azonban Crach an Craite volt, akit azzal vádolt, hogy területet rabolt tőle (egész Ard Skelliget magáénak vallotta ugyanis). A klánok viszálya századok óta tartott, és semmi sem utalt arra, hogy még a két ádáz ellenség életében véget érhet. Lugos szenvedélyesen gyűlölte Crachot, Skellige törvényeit és a klánok közti erőviszonyokat azonban nem hagyhatta figyelmen kívül.

Mindig is különös büszkeséggel tölt el a tudat, hogy a maribori Triss Merigoldot legközelebbi és legkedvesebb barátaim között tudhatom. Ez a kivételesen tehetséges varázslónő hivatása fénylő csillaga, Foltest király egykori udvari tanácsosa, és a soddeni csata nevezetes hőse, akit a Domb Tizennegyedikeként ismernek – mégsem hasonlít egy cseppet sem gyakran elviselhetetlenül gőgös mágiahasználó nővéreire. Noha az én magánjellegű kapcsolatom Triss-szel mindig is baráti természetű volt, Ríviai Geralt egyszer csak nem tudott ellenállni csáberejének. Attól kezdve kettejüket olyan érzések fűzték össze, amelyek messze mélyebbek a múló szerelem felszínes csörgedezésénél.

Geralt nem találkozott Anna Strengerrel, a Véres Báró feleségével, mikor Hollószirten járt. Nem sokkal érkezése előtt az asszony ugyanis megmagyarázhatatlan módon eltűnt a lányával, Tamarával együtt. Geralt így is részletes leírást kapott az eltűnt nőről. Anna bájos, negyvenes éveiben járó asszony volt, zöld szempárral és hollófekete hajjal, amelyet szoros kontyba font hátul.

Emhyr császár egykor igen egyszerű választás elé állította a nilfgaardi mágusokat: vagy kérdés nélkül szolgálják hazájukat vagy börtönben rohadnak el. Fringilla Vigo, a mágia úrnője, aki Toussaint vazallus hercegségében töltött be hivatalt, mindkét lehetőséget elvetette, és inkább belépett a hírhedt Varázslónők Szövetségébe, amelynek célja nem más volt, mint szembeszállni a királyok és császárok diktátumaival. Ezek a vakmerő törekvések azonban sosem valósultak meg, Fringilla Vigo pedig attól rettegve élte éltét, hogy egy napon fény derül az őt a felforgató szervezethez fűző szálakra, és gyors véget ér a császár bakóinak keze által. Itt említést kell tenni arról, hogy Geralt először a beauclairi hercegi palotában találkozott Fringillával sok évvel ezelőtt, mikor mi ketten egykori szerelmem, Anna Henrietta hercegnő vendégszeretetét élveztük. A witcher, aki mindig is vonzódott a varázslónőkhöz, ez idő alatt igen eleven kapcsolatot alakított ki Madame Vigóval, ami egész biztosan nem szerzett örömöt sem Trissnek, sem Yennefernek.

Suttogóhalom: ha a világ nem olyan lenne, amilyen, hanem olyan, amilyennek lennie kellene, ez a név rejtett zugok, és suttogva elmondott, őszintének érzett hazugságokon osztozó szerelmesek helyét jelentené. Ám itt a veszélyt és rettegést jelentette, olyan helyet, ahol valamilyen rejtélyes hatalomtól hajtva vadállatok ölték meg Árokmély számos lakóját. Geralt beleegyezett, hogy megvizsgálja a problémát, és hamarosan kiderítette, hogy az állatokat egy szellem irányítja, aki csapdába esett a dombtetőn álló fák egyikében. A szellem női hangon szólt hozzá és azt állította, egykor druida volt, aki a veleni ligetet őrizte mindaddig, amíg a Fúriák megölték és bebörtönözték a fába. A természeti erők, amelyeknek egykor a szolgálatában állt most megóvták a démoni nővérek további cselszövéseitől. A balszerencsés helybeliek járulékos veszteségként haltak meg, mert – ahogy a szellem állította – a természet haragja zabolázhatatlan, és nem tesz különbséget mit sem tudó ártatlanok és nem szívesen látott rosszakarók között. A szellem esdekelt Geraltnak, törje meg az átkát és szabadítsa meg a kínoktól. Megígérte, a segítségért cserébe kimenti azokat az árvákat a mocsári tisztásról, akiknek egyébként a Fúriák kezétől elszenvedett kegyetlen halál lenne a sorsuk.

A temeri titkosszolgálat, a „Kéksávosok” elit osztagának parancsnokaként Vernon Roche volt a néhai Foltest király egyik bizalmasa. Újra és újra bizonyította hűségét és szakmai hozzáértését: a lázadások leveréséhez, a nilfgaardiak visszaszorításához és a Scoia'tael fészkek kifüstöléséhez kevesen értettek nála jobban. A mi történetünk kezdetére azonban elvesztette a királyát, az embereit, és hazáját: egyenlőtlen gerilla-hadviselésbe szorult a túlnyomórészt erősebb megszálló csapatok ellen.

Geraltnak szüksége volt valakire, aki képes felkúszni a Borsodyk aukciós háza melletti torony tükörsima falán. A jelöltek egyike Hugo „Baromarcú” Hoff volt – egy félszerzet, akinek számos betöréses lopás volt a rovásán. Geraltnak azt mondták, Oxenfurtban, a diákok és más rosszéletűek kedvenc gyülekezőhelyén keresse…

Guillaume de Launfal az igazi kóbor lovag mintapéldánya volt – Toussaint kirakatembere, ha úgy tetszik. Amikor Geralt először találkozott a fiatalemberrel, az éppen hősiesen ostromolt egy szélmalmot… ami, őszintén megvallva, egy kegyetlen óriást rejtett.

„Egy tűzgolyót? Hát hogyne! Amit csak őcsászári fensége kíván.”

„Rusnya – a természet így közli, hogy «Húzz innen a vérbe».”

„Rusnya – a természet így közli, hogy «Húzz innen a vérbe».”

„Rusnya – a természet így közli, hogy «Húzz innen a vérbe».”

„Az arakászok ritka osztálya, nagy, mint egy elefánt, de szívósabb.”

„Dupla vagy semmi: célozz a tökére!”

„Dupla vagy semmi: célozz a tökére!”

„A nilfgaardi mágusok választhatnak az alázatos behódolás és a bitó között.”

„Általában női neveket adunk nekik.” „Mint a Villő?” „Inkább mint az Ursula”

„Általában női neveket adunk nekik.” „Mint a Villő?” „Inkább mint az Ursula”

„Érzed? Ez a sör húgyszagú, mi? Ezen könnyű segíteni – betöröm a tetves orrod!”

„Ölni, zúzni, hasítani!”

Láttam őket harcolni egyszer régen… annyi elég volt.

„Skelligének erős király kell. Bármi áron.”

„Én a térdre célzok. Mindig.”

„Én a térdre célzok. Mindig.”

„Bármit megtennék Temeriáért. Bár többnyire csak ölök érte.”

„Átkozottul közel vagyok hozzá, hogy elhányjam magam az unalomtól.”

„Ismerd el hibáidat, s temesd el őket illően – különben visszajönnek kísérteni.”

„A brukszát megölheted egy karóval – feltéve, ha az hosszú, mint egy pika.”

„Szeme megvillant a szárnyas sisak alatt. Kardja pengéjén tűz csillant.”

„Az istenek azokat segítik, akiknek jobb a katapultjuk.”

„Az istenek azokat segítik, akiknek jobb a katapultjuk.”

„A közönséges hárpiák dögön élnek. A celaeno hárpiák… álmokból táplálkoznak.”

„Tudod miért hívnak Karvalynak? Mert olyan patkányokat reggelizem, mint te.”

„A vérontás, és nem a diplomácia kövezi ki utunkat a szabadságba.”

„Tudod, mikor szűnik meg mesének lenni a mese? Mikor elkezdenek hinni benne.”

„Tudod, mikor szűnik meg mesének lenni a mese? Mikor elkezdenek hinni benne.”

„Olyan dicsőséget hozok az an Craite klánnak, hogy a bárdok berekednek a fényezésembe!”

„Szóval kétszáz lépésről eltalálsz egy mozgó célpontot. Én is. Viharban.”

„Látom a félelmet a szemükben. Félnek tőlem… félnek a Dimun klántól!”

„Szétporladnak a pajzsainkon, mint hullámok a sziklás parton.”

„Szétporladnak a pajzsainkon, mint hullámok a sziklás parton.”

„Szétporladnak a pajzsainkon, mint hullámok a sziklás parton.”

„A Heymaey klán tettei fennmaradnak a történelemben.”

„Nagyon el leszel páholva.”

„Süt a nap, Dromle! Süt a nap! Tán maradt valami remény mégis…”

„Ha eljő az idő, Kambi kakas kukorékol és felébreszti Hemdallt.”

„Kakas rakta tojásból születik… már ha hinni lehet a paraszti badar beszédnek.”

„Helyesen használva a szögmérő halálos fegyver lehet.”

„Múúú!”

„Grrrrr!”

„Mostanában nem volt nagy szerencsénk a szörnyekkel, így felcsaptunk katonának.”

„Mostanában nem volt nagy szerencsénk a szörnyekkel, így felcsaptunk katonának.”

„Mostanában nem volt nagy szerencsénk a szörnyekkel, így felcsaptunk katonának.”

„Felaprítunk, fiú. Remek húslevest főzünk belőled.”

„Érzem a fájdalmadat. Érzem a félelmedet…”

„Én leszek neked a legjobb – és az utolsó.”

„«Cynthia adottságai halálosak», vigyorgott Philippa. «Így kell a rövid póráz.»”

„Dandelion… cinikus vagy, kéjenc, kurvapecér, hazug – és a legjobb barátom.”

„Tudom, hogy hajtsam végre a parancsaidat, így kímélj meg a tanácsodtól!”

„Egyszer egy rabbal kihányattam a saját beleit… Á, régi szép idők…”

„A gwent olyan, mint a politika, csak őszintébb.”

„Még egy lépés, dh’oine, és jobban festesz egy nyíllal a szemed között.”

„Kopóként követik a nyomot, gyorsak, mint a szarvas, és hidegszívű gyilkosok.”

„Kopóként követik a nyomot, gyorsak, mint a szarvas, és hidegszívű gyilkosok.”

„Kopóként követik a nyomot, gyorsak, mint a szarvas, és hidegszívű gyilkosok.”

„Összehívtam mind a jarlokat. Add elő az ügyed.”

„Halljad hát az an Craite klán hősi tetteinek meséjét.”

„Van, aki képtelen elfogadni a vereséget. Van, aki még a síron túl is harcol.”

„Ha kifogynak a parasztok, a bábuk jók lesznek nyílfogónak is.”

„Varrd a vöröst a vöröshöz, a fehéret a fehérhez, és minden rendben lesz.”

„Egész életemben csákányoztam. A csatabárd se jelent majd gondot.”

„Egész életemben csákányoztam. A csatabárd se jelent majd gondot.”

„Egész életemben csákányoztam. A csatabárd se jelent majd gondot.”

„Hogy harcolj egy földelementállal? Sehogy. Fuss el! Minél gyorsabban.”

„A driád királynő szeme olvadt ezüst, szíve hidegen kovácsolt acél.”

„Ki gondolná, hogy nagyra nőtt denevérek rajonganak a csicsás ékszerekért?”

„Ne ugrabugrálj, kicseszett hosszúfülű – így nem lehet pontosan lőni!”

„Ne ugrabugrálj, kicseszett hosszúfülű – így nem lehet pontosan lőni!”

„Ne ugrabugrálj, kicseszett hosszúfülű – így nem lehet pontosan lőni!”

„Az emberek, már az udvariasabbak, szörnyetegnek hívnak. Vérivó torzszülöttnek.”

„A fészek! Kiiktatni a fészket, különben a fattyak egyre csak jönni fognak!”

„Csak a tudatlanok nem veszik észre a mítoszok fontosságát.”

„Mint minden Thyssen, ő is magas, erős testfelépítésű, és szörnyen jóképű volt.”

„A pokolfajzat egy kicsit a szarvasra hajaz. Egy hatalmas, gonosz szarvasra.”

„Már kevesen vagyunk, szétszóródtunk, de szívünk jobban lobog, mint valaha.”

„A tűz annyira gyönyörű.”

„Az erősebb vámpírok keblükre ölelik áldozatukat. A fléderek ízekre szaggatják.”

„A fagyban az a legjobb, hogy az elesettek hullái nem rohadnak olyan gyorsan.”

„A köd nesztelenül kúszik előre. Ködárnyak borítják be áldozataik holttestét.”

„Villásfarkúak… Ugyan! A rohadékok farka inkább bárdra hajaz.”

„«Mit tettem?», kiáltott fel a mágus, elborzadva önnön alkotásától.”

„A megvakítás illő büntetés a varázslónőknek. A hiúságukra sújt le.”

„A jó parancsnok álma… a rossz parancsnok rémálma.”

„Ősi szobrászok lidércnyomásos képzelgése, amit a mágusok életre keltettek.”

„Vérivók s hullaevők, oly ocsmányak, hogy puszta rútságuktól megbénul az ellen.”

„Ha ez kell a világ megmentéséhez, akkor jobb hagyni, hogy a világ elpusztuljon.”

„Ha ez kell a világ megmentéséhez, akkor jobb hagyni, hogy a világ elpusztuljon.”

„Ha a ghoulok az Élet Körének részei… akkor ez egy átkozottul ördögi kör.”

„Ha a ghoulok az Élet Körének részei… akkor ez egy átkozottul ördögi kör.”

„Ha a ghoulok az Élet Körének részei… akkor ez egy átkozottul ördögi kör.”

„Hosszú nyelvükkel lefetyelik ki a velőt – és csapnak le zsákmányukra.”

„A griffek szeretnek játszani a zsákmánnyal. Élve falják fel őket, darabonként.”

„A hárpiáknak sok fajtája van, de közös bennük a lopási kényszer.”

„Persze, hogy összefoltozlak. De nem lesz olcsó.”

„Persze, hogy összefoltozlak. De nem lesz olcsó.”

„Persze, hogy összefoltozlak. De nem lesz olcsó.”

„Azért harcolok, aki a legjobban fizet. Vagy akit a legkönnyebb kirabolni.”

„Azért harcolok, aki a legjobban fizet. Vagy akit a legkönnyebb kirabolni.”

„Azért harcolok, aki a legjobban fizet. Vagy akit a legkönnyebb kirabolni.”

„Nem ideális városok bevételéhez, de remekül lehet vele földig rombolni.”

„Amikor eljő a Fehér Fagy ideje, Hemdall csatára hív majd.”

„Ahelyett, hogy gyászolnánk az elesetteket, inkább igyunk az emlékükre!”

„Most pedig igyunk Nilfgaard császárára – maradjon löttyedt a pöcse örökre!”

„Plusz egy a harci kedvhez, mínusz három a halláshoz.”

„Életemben egyszer menekültem. Egy jégóriás elöl. És kicsit sem szégyellem.”

„Bölcs vagyok. Hatalmamat a tudás birtoklása adja. És nem annak megosztása.”

„Ladd nawh! Megölni őket! Ontsátok ki a belüket!”

„Az Impera dandár soha nem adja meg magát. Soha.”

„Az Impera dandár soha nem adja meg magát. Soha.”

„Az Impera dandár soha nem adja meg magát. Soha.”

„Az Impera dandár soha nem adja meg magát. Soha.”

„Átkozottul jól céloz, ahhoz képest, hogy félszemű.”

„Rájönnek, amint meglátják a sebhelyemet: tudják, hogy eljött értük a halál.”

„Öt fokkal állítsd át a kart!” „Hogy mit csináljak a micsodával?”

„Öt fokkal állítsd át a kart!” „Hogy mit csináljak a micsodával?”

„Öt fokkal állítsd át a kart!” „Hogy mit csináljak a micsodával?”

„A kontinens vérét szívja az Együttállás óta.”

„Kayrant ölni? Egyszerű. Fogd a legjobb kardod… add el, és bérelj egy witchert!”

„Ha ma meghalok, szeretnék remekül kinézni az alkalomra.”

„Sosem vadászunk ezekben az erdőkben. Még akkor sem, ha az egész falu éhezik.”

„A witcherek sosem ágyban halnak meg.”

„Elmenekülni előlük? Skellige vizein? Sok szerencsét.”

„WAAAAAAAAAAGH!!!!”

„Én mondom, hogy csatára születtünk – egyenesen a térdükre megyünk!”

„Inkább választok egy óvatos felderítő egységet, mint egy csicsás lovasdandárt.”

„Minden kilőtt vesszőnél a papámra gondolok. Szerintem büszke lenne rám.”

„A nyári nap megcsillan az Alba csendes vizén – ezt jelenti nekem Nilfgaard.”

„Sem északi pikás, sem törp lándzsás nem győzhet a legjobb lovasság ellen.”

„Mindig pontosan megadja azt, amit kívántál. Éppen ez a gond.”

„Ne az árnyakat féld, hanem a fényt.”

„Egyél meg eleget belőlük, és a világ már nem lesz többé ugyanaz…”

„A jövendőmondásban nincs semmi trükk. A trükk a pontos jóslásban rejlik.”

„Az a tér a katonáim, az elesettek nevét viselje. Ne az enyémet.”

„A császár fegyelemre szoktatja majd Északot.”

„A császár fegyelemre szoktatja majd Északot.”

„A császár fegyelemre szoktatja majd Északot.”

„Az átkozottak már-már aranyosak, ha nem nézed gonosz, gyilkos természetüket.”

„Az átkozottak már-már aranyosak, ha nem nézed gonosz, gyilkos természetüket.”

„Az átkozottak már-már aranyosak, ha nem nézed gonosz, gyilkos természetüket.”

„Sokan próbálták legyőzni Olafot. De ők már nem mesélnek róla – meghaltak mind.”

„Most már legalább tudod, hogy nem egykönnyen veszítem el a fejem.”

„A királyok hatalma lehanyatlik, és a Szövetség elfoglalja méltó helyét.”

„A betegek egy himlőhelyes nőről delirálnak, akit veszett patkányok kísérnek…”

„Háborús veterán vagyok… megszánna egy koronával?”

„Háborús veterán vagyok… megszánna egy koronával?”

„Háborús veterán vagyok… megszánna egy koronával?”

„Sokat tanultam a Braibanti Katonai Akadémián. Például a himnusz elböfögését.”

„Ezen a vidéken még az esőnek is húgyszaga van.”

„Ugyanolyan fájdalmas halált halsz, mint a szánalmas Windhalm, az áruló.”

„Meghalok Redaniáért, ölök Redaniáért… még férget is eszem Redaniáért!”

„Meghalok Redaniáért, ölök Redaniáért… még férget is eszem Redaniáért!”

„Állítólag az Impera nem fél semmitől. Ez nem igaz. Renualdtól beszarnak.”

„Nézz a szemükbe, lakmározz a rettegésükön! Aztán öld meg őket!”

„Hajrá, Keszeg! Gyorsabban!”

„A rothadás szaga gyermekkori emlékeket idéz.”

„A Kaedweni Vadon Leánya.”

„Gyönyörű, tiszta, tüzes – tökéletes bálvány a lázadáshoz.”

„Ideje, hogy a halál arcába nézzünk.”

„A tűzoszlopok a leghatalmasabbakat hamuvá égetik. Mindenki más döbbenten és ámulva néz.”

„Ott voltam, a csatasorban! Egyenesen a harc sűrűjében!”

„A hadakozás csak hangoskodás és harag – a diplomácia formálja a történelmet.”

„Sosem hibázok kétszer.”

„Imádom az ostromtornyok robaját reggel. Mintha a győzelem hangja lenne.”

„A békéről nagyon könnyű beszélni, sokkal nehezebb megőrizni.”

„A Szövetség híján van az alázatnak. Philippa hatalomvágya lehet a vesztünk.”

„Ez nem közönséges vihar. Ez itt az istenek tombolása.”

„Jövendő császárnőnk arcán a sebhelyet én okoztam. Erre vagyok a legbüszkébb.”

„Kibaszott aranyvértet visel. Aranyat. Még szép, hogy seggfej.”

„A császár is úgy gondolta, csak véletlenül lett király. Először.”

„Ha a pöcsöd dugni akar, a tenyered meg harcra vágyik – lépj be hozzánk!”

„Basszus! Nem mind vagyunk kicseszett szívtiprók. Vannak mélyebb érzésűek is…”

„Albaaaa! Előre! Alba! Éljen a császár!”

„Nagy. Rossz. Ronda. A csatornákban csücsül.”

„Örömmel ölnélek meg közelről, és néznék a szemedbe… De bűzlesz, ember.”

„A vár magától nem dől le, nem igaz? Induljanak azok a hajítógépek!”

„A vár magától nem dől le, nem igaz? Induljanak azok a hajítógépek!”

„Tudok magamra vigyázni. Bízz bennem!”

„Haaaargh! Utánam, ha van vér a pucátokban!”

„A tűzmágusok látványos életet élnek – és látványosan halnak.”

„Nem volt még olyan gond, amit egy példás orgyilkosság nem tudott megoldani.”

„Hazafi… és egy igazi rohadék.”

„Jobb egy napot királyként élni, mint egy egész életet koldusként.”

„Ha fel akarnak lógatni, kérj vizet! Bármi megtörténhet, mire hoznak.”

„Borkh, a Három Csókának is hívatja magát… nem az erőssége a névadás.”

„A szokás, hogy csapatokat vezéreikről neveznek el, hízelgett Vreemdének.”

„«Vrihedd? Az meg mit jelent?» «Bajt.»”

„«Vrihedd? Az meg mit jelent?» «Bajt.»”

„A gyűlölet fényesebben lobog a tűznél, és mélyebbre vág, mint a penge.”

„Azt beszélik, Hemdall szíve megdobban, amikor a hosszúhajók kifutnak portyázni.”

„A farkasok nem olyan rosszak, mint mondják. De a farkasemberek – rosszabbak.”

„Keresztezz egy szárnyas kígyót egy lidércnyomással! Na, a vivernek rosszabbak.”

„Mi vagyunk az esőcseppek, amelyekből dühöngő vihar születik.”

„…én mondom, te jány, hogy bányásztam vasat már a tárnádnál szűkebb helyről is!”

„Fekete-fehér öltözetében december derekának kora reggelét juttatta eszünkbe.”

„Akarsz még?”

Arrgghhauuu!

„Ha jól viselem magam, talán legközelebb egy civilizált helyre kerülök.”

„Ha jól viselem magam, talán legközelebb egy civilizált helyre kerülök.”

„A Zerrikaniai-sivatag régebben buja kert volt. Aztán jöttek ezek.”

„Azt mondják, egy törp felakasztatná magát a barátjáért – Zoltan sem kivétel.”

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Ezt az útikönyvet elolvasva megnyithatsz bizonyos Gyorsutazási pontokat Skelligén.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.
FelszerelésKezdők páncéljavító készleteFelszerelésPáncélkovács szerszámai. Páncél javításához használatosak.
FelszerelésInasok páncéljavító készleteFelszerelésPáncélkovács szerszámai. Páncél javításához használatosak.
FelszerelésMesterek páncéljavító készleteFelszerelésPáncélkovács szerszámai. Páncél javításához használatosak.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Miután célt ér, odavonzza a közeli szörnyeket.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

A nadrág a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Hasznos és hatékony távolsági fegyver

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Beauclairi szabónál készült elegáns nadrág.

Beauclairi suszternél készült elegáns cipő.

Beauclairi szabónál készült elegáns ujjas.

Beauclairi szabónál készült elegáns ujjas.

A nadrág a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.

A csizma a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.

A páncél megvéd az ellenség támadásaitól.

Daróc börtöngatya.

Zsákvászon rabing.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

A witchervér mérgező a vámpírok és nekrofágok számára, ha isznak belőle.

A witchervér mérgező a vámpírok és nekrofágok számára és kibillenti őket, ha isznak belőle.

A vámpírok és nekrofágok a witcher közelében vérezni kezdenek. Ezen felül a witcher vére sebzi és hátralöki őket, mikor a witchert megsebzik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Amikor veszélyben vagy, az idő pár pillanatra lelassul.

Amikor veszélyben vagy, az idő pár pillanatra lelassul. Meghosszabbított időtartam.

Amikor veszélyben vagy, az idő pár pillanatra lelassul. Ha 3 Adrenalin pont áll rendelkezésre, ez idő alatt az akciók nem merítik az Állóképességet.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Tompa nyílpuskavessző.

Olvasás után az információ megőrződik.

Tompa nyílpuskavessző.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasás után az információ megőrződik.

Hagyományos számszeríjlövedék.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Étel. Regenerálja az életerőt.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Számszeríjlövedék, mely vérzést okoz becsapódáskor.

Acélkard, ami egykor egy nagyszerű harcosé volt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Láthatsz vele a teljes sötétben. Növeli a kritikus találat esélyét.

Láthatsz vele a teljes sötétben, és nem hat rád a hipnózis. Növeli a kritikus találat esélyét. Meghosszabbított időtartam.

Láthatsz vele a teljes sötétben, és nem hat rád a hipnózis. Növeli a kritikus találat esélyét. Meghosszabbított időtartam.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Tömjénfüstöt terítenek vele vallási ceremóniák és rituálék alkalmával.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Meghívó a gwynt versenyre

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.
FelszerelésCiri páncéljaFelszerelésA páncél megvéd az ellenség támadásaitól.

A kesztyű a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.
FelszerelésCiri nadrágjaFelszerelésA nadrág a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Visszaállítja az összes, képességek fejlesztésére elköltött Képességpontodat és újra eloszthatod őket tetszés szerint.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Olvasás után az információ megőrződik.

Segítségével beleolvadhatsz a tömegbe.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Kimeríthetetlen táplálékforrás. A bőségszaru szinte elevennek tűnik, és lüktet, mikor ételt teremt.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Olvasás után az információ megőrződik.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Olvasás után az információ megőrződik.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Olvasás után az információ megőrződik.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Olvasás után az információ megőrződik.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Könnyű távolsági fegyver

Könnyű távolsági fegyver

Könnyű távolsági fegyver

Könnyű távolsági fegyver

Könnyű távolsági fegyver

Könnyű távolsági fegyver

Könnyű távolsági fegyver

Könnyű távolsági fegyver

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Tüzes robbanást eredményez, amitől a közelben tartózkodó ellenfelek lángra lobbanhatnak. Megsemmisíti a szörnyfészkeket.

Tüzes robbanást eredményez, amitől a közelben tartózkodó ellenfelek lángra lobbanhatnak. A hatása erősebb. Megsemmisíti a szörnyfészkeket.

Tüzes robbanást eredményez, ami lángra lobbantja a környező területet. A hatása erősebb és hosszabb ideig tart. Megsemmisíti a szörnyfészkeket.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

A nyerget mintha valami különös bőrből készítették volna, valamiféle ismeretlen bestia irhájából. Szokatlan természetének bizonyítékaként elegendő csak annyit mondani, mindig melegnek érződik. A nyereg összezavarja egy találomra választott ellenfél agyát, korlátozott hatókörön belül.

Felrobbantva méregfelhőt fejleszt.

Felrobbantva méregfelhőt fejleszt. A hatása erősebb.

Felrobbantva méregfelhőt fejleszt. A hatása erősebb és hosszabb ideig tart.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.
FelszerelésDijkstra álarcaFelszerelésKüldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

A nyeregtáska tárgyak tárolására szolgál.

A szemellenzős ló nem riad meg olyan könnyen, mint más lovak.

A nyereggel ellátott ló nem fárad ki olyan hamar, mint társai.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Könnyű távolsági fegyver

Könnyű távolsági fegyver

Könnyű távolsági fegyver

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

A nyeregtáska tárgyak tárolására szolgál.

A szemellenzős ló nem riad meg olyan könnyen, mint más lovak.

A nyereggel ellátott ló nem fárad ki olyan hamar, mint társai.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

A nyeregtáska tárgyak tárolására szolgál.

A szemellenzős ló nem riad meg olyan könnyen, mint más lovak.

A nyereggel ellátott ló nem fárad ki olyan hamar, mint társai.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Elfek kovácsolták, emberek gyilkolására.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Meggyújtva robbanó gázfelhőt fejleszt.

Meggyújtva robbanó gázfelhőt fejleszt. A hatása erősebb és égést is okozhat.

Meggyújtva robbanó gázfelhőt fejleszt. A hatása erősebb és égést is okozhat. A sebzésbe belehaló ellenfelek felrobbannak, amivel sérülést okoznak a közelükben lévőknek.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Dimeritiumszilánkok felhőjét bocsátja ki, ami blokkolja a mágiát és a szörnyek mágikus képességeit.

Dimeritiumszilánkok felhőjét bocsátja ki, ami blokkolja a mágiát és a szörnyek mágikus képességeit.

Dimeritiumszilánkok felhőjét bocsátja ki, ami blokkolja a mágiát és a szörnyek mágikus képességeit. A hatása rövid ideig még a felhő szétoszlását követően is megmarad.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Festék. Adott színűre festi a witcher felszerelésének választott darabját.

Festék. Adott színűre festi a witcher felszerelésének választott darabját.

Festék. Adott színűre festi a witcher felszerelésének választott darabját.

Visszaállítja a páncél eredeti színét.

A festékek keverésére szolgáló folyadék.

Festék. Adott színűre festi a witcher felszerelésének választott darabját.

Festék. Adott színűre festi a witcher felszerelésének választott darabját.

Festék. Adott színűre festi a witcher felszerelésének választott darabját.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Elegáns maszk egy álarcosbálra.

Becsapódáskor felrobbanó számszeríjlövedék.

Olvasás után az információ megőrződik.

Becsapódáskor felrobbanó számszeríjlövedék.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.
FelszerelésVendégálarcFelszerelésÁlarc viseléséhez helyezd azt a gyors ikonra.
FelszerelésVendégálarcFelszerelésÁlarc viseléséhez helyezd azt a gyors ikonra.

Ezt az útikönyvet elolvasva megnyithatsz bizonyos Gyorsutazási pontokat Skelligén.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Becsapódáskor felrobban.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Erőteljes a vágtája, szélfútta a sörénye – tüzes ló kell egy nagy utazáshoz.

Beváltható koronákra a novigradi Vivaldi Bankban.

Levél, amely egy witcheren végzet kísérletet említ.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.
FelszerelésVendégálarcFelszerelésÁlarc viseléséhez helyezd azt a gyors ikonra.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Növeli a maximális életerőt.

Növeli a maximális életerőt. Az időtartama hosszabb.

Növeli a maximális életerőt. Az időtartama hosszabb. A jelenlegi Főzetmérgezettség értékének megfelelő értékben gyógyítja az életerőt.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Nemesi öltözék

Nemesi öltözék

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Elegáns maszk egy álarcosbálra.

Elegáns maszk egy álarcosbálra.

Elegáns maszk egy álarcosbálra.

Álarc viseléséhez helyezd azt a gyors ikonra.

Könnyű távolsági fegyver
FelszerelésUtcai haramiamaszkFelszerelésÁlarc viseléséhez helyezd azt a gyors ikonra.

A páncél megvéd az ellenség támadásaitól.

A páncél megvéd az ellenség támadásaitól.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Fejlesztés. Helyezd egy tárgy egyik szabad fejlesztési helyére, hogy fejleszd valamely képességét.

Ellenállóvá tesz a mérgekkel szemben, semlegesíti a már a véráramban levő mérgek hatását.

Ellenállóvá tesz a mérgekkel szemben, semlegesíti a már a véráramban levő mérgek hatását. Időtartama hosszabb.

Időtartama hosszabb. A mérgek sebzés helyett gyógyítanak.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Repeszsebzést okoz a robbanás hatókörében levőknek.

Repeszsebzést okoz a robbanás hatókörében levőknek. Tűzsebzést is okoz. A hatása erősebb. Megsemmisíti a szörnyfészkeket.

Repeszsebzést okoz a robbanás hatókörében levőknek. Tűzsebzést is okoz. A hatása erősebb. A sebzést nem fogja fel az ellenség páncélja. Megsemmisíti a szörnyfészkeket.

Mágia segítségével jeleníti meg a gyűjteményedből hiányzó lapok számát.

FelszerelésIngrid Vegelbud álarcaFelszerelésÁlarc viseléséhez helyezd azt a gyors ikonra.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Megbízás a Hindarsfjallon Freya ligetében kószáló szörny megölésére.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

50%-kal megnöveli a víz alatt elérhető levegő mennyiséget és javítja a víz alatti látást.

FelszerelésLouisa la Valette álarcaFelszerelésÁlarc viseléséhez helyezd azt a gyors ikonra.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Egy boszorkányvadásznál talált feljegyzések.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos értesüléseket tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos értesüléseket tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos értesüléseket tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

A világban való eligazodáshoz használatos.

Masszív és könnyen kezelhető távolsági fegyver.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.
FelszerelésBuzogányFelszerelésTompa fegyver.
FelszerelésNehéz buzogányFelszerelésNehéz tompa fegyver.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Gyorsítja az Adrenalin pontok termelődését.

Gyorsítja az Adrenalin pontok termelődését. Az időtartama hosszabb.

Gyorsítja az Adrenalin pontok termelődését. Az időtartama hosszabb. Elfogyasztásakor 1 Adrenalin pontot ad.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Szíjazz trófeákat a nyereghez némi jutalomért.

Tufo szőlőbirtok tulajdonosának hirdetménye.

Női hajtincs van benne.

Szíjazz trófeákat a nyergedre különféle bónuszokért.

Tufo szőlőbirtok kárlistája.

Részletes kivitelezési terv széljegyzetekkel.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Egy férfi feljegyzése, akinek eltűnt a fivére.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Szíjazz trófeákat a nyereghez némi jutalomért.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Álarc viseléséhez helyezd azt a gyors ikonra.
FelszerelésNyakörvFelszerelésKüldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Kissé túlérlelt tündefej. Troll ínyencség.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hirdetőtáblán talált hirdetmény
FelszerelésHamis witchermedálFelszerelésEladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

A szállásmestertől származó parancsok.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Szíjazz trófeákat a nyereghez némi jutalomért.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Ajándék egy hálás ifjú lánytól.

Levél, melyben Lugos egy portya zsákmányának igazságtalan elosztásáról ír, és ujjal mutogat a tettesre.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Régi, rozsdás kulcs valami kezdetleges zárhoz.

Régi, rozsdás kulcs valami kezdetleges zárhoz.

Nem túl bizalomgerjesztő húsdarab.

A Gorgon-dombok erdőréme, Grottore trófeája

Az Ardaisót tehenekkel megszóró sárkánygyík trófeája.

Szeszfőző napló. Bűzlik az alkoholtól.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Amadeus Cianfanelli életéről és tetteiről szóló könyv.

Részletes tanulmány a legfontosabb banki szolgáltatásokról. 15. kötet

Gazdagon díszített kulcs.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Nyolcadnapi flagelláns röpirat.

Egy láthatatlan fantom trófeája.

A kalmártábort feldúló ezüstbaziliszkusz trófeája.

Megbízás egy beauclairi hirdetőtábláról.

Levél a beauclairi kádárcéhtől.

Szőlőben talált levél

Szőlőben talált, gyűrött levél.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Növeli a főzetmérgezést és részegséghez vezet.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

A köteten látszik, hogy sűrűn forgatták.

Egy tűzből kimentett papírdarab, rajta Moreau professzor jegyzetei.

Moreau professzor kutatásairól szólnak.

Moreau professzor kutatásairól szólnak.

Akác- és egresillatú levél.

Sok száz éves Toussaint-térkép.

Napló gyanánt rögzíti az élőbeszédet.

Napló gyanánt rögzíti az élőbeszédet.

Corvo Bianco alkímiai munkaasztalának használati útmutatóját tartalmazó levél.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Növeli a kritikus találat esélyét.

Minden egyes bevitt csapás növeli a támadás erejét, amíg véget nem ér a harc, vagy sebzést nem kapsz (Főzetmérgezés hatásán kívül).

Növeli a kritikus sebzést hátulról való támadás esetén.

Helyreállítja az életerőt harc közben és azon kívül is.

Jelentősen korlátozza a Leütés, Hipnózis, Kábulat és Vakság hatások időtartamát.

A támadási erő növekszik a harc alatt, míg el nem éri a maximális küszöböt.

Az Adrenalin pontok a szokottnál gyorsabban termelődnek egészen az ellenfél első sikeres támadásáig.

Növeli a terhet, amit a witcher túlterheltség nélkül elbír.

Különféle támadások kombinálása (erős csapások, gyors csapások, jelek) növeli a következő támadás támadási erejét vagy a következő alkalommal használt jel erősségét.

A csata időtartamára minden egyes megölt ellenfél felgyorsítja az életerő regenerálódását.

Ha egy csapásból elveszítjük életerőnk harmadát, aktiválódik a Quen pajzs, ami megvéd a következő támadástól.

A páncél és a felszerelés súlya alapján csökkenti a sebesülések mértékét: minél kevesebb a felszerelés és vékonyabb a páncél, annál kevesebb az elszenvedett sebzés.

Megnöveli a witcher ellenállását a harc alatt érvényesülő életerőt csökkentő kritikus hatások ellen. Az ellenállás mértéke a kritikus hatás fennállásának idejével emelkedik.

Az Állóképességet fogyasztó tevékenységek Életerőt generálnak.

A Jelek használata növeli az Állóképesség regenerálódását a harc hátralévő részére.

Ideiglenesen hatásként megnöveli egy találomra választott Jel erejét alkonyatkor és hajnalban. Tovább tart, mint más mutagén főzetek.

Jelentősen növeli az Állóképesség regenerációját tiszta, holdfényes éjszakákon.

A hátasok sosem esnek pánikba. 50%-kal növeli a sebzést lóhátról folytatott harc során.

Az ellenfelek okozta sebzés egy része visszaverődik a támadóra.

A sebesülések növelik a sebzésellenállást a harc hátralévő részére (egészen a felső határáig).

Növeli a kísértetek elleni sebzést, és csökkenti a kísértetek okozta sebzést. A kísértet megtámadása megakadályozza, hogy képességeit használva anyagtalanná váljon.

Minden alkímiai készítmény még egy alkalommal használhatóvá válik.

Ha van elérhető Állóképesség, az erős támadások elhasználják az összeset, de a megszokott sebzés kiszámítását követően az eltalált ellenfél életereje 5%-kal csökken.

Növeli a maximális életerőnél okozott sebzést.

Geralt maximális életereje minden egyes megölt ellenféllel növekszik. A növekmény addig megmarad, amíg nem áll meg meditálni, vagy nem használja a gyors utazást.

Az ellenségnek okozott sebzés regenerálja az életerőt.

Teljes immunitást biztosít a Kibillentés hatásra, és a Leütés hatást Kibillentésre enyhíti.

Felhős időjárás esetén növeli a Jel erősséget.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

A nadrág a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.

A csizma a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.

A páncél megvéd az ellenség támadásaitól.

A páncél megvéd az ellenség támadásaitól.

A páncél megvéd az ellenség támadásaitól.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Kitüntetéseket a kötelességen felül és azon túl nyújtott szolgálatért adnak.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Verses találós kérdés a kincs lelőhelyéről.

Erős fényforrás.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olgierd von Everec egykori szablyája.

Növeli a Jelek erejét.

Növeli a Jelek erejét. Az időtartama hosszabb.

Növeli a Jelek erejét. Az időtartama hosszabb. A Jelek a különleges hatásukat mindig kifejtik.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Medvék nem támadnak a witcherre.

Fojtólidércek nem támadnak a witcherre.

Nekkerek nem támadnak a witcherre.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hasznos információkat tartalmaz.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Bandita kulcsa

Ideiglenesen immunitást ad a penészspóra ellen.

Láthatóvá és hallhatóvá teszi a kísérteteket.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

A veleni Fúriák ezekkel a babákkal tettek szert hatalomra az emberek fölött.

Makk a veleni Kopasz-hegy csúcsán növő tölgyfáról.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Ennek a kürtnek a hangjára a közelben lévő szirének lezuhannak a levegőből.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Színmű három felvonásban, Priscilla tollából, előadja Madame Irina és a rókák.

A novigradi istállók hátsó bejáratát nyitja.

A Deireadh börtön celláit nyitja.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Valami tünde gépezet része.

Az oxenfurti csatornák kulcsa.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Ha kiengeded ebből a palackból, a szentjánosbogár megmutatja az utat Cirihez.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Mágikus lövedéket idéz egy adott terület szétzúzására.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Egy witcher ezüst kardja.

Szamárfülek

Redania királyság legillusztrisabb családjainak leírását tartalmazza.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Szíjazz trófeákat a nyereghez némi jutalomért.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Van Rogh festette tájkép.

Hagyományos számszeríjlövedék.

Könnyű távolsági fegyver

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Nilfgaard császárának arcát formázó álarc.

Temeria meggyilkolt királya, Foltest arcmása.

Kaedwen királyának arcát formázó álarc.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

A Professzor néven elhíresült bérgyilkos látüvege.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Redania uralkodójának arcát formázó álarc.

Shakeslock professzor oxenfurti házának ajtaját nyitja.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hasznos információkat tartalmaz.

Szíjazz trófeákat a nyergedre különféle bónuszokért.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

„Az én egyetlenemnek.”

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

A Geraltért küldött lovagok hirdetménye.

Hasznos információkat tartalmaz.

Főnix tojás

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Hasznos információkat tartalmaz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

A cipőpucoló szolgáltatásainak árlistája.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Az embertenyésztésről és -szaporításról szóló értekezés második része.

Kimutatás a játékbolt raktárkészletéről.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Molyrágta iratköteg.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Reszketeg kézzel írt üzenet.

Marlene hozománya.

Egy zavarodott apa búcsúlevele.

Levél a nyomozónak.

A malomba érkezett rendeléseket tartalmaz.

Átkokkal kapcsolatos néphagyományokról szóló, régi könyv.

A Regis által használt gyógyital receptjét tartalmazza.

Ódon irka Regis feljegyzéseivel.

Nagyon régi, ismeretlen eredetű hajó.

Felettébb ritka, kulcsként is használható kanál.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Vérrel írt szöveg.

A játékbolt bezárását elrendelő végzés.

Ákombákom betűs levél.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Álarc viseléséhez helyezd azt a gyors ikonra.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Hasznos információkat tartalmaz.

Régi, sérült kézirat.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Közönséges villa.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

A kanálgyűjtő dögrém egyedi trófeája.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

A kanalakkal teli házban talált, ódon napló.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Kék festékkel töltött labda.

Zöld festékkel töltött labda.

Lila festékkel töltött labda.

Vörös festékkel töltött labda.

Sárga festékkel töltött labda.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Vadászkés, markolatán címervésettel.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Aranytojás. Keményre főzve. De nagyon.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

A papírok eláztak, a szöveg alig kivehető.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Szíjazz trófeákat a nyereghez némi jutalomért.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Álarc viseléséhez helyezd azt a gyors ikonra.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Eszköz mutagének létrehozására.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

A csizma a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Könnyű távolsági fegyver

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Recept. Festék készítéséhez.

Recept alkohol készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Tedd ki ezt a csalit, hogy odavonzd az ördögfattyakat.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept alkohol készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Növeli a kritikus találat esélyét.

Minden egyes bevitt csapás növeli a támadás erejét, amíg véget nem ér a harc, vagy sebzést nem kapsz (Főzetmérgezés hatásán kívül).

Növeli a kritikus sebzést hátulról való támadás esetén.

Helyreállítja az életerőt harc közben és azon kívül is.

Jelentősen korlátozza a Leütés, Hipnózis, Kábulat és Vakság hatások időtartamát.

A támadási erő növekszik a harc alatt, míg el nem éri a maximális küszöböt.

Az Adrenalin pontok a szokottnál gyorsabban termelődnek egészen az ellenfél első sikeres támadásáig.

Növeli a terhet, amit a witcher túlterheltség nélkül elbír.

Különféle támadások kombinálása (erős csapások, gyors csapások, jelek) növeli a következő támadás támadási erejét vagy a következő alkalommal használt jel erősségét.

A csata időtartamára minden egyes megölt ellenfél felgyorsítja az életerő regenerálódását.

Ha egy csapásból elveszítjük életerőnk harmadát, aktiválódik a Quen pajzs, ami megvéd a következő támadástól.

A páncél és a felszerelés súlya alapján csökkenti a sebesülések mértékét: minél kevesebb a felszerelés és vékonyabb a páncél, annál kevesebb az elszenvedett sebzés.

Megnöveli a witcher ellenállását a harc alatt érvényesülő életerőt csökkentő kritikus hatások ellen. Az ellenállás mértéke a kritikus hatás fennállásának idejével emelkedik.

Az Állóképességet fogyasztó tevékenységek Életerőt generálnak.

A Jelek használata növeli az Állóképesség regenerálódását a harc hátralévő részére.

Ideiglenesen hatásként megnöveli egy találomra választott Jel erejét alkonyatkor és hajnalban. Tovább tart, mint más mutagén főzetek.

Jelentősen növeli az Állóképesség regenerációját tiszta, holdfényes éjszakákon.

A hátasok sosem esnek pánikba. 50%-kal növeli a sebzést lóhátról folytatott harc során.

Az ellenfelek okozta sebzés egy része visszaverődik a támadóra.

A sebesülések növelik a sebzésellenállást a harc hátralévő részére (egészen a felső határáig).

Növeli a kísértetek elleni sebzést, és csökkenti a kísértetek okozta sebzést. A kísértet megtámadása megakadályozza, hogy képességeit használva anyagtalanná váljon.

Minden alkímiai készítmény még egy alkalommal használhatóvá válik.

Ha van elérhető Állóképesség, az erős támadások elhasználják az összeset, de a megszokott sebzés kiszámítását követően az eltalált ellenfél életereje 5%-kal csökken.

Növeli a maximális életerőnél okozott sebzést.

Geralt maximális életereje minden egyes megölt ellenféllel növekszik. A növekmény addig megmarad, amíg nem áll meg meditálni, vagy nem használja a gyors utazást.

Az ellenségnek okozott sebzés regenerálja az életerőt.

Teljes immunitást biztosít a Kibillentés hatásra, és a Leütés hatást Kibillentésre enyhíti.

Felhős időjárás esetén növeli a Jel erősséget.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

A witcher mutációkra való fogékonyságot növelő szérum képlete.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept witcherfőzet készítéséhez.

Recept penészspóra ellenméreg előállítására.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Recept a célpont eltalálása után felrobbanó bomba készítéséhez.

Shaelmaarok előcsalogatására való.

A mutációs eljárás megindítására használatos, ami az embert witcherré változtatja.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

A mutagén színének megváltoztatására szolgál.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Kitüntetéseket a kötelességen felül és azon túl nyújtott szolgálatért adnak.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Növeli a Jelek intenzitását és felgyorsítja az Állóképesség regenerációját.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Olvasás után az információ megőrződik.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Visszaadja az összes mutáció fejlesztésre költött Képesség pontot, így újra eloszthatod őket. A mutációk fejlesztésére felhasznált mutagének nem kerülnek vissza.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Rúnakő. Helyezd egy kard üres foglalatába, így javíthatsz annak tulajdonságain.

Rúna. Helyezd egy kard üres foglalatába. Remekül együttműködik a Tvarog rúnakővel.

Rúna. Helyezd egy kard üres foglalatába. Remekül együttműködik a Pyerog rúnakővel.

Olvasás után az információ megőrződik.

Rúnakő. Helyezd egy kard üres foglalatába, így javíthatsz annak tulajdonságain.

Olvasás után az információ megőrződik.

Rúnakő. Helyezd egy kard üres foglalatába, így javíthatsz annak tulajdonságain.

Olvasás után az információ megőrződik.

Rúnakő. Helyezd egy kard üres foglalatába, így javíthatsz annak tulajdonságain.

Olvasás után az információ megőrződik.

Rúnakő. Helyezd egy kard üres foglalatába, így javíthatsz annak tulajdonságain.

Olvasás után az információ megőrződik.

Rúnakő. Helyezd egy kard üres foglalatába, így javíthatsz annak tulajdonságain.

Olvasás után az információ megőrződik.

Rúnakő. Helyezd egy kard üres foglalatába, így javíthatsz annak tulajdonságain.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Robbanási körén belül elvakítja az ellenfeleket. Megsemmisíti a szörnyfészkeket.

Robbanási körén belül elvakítja az ellenfeleket. Az időtartama hosszabb. Megsemmisíti a szörnyfészkeket.

Robbanási körén belül elvakítja az ellenfeleket. Az időtartama hosszabb. Az elvakított ellenfélt érő első találat mindig kritikus sebzést okoz. Megsemmisíti a szörnyfészkeket.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Kitüntetéseket a kötelességen felül és azon túl nyújtott szolgálatért adnak.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Növeli a Jelek intenzitását és felgyorsítja az Állóképesség regenerációját.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

A szörnyek átalakulását és regenerálását ideiglenesen megakadályozó ezüstszilánkokat tartalmaz.

A szörnyek átalakulását és regenerálását ideiglenesen megakadályozó ezüstszilánkokat tartalmaz. Meghosszabbított időtartam.

A szörnyek átalakulását és regenerálását véglegesen megakadályozó ezüstszilánkokat tartalmaz.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Maszatfoltos, alig olvasható feljegyzés.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

A nadrág a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.

A nadrág a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.

A csizma a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.

A páncél megvéd az ellenség támadásaitól.

A páncél megvéd az ellenség támadásaitól.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Dobáld meg Cirit hógolyókkal!

Az erős alkohol kimeríthetetlen forrása. A szeszt skorpiófarokból nyeri.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Ezt az útikönyvet elolvasva megnyithatsz bizonyos Gyorsutazási pontokat Skelligén.

Kilövés után több lövedékre válik szét.

Olvasás után az információ megőrződik.

Kilövés után több lövedékre válik szét.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Szíjazz trófeákat a nyereghez némi jutalomért.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

A páncél megvéd az ellenség támadásaitól.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Fayrlundi Sven megbízása.

Gyakorlófegyver. Nem okoz túl sok sebzést.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Hirdetőtáblán talált hirdetmény

Kitüntetéseket a kötelességen felül és azon túl nyújtott szolgálatért adnak.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Anséisnek címzett levél.

Sir Donimirnak szóló levél.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Díszpajzs.

Guillaume lírai zsengéi.

Hormnak címzett levél.

Hormnak címzett levél.

Hormnak címzett levél.

Ajándék Vivienne számára. Viselheted.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Levél Palmerin bárónak.

Egy fisztekk-kereskedő levele Rainfarnnek.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Díszpajzs.

Levél Tailles-nek.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Kontraktus Geraltnak.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Északnyugat-Toussaint térképe, két megjelölt területtel.

Északnyugat-Toussaint térképe, két megjelölt területtel.

Mósuszillatot árasztó pávatoll

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Gyorsítja az Életerő regenerációját. Az Életerő regeneráció 2 másodpercre leáll, ha sebet kapsz.

Gyorsítja az Életerő regenerációját. Az Életerő regeneráció 2 másodpercre leáll, ha sebet kapsz.

Gyorsítja az életerő visszanyerését. A sérülés nem szakítja meg a regeneráció folyamatát.

Átüti a páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Átüti a páncélt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Felgyorsítja az állóképesség regenerációját.

Felgyorsítja az állóképesség regenerációját. Az időtartama hosszabb.

Felgyorsítja az állóképesség regenerációját. Az időtartama hosszabb. Éjszaka sosem szűnik meg a hatása.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Kitüntetéseket a kötelességen felül és azon túl nyújtott szolgálatért adnak.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Kövesd a nyomokat a térképen witcher felszerelések megtalálásához.

Régi, vérfoltos papírok.

Viharvert, tündenyelven írott levél.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Növeli a támadóerőt.

Növeli a támadóerőt. Az időtartama hosszabb.

Az időtartama hosszabb. Vihar idején 100%-os kritikus találati esély.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Életerő regeneráció

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Gyenge fényt bocsát ki.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

A nyereggel ellátott ló nem fárad ki olyan hamar, mint társai.

A nyereggel ellátott ló nem fárad ki olyan hamar, mint társai.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Könnyű távolsági fegyver

Könnyű távolsági fegyver

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

A szemellenzős ló nem riad meg olyan könnyen, mint más lovak.

A szemellenzős ló nem riad meg olyan könnyen, mint más lovak.

A szemellenzős ló nem riad meg olyan könnyen, mint más lovak.

A szemellenzős ló nem riad meg olyan könnyen, mint más lovak.

A szemellenzős ló nem riad meg olyan könnyen, mint más lovak.

A szemellenzős ló nem riad meg olyan könnyen, mint más lovak.

A nyeregtáska tárgyak tárolására szolgál.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

A nyereggel ellátott ló nem fárad ki olyan hamar, mint társai.

A nyereggel ellátott ló nem fárad ki olyan hamar, mint társai.

A nyereggel ellátott ló nem fárad ki olyan hamar, mint társai.

A nyereggel ellátott ló nem fárad ki olyan hamar, mint társai.

A nyereggel ellátott ló nem fárad ki olyan hamar, mint társai.

A nyereggel ellátott ló nem fárad ki olyan hamar, mint társai.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasás után az információ megőrződik.

Célkövető lövedék.

A mutációs eljárás megindítására használatos, ami az embert witcherré változtatja.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

A gyakorlás során használják a witcherek.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Ezt az útikönyvet elolvasva megnyithatsz bizonyos Gyorsutazási pontokat Skelligén.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

A kardot bekenve számíthatsz különféle hatásaira a harcban.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Eladható jó pénzért vagy szétbontható tárgykészítési komponensekre.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Étel. Regenerálja az életerőt.

A Füvek Próbájában használatos főzet.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

A váltókat a novigradi Vivaldi Bankban lehet beváltani.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.
FelszerelésVoorhis tábornok maszkjaFelszerelésKüldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Másodlagos fegyver. A witchereket nem képezték ki ilyen típusú fegyver használatára.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.
FelszerelésKezdők fegyverjavító készleteFelszerelésKöszörűkő. Fegyverek javításához használatos..
FelszerelésInasok fegyverjavító készleteFelszerelésKöszörűkő. Fegyverek javításához használatos..
FelszerelésMesterek fegyverjavító készleteFelszerelésKöszörűkő. Fegyverek javításához használatos..

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Megfagyasztja az ellenfelet. Az ellenfelet érő találatok nagyobb sebzést okoznak.

Megfagyasztja az ellenfelet. Az ellenfelet érő találatok nagyobb sebzést okoznak. Az időtartama hosszabb.

Megfagyasztja az ellenfelet. Az ellenfelet érő találatok nagyobb sebzést okoznak. Az időtartama hosszabb. Esély azonnali ölésre.

Enyhe witcher-hallucinogén.

A mérgezést nullára csökkenti és megszünteti más főzetek hatását.

A mérgezést nullára csökkenti és megszünteti más főzetek hatását.

A mérgezést nullára csökkenti és megszünteti más főzetek hatását.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Azonnal helyreállítja az életerő egy részét.

Azonnal helyreállítja az életerő nagy részét.

Azonnal és teljesen helyreállítja az életerőt. Rövid ideig tartó ellenállást nyújt a sérülésekkel szemben.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Könnyű vértezet. Növeli a Páncélt és az Állóképesség regenerálódását.

A Kék-hegyekből származó ércből kovácsolt, legendás penge.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Étel. Regenerálja az életerőt.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.
FelszerelésA Vadak harcosának páncéljaFelszerelésA páncél megvéd az ellenség támadásaitól.

A kesztyű a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.
FelszerelésA Vadak harcosának nadrágjaFelszerelésA nadrág a hordott felszerelés részeként megóv a támadásoktól.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasd el, ha többet szeretnél tudni.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Belgaard szőlőbirtok feljegyzései

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.

Felszerelés és tárgyak készítéséhez használatos.
FelszerelésBoszorkányvadász álarcaFelszerelésÁlarc viseléséhez helyezd azt a gyors ikonra.

Az igazi elszántság belülről jön, de nem árt, ha kívülről is látszik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Átmenetileg 2-vel csökkenti az összes tárgy követelményszintjét.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Közepes vértezet. Növeli a Páncélt.

Olvasás után az információ megőrződik.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Olvasás után az információ megőrződik.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Acélkard. Emberek elleni harchoz.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

A fakard csakis gyakorlásnál használható.

Eladható kereskedőknek vagy szétszedhető alkatrészekre.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Képességek fejlesztésére, illetve mutagénfőzet készítéséhez használható.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Képességek növelésére, illetve mutagénpárlatok készítésére használatos.

Alkímiai főzetek készítéséhez használatos.

Fekete és fehér. Természetesen.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Küldetés teljesítéséhez szükséges tárgy.

Az ezüstkardokat a szörnyek elleni harcban használják.

Nehéz vértezet. Növeli a Páncélt és csökkenti az Állóképesség regenerálódását.

Azt hittem, a dolgozók ártalmatlanok. Rosszul hittem. – Paszományos Janne, prémvadász A dolgozók száma a legnagyobb, így a leggyakrabban ezzel a kaszttal találkozhatunk az endriág fajból. A kolóniában az ő feladatuk a fészek és a gubók építése, az élelem gyűjtése és a peték és lárvák cipelése. Ha fenyegetve érzik magukat, harcosokat hívnak segítségül, de ha meg kell védeniük magukat, megteszik – meglepően eredményesen.

Ha egy embert hasonlítanak bármilyen nemi szervhez, az többnyire nem dicsérő jelzőnek szánják. Ezek az endriág herék azonban egyáltalán nem negatív tulajdonságaik után kapták a nevüket. – Evelynn Harker, herbalista A hím endriágok – más néven herék – falánk lények, akiknek az életcélja mindössze a táplálkozás, a harc és a szaporodás. Ha kilépnek a fészkükből, ezek az agresszív harcosok megtámadnak minden teremtményt, akivel csak találkoznak.

A pók sosem barátkozik legyekkel. – Ofieri közmondás Hasonló mondásnak lenne alapja a mi vidékünkön is, az arachnomorfokra vonatkoztatva és mindenre, ami nem képes elmenekülni előlük – azaz a világ majdnem minden teremtményére. Igaz, a szántóvetőknek vagy a favágóknak nincs félnivalójuk tőlük napi munkájukban, mivel az arachnomorfok, mint a pókok távoli, Együttállás utáni rokonai, inkább szeretik a mély, sötét barlangokat és az elhagyatott nyirkos mocsarakat. Bárki, aki beléjük botlik, jobban teszi, ha számot vet lelkiismeretével és evilági ügyeivel, mert az élete hamarosan véget ér, minthogy a világ leggyorsabb embere sem futhat el előlük és csak néhány witcher képes megölni őket. Még rosszabb és agresszívebb fajtájuk az arachnomorf kolosszus, ami képes egy egész ökröt pillanatok alatt felfalni.

Valami pusztítja a szántóinkat és a kaptárainkat. Szerintünk… a méhészet fantomja. Holofernes Meiersdorf

Ha olyan bestiával találod szembe magad, ami tüzet okád, mérgező tüskékkel teli farokkal csépel, éles fogakkal és még élesebb karmokkal szaggat, illetve ultraszonikus üvöltéssel próbál hanyatt dönteni, tudd, hogy sárkánygyíkkal van dolgod. Egy ilyen arzenált felvonultató teremtmény esetében nem meglepő, hogy az emberek gyakorta sárkánynak vélik. A szakértők (azaz witcherek) tudják, hogy a sárkánygyík teljesen különálló faj, melynek egyedei főszabályként kisebbek és kevésbé veszélyesek a sárkányoknál. De akadnak kivételek: a nőstény sárkánygyíkok a párzási időszakban, illetve közvetlenül tojásrakás után, komiszabbak is tudnak lenni. Ha ilyennel kerülsz szembe, azt tanácsolom, igyekezz minél hamarabb a lehető legmesszebb kerülni tőle. Lehetőleg futva, ahogy a lábad bírja, és anélkül, hogy visszanéznél.

Toussaint-i tartózkodása során Geralt a ginodendromorfizmus ritka szép példájába botlott – azaz egy nőbe, aki fává változott. Ha valaki belevágott, a fa kérge vérzett, a lombok közt járó szélben pedig mintha zokogás visszhangzott volna. Geralt utánajárt a dolognak és megállapította, hogy az átalakulást mágia (esetleg átok) okozta, a történtek magyarázata pedig a nő múltjának valamely szomorú eseményében keresendő. Daphne nagy szerelme, egy kóborlovag, a Hiúz-orom boszorkányához indult, de sosem tért vissza onnét, amivel élethossziglani keserűségre kárhoztatta kedvesét.

Hallottam, van egy kis gondotok – egy szörnnyel, amit csak sikoltónak hívtok? Bezony, erre portyázik. Főként teheneket és kecskéket ragad el, de nem veti meg az embert sem, ha belefut egybe. – beszélgetés részlete Hollószirten

A vén hülye csupa kék-zölden jött haza, és váltig állította, hogy kikimórok támadtak rá az erdőben. Minek néz ez engem? A cimborái verték össze, amiért csalt a gwyntben. Ha kikimórok lettek volna, már nem élne. Nekem meg végre nyugtom lenne. – Lavinia, egy beauclairi fogadós felesége A kikimórok – a hangyákhoz és más társadalomalkotó rovarokhoz hasonlóan – kolóniákba tömörülnek. A kikimór kolóniát a királynő uralja, és szigorú társadalmi hierarchia jellemzi. A kikimór dolgozók vadásznak és gondoskodnak a fészek élelemmel való ellátásáról. A kolónia megvédelmezése a kikimór harcosok feladata. A magányos dolgozó megöléséhez egy gyermek ereje is bőven elegendő. A magányos egyedek azonban ritkák , a kikimór dolgozók jellemzően pár tucat egyedből álló csoportokban teszik a dolgukat. Az átlagembernek, ha egy rajra való kikimórba botlik, a legjobb esélye a menekülés. De az sem garantálja, hogy életben marad.

Brukszának látszott, de nem bruksza volt… – a falkoanéi elöljáró és egy witcher párbeszédéből Az alp külsőre brukszához hasonló vérszívó. Fantomnak is nevezik, mert ahhoz hasonló módon követi és gyötri kiszemelt prédáját. Általában nőként mutatkozik meg, de állati formát is ölthet. Többnyire falvak közelében vadászik. Éjszaka támad, és teliholdkor a legaktívabb. Az alp nyála ájulásszerű alvást okoz, alvó ember esetében pedig iszonytató rémálmokat idéz elő. Egyesek szerint ők állnak az olyan esetek mögött, mikor egészséges férfiakat elnyom az álom, és virradatra az utolsó csepp vért is kiszívja valami a testükből.

Azok bejön troll ház. Troll mond „Kifele ember!” De ők bumm-bumm troll kövek. Akkor troll is bumm! – A Bumm-bumm nevű hegyi troll

A farkasok egyáltalán nem olyan rosszak, mint amilyennek lefestik őket. A vérfarkasok viszont az utolsó szóig olyanok, sőt rosszabbak. – Elsa Vilge, íjász A vérfarkasokban egyszerre van jelen az ember és a farkas. Amikor fenevad alakját öltik, mindkettőből a legrosszabb bukkan a felszínre: a farkas gyilkos ösztöne és nyers hús utáni éhsége, valamint az ember kegyetlen és számító intelligenciája. A vérfarkasok állapota átok eredménye, az átalakulásokat pedig akaratukkal nem képesek befolyásolni.

A néphagyomány szerint a vízibanya a fojtólidérc felesége. Ha ez igaz, akkor érthető, hogy mitől olyan komisz bestiák. – Dregsdoni Shemhel Néhány mese említi a vízibanyákat és a mocsári bulákat, akik eltévedt öregasszonyoknak adják ki magukat, hogy az utazókat elcsalják a lápvidéken felépített, rozoga viskóikba. A valóságban csak egy vak, vagy olyasvalaki, akit az ital elvakított, tévesztené össze a vízibanya odújának rothadó iszapját és bűzös nyálkáját egy kellemes vidéki lakkal, vagy a rettenetes banyát egy ártatlan nagymamával. Ráncos, bibircsókos testük majd két méter magas, a színük rózsás-zöldes és bűzlenek a mocsár- és halszagtól. A hátukból kétarasznyi csontos kinövések állnak ki, a hajuk gubancos hínárra emlékeztet, és olyan karmok teszik teljessé a képet, amire egy vérfarkas is büszke lenne.

Egen, félig sas, félig oroszlán, éppen, mint az uraság címerében. Csakhogy ez a döglött tehenemet tartotta a karmai közt jogar helyett. – griff támadás névtelen szemtanúja A griffek valaha csak a magas hegyek közt fordultak elő, ahol mormotákra és hegyi kecskékre vadásztak. Valamikor azonban rájöttek, hogy az emberek lakta vidék sokkal bőségesebb és könnyebb prédát kínál – nevezetesen teheneket, juhokat és juhászokat. Ezek a félig sas, félig nagymacska teremtmények alig néhány év leforgása alatt ritkaságból az Északi birodalmakat elárasztó legrosszabb kártevők lettek. Különösen gyűlöletesek a királygriff és a császárgriff alfajok.

Mi sors-testvérek szüntelen, a földön át, a tengeren, forgunk körül, körül, körül… Hármat felém, hármat feléd, – Még hármat, így kilenc! Macveth, 1. felvonás, 3. szín Világunk elszigetelt részei olyan lényeknek adnak otthont, akik öregebbek, mint az emberiség, öregebbek, mint az akadémiák és a mágusok, sőt öregebbek, mint a tündék és a törpök. A görbelápi Fúriák ilyen lények. Senki sem tudja az igazi nevüket, sem azt, hogy milyen fajzatok vagy szörnyetegek valójában. A köznép elnevezte ezt a három nővért Szövenynek, Kotyvasznak és Sutyornak és hármukat együtt az „Erdő Asszonyainak” vagy egyszerűen csak „Jóasszonyoknak” hívják. A Fúriák úgy viselkednek, mint Velen valódi uralkodói, az alattvalóiknak segítenek a túlélésben, amikor nehéz idők járnak, de cserébe feltétlen engedelmességet várnak el. Nagyhatalmú mágiát használnak, de nem olyat, mint a mágusok. A hatalmukat a földből és a vízből nyerik, és szorosan kapcsolódnak a vidékhez, ahol élnek. A Fúriák mindent hallanak, ami az erdőben történik, megjósolják a jövőt és alakítják az emberek sorsát, átkot vagy épp áldást osztva. A Fúriák minden szempontból halhatatlannak tűnnek. Mágikus elixírek védik őket az öregedéstől és teszik lehetővé, hogy fiatal nők képében jelenjenek meg. Ezek az elixírek és titokzatos kapcsolatuk a láppal, ahol élnek, természetfeletti erőt és vitalitást ad nekik.

Edd meg szépen a levesed, vagy jön egy berzerker és egészben bekap! – feddi az anya gyermekét Skelligén. Skelligi legendákból ismeretesek a berzerkerek, akik képesek medve alakját ölteni, ha elkapja őket a tombolás a csata hevében. Ilyenkor elvesztik minden emberi ítélőképességüket, és a józan ész helyett a vérszomj hajtja őket, amit ki kell elégíteniük, hogy visszatérhessenek emberi formájukba. Kevesen hisznek azonban ezekben a vérfagyasztó mesékben, még Skelligén is, ahol pedig a helybéliek a legvalószínűtlenebb legendákat is igen komolyan veszik. Ez vagy arra utal, hogy a berzerkerek csupán a mézsör felkorbácsolta képzelet szüleményei, vagy pedig hogy megtanulták jól elrejteni képességeiket a többi szigetlakó elől.

Az ördögfattyak kisebbek a pokolfajzatoknál, ez igaz. De így is elég nagyok a gyilkoláshoz. – Agnes Thistle, javasasszony a Fekete Erdőből Az ördögfattyak a pokolfajzatok és a bumbakvesik valamivel kisebb rokonai. De az a witcher, aki azt hinné, a méretbeli különbség miatt nem jelentenek veszélyt, súlyosan téved – ez a tévedés pedig a pályafutása végét jelentheti. A sötét és ősi erdők ezen lakói az ember által ismert legveszedelmesebb szörnyetegek közül valók.

Ránk támadott… Az istenekre, nem tudom, mi volt ez, de legalább négy arasz magas! – Veleni parasztasszony

Egy kóborlovag némi szerencsével leteríthet egy lidércet, egy paraszt a kutyáival pedig esetenként egy medvével is elbánhat. De ne féljünk kimondani: a valaha készült legkitűnőbb vértezet, sőt, Szent Plegmund kulcscsontja sem ad a köznapi halandónak számottevő esélyt azon teremtmények ellen, amik a föld mélyén élnek. – a toussainti hercegi gárda egy veteránja az újoncoknak

Micko és a bandája – kik ők? Négy legény, részegesek, semmirekellők mind. Felhajtottak néhány korsóval és elhatározták, hogy ők biz meghágják ezt a Fehér Hölgyet, akkor majd tán eltakarodik. – beszélgetés részlete egy Novigrad közeli mezőn

A vízparton csendesen kell lenni. Először is, hogy el ne ijeszd a halakat. Másodszor, hogy oda ne vonzzad a fojtólidérceket. – Blavikeni Yanneck, halász A fojtólidércek a tó aljáról felszínre úszó vízihullára emlékeztetnek. Betegesen kék vagy zöld a színük, a pórusaikból nyák és iszap folyik és a bomlás maró szaga lengi őket körül. Ezért gondolják, hogy a fojtólidércek – valamint sokkal veszélyesebb rokonaik, a vodnikok, a mocsolák és a vízbefúltak – a sekély vízben megfulladt halottakból kelnek életre: a lápba tévedt utazók, a túl messzire beúszó gyerekek, vagy a vodnikok esetében, kapatos parasztok, akik letévedtek a keskeny mocsári ösvényről.

A palackból vörösen derengő füst gomolygott elő. A füst lüktetett, majd fura alakba gyűlt a költő feje előtt lebegve… – Az első elvágyódás, egy minden szempontból fantasztikus mese. A dzsinnek nagyhatalmú légszellemek, a levegő elemnek olyan összesűrűsödései, amelyek önálló értelemmel és jellemmel bírnak – bár ez utóbbi általában gonosz. A legendák szerint a dzsinnek teljesíthetik a legkülönösebb kívánságot is, bár nem szívesen teszik. A különösen nagy hatalmú varázslók elfoghatják és igájukba hajthatják ezeket a lényeket. Ezután a mágus meríthet az energiájából, így használva varázslatokat, anélkül, hogy a hagyományos módokon kellene energiát gyűjtenie a mágiához. Csak alig maroknyi mágusnak sikerült eddig ez a bravúr, mert a dzsinnek konok elszántsággal küzdenek az ilyen végzet ellen. A dzsinnek bebörtönzéséhez és uralmunk alá hajtásához előbb le kell őket gyengíteni – és ez nem könnyű feladat. Dzsinnek ellen harcolni kimondottan nehéz. Szemvillanás alatt hoznak létre olyan varázslatokat, amelyeket még a legfelkészültebb emberi mágusok sem lennének képesek használni, még többéves gondos előkészületek után sem. Mi több, a levegő elem befolyásolásával pusztító viharokat, hurrikánokat és széllökéseket képesek megidézni. Szerencsére, minthogy mágikus lények, érzékenyek az ezüstre – ugyanakkor az acél nem sebzi őket.

Tényleg akarsz egy dühös witchert látni? És te? – beszélgetés részelete Novigrad utcáiról

A nemes Roderick lovag emlékére, aki egy baziliszkusz elleni hősies küzdelemben vesztette életét. Reménykedjünk, hogy csontja megakadt a fenevad torkán. – sírfelirat, Vizima temetőjében. A népszerű hiedelemmel ellentétben a baziliszkuszok nem tudnak semmit sem kővé változtatni a tekintetükkel. Ez azonban sovány vigasz, hisz sav, méreg, karmok és fogak állnak rendelkezésükre, amelyekkel számos más módon képesek ölni.

Az emberi elme éppoly vad és felfedezetlen hely, mint bármely tengeren túli föld. Számtalan vész lakja – félelmek, fájdalmas emlékek, megrázkódtatások. Ezek tudatunk határán ólálkodnak, akár a ragadozók, és egy gyenge pillanatra várnak, amikor felfedhetik magukat… és elpusztíthatnak bennünket. – Arturius Vigo, „A varázslatok és illúziók esszenciája.” Az Iris von Everec elméjében létrejött festett világot elsősorban az emlékeiben élő alakok népesítették be, de otthont adott néhány veszélyes ragadozónak is: félelmei megtestesüléseinek. Ezek közül a legveszedelmesebb, az Éteri, a legmélyebb rettegését hívta elő – és a férje arcát viselte. Az Éteri külsőre Olgierdre hasonlított és az övéhez hasonló technikákkal harcolt. Hat ilyen lény várakozott Geraltra, de először csak az egyikük bocsátkozott harcba vele. Ennek a halála ébresztette fel a következőt, ami erősebb volt az elsőnél, és ez így ment tovább, mindig erősebb éterinek adott helyet az elesett testvér, mígnem Geralt mindet le nem győzte. De így is óvatosnak kellett lennie, mert a legkisebb sebzés, amit a sorára várakozó lény kapott azonnal életre keltette, hogy csatlakozzon a még élő társához a harcban. Végül a legjobb taktikának ezek ellen a rémálmok ellen a pontosan időzített ellentámadás bizonyult.

Vámpírharapások és erős alkoholbűz. – Ríviai Geralt

Itt valaki főzőcskézik… Ez egy… emberi combcsont… egy gyereké. – Ríviai Geralt

Vót énnékem nyóc üszőm, abbó' öt tejet is adott. Oszt feltűnt ez a kukorix a közelbe' és most mán csak néhány húscsimbók maradt az üres mezőn. – Jethro, pindali paraszt A bolond babonaság szerint a kukorixok, akárcsak a baziliszkuszok, a puszta tekintetükkel képesek ölni. Ez teljes képtelenség azonban, a kukorixok tekintete semmivel sem veszélyesebb, mint a dühös libáé. Sokkal inkább vigyázni kell éles csőrükkel és hosszú farkukkal, amit gyilkos hatékonysággal suhogtatnak.

Ghoulok csúsznak-másznak éjjel, amit látnak tépnek széjjel, egy falatra bekapnak, jobb ha inkább résen vagy. – gyerekvers A ghoulokat és graveireket nehéz jellemezni. Azt mondhatnánk, emlékeztetnek az emberekre, de valójában a szöges ellentétei mindannak, ami emberi. Bár van lábuk és karjuk, mint az embereknek, de négykézláb közlekednek, mint a kutyák vagy a borzok. Bár emberi ábrázatuk van, hiába is kutatnánk benne az érzelmek, az értelem vagy az öntudat bármilyen szikrájának nyomait. Egy és csak egy cél vezérli őket: csillapíthatatlan éhség az emberi hús iránt.

Szörnyű volt látni, ahogy az a kedves fickó hirtelen szörnyű fenevaddá válik, ami egy hentesmester precizitásával szaggatja szét áldozatait… egy szemtanú kihallgatásának jegyzőkönyvéből Dettlaff úgynevezett nemesvámpír, a világunkra szabadult legfélelmetesebb fenevadak egyike. Az e fajhoz tartozó vámpírok többsége úgy él az emberek között, hogy azok nem is sejtik, mit rejt köznapi külsejük. Nem ritkán válnak közösségükben tisztelet és megbecsülés tárgyaivá. Ez a fajta vámpír azonban hihetetlenül veszélyessé válhat, ha provokálják. Dettlaff kétlábú formájában egyedi támadásaitól ajánlatos leginkább óvakodni. Pengeéles karmainak csapásai igen erőteljesek és rendkívül pontosak. A fegyverforgatásban is fölöttébb jártas. Nemesvámpírként képes köddé válni és elborítani ellenfelét. A vele vívott csata során őrizkedj a mágikus pocsolyáktól és a levegőből érkező támadásoktól! Ha megsebesül, Dettlaff előszeretettel ölt szárnyas formát. Erős szárnyainak egy-egy csapása egy witchert is könnyen megszédíthet. Ajánlatos észben tartani, hogy a nemesvámpírok halhatatlanok: mivel nem kell az életüket félteniük, gyakorta és szívesen kockáztatnak. Képesek láthatatlanná válni, és automatikusan visszanyerik harcban elvesztett életerejüket. Mindent összevetve roppant kemény ellenfelek, még egy witcher számára is.

Vigyázzatok jó urak, mert nekkerek vannak itt a híd alatt. Ha egyszerre átkeltek, lassítás vagy megállás nélkül, akkor nincs mitől félni. De ha a szekeretek ott töri tengelyét és ott ragadtok… Hát, akkor hunyjátok le a szemetek és imádkozzatok Meliteléhez. – Kurt Hammerbach, a vengerbergi városőrségtől A magányos nekker ártalmatlan. Öt már veszélyes. Tíz már egy veterán szörnyvadászt is megölhet. Különösen sok gondot okoznak a harcos néven ismert nagyobb, erősebb egyedek, valamint a phooca néven ismert ritka válfajuk.
BestiáriumA festmény lidérceBestiáriumMeglehetőst gyakran a lidérc egy tárgyhoz kötődik, olyasmihez, amihez életében is szoros kapcsolat fűzte, vagy egy helyhez, mint amilyen a halálának helyszíne. Mindkét esetben ugyanazzal az okozati tényezővel állunk szemben: erős érzelmi kötelék, amiből a lidérc az erejét meríti. – Inigo Swann, „A természet világán túl.” Az elhagyatott von Everec birtokon járva Geralt a házat kísértő nő szellemére bukkant. A nyugtalan szellem tökéletesen uralta a ház berendezését, különösen a falakon függő festményeket. Szabadon mozgott a vásznak között, belépett az egyikbe, kilépett a másikból. Először próbált ráijeszteni Geraltra, hogy adja fel a keresést, aztán mikor nyilvánvalóvá lett, hogy ez a stratégia nem működik, közvetlenül megtámadta. Geralt igen kemény harcot vívott a lidérccel, mert azt a harag hajtotta és heves agresszióval záporozta rá támadásait. Geraltnak villámsebesen kellett mozognia, hogy háríthassa a csapásait, ideje sem volt, hogy szusszanjon vagy saját maga lendüljön támadásba. Mi több, a lidérc szoros köteléket alakított ki a körülötte lévő festményekkel, és amíg a witcher el nem vágta ezeket, állandóan visszanyerte elveszett erejét. A festmény lidérce fölött aratott győzelem kulcsa az volt, hogy a támadásainak hárítására kellett összpontosítani és csak elszórtan támadni, pontosan a megfelelő pillanatban. Bármilyen hadonászó támadásra halálos ellencsapás jött megtorlásul.

Hogyan feni a kis vadkan csillogóra agyarát, barázdálja a gyökeret, fatörzset és koronát! Mily boldogan mutogatja csupa fogsor vicsorát, Szűzlányokból rendezi meg estére a vacsorát! Charolle-i Ludwig, matematikus, író és költő Ezek az erdei állatok valóban „vadak” – zabolátlanok, komiszak és agresszívek –, ahogy azt a nevük is jelzi. A mai napig a félreeső kaedweni falvakban számos paraszt hiszi, hogy a vadkanok kizárólag fiatal szűzlányokat esznek, noha a valóságban sokkal gyakrabban fogyasztanak gyökereket és makkot. De senki se higgye, hogy ettől a vegetáriánus étrendtől ártalmatlanok lennének. Ezeknek az állatoknak a robosztus felépítése és hegyes fogai valóságos szőrös harci gépekké teszik őket. A természet ezek mellett felruházta őket két pár agyarral, és ennek a fegyverzetnek az összessége az erdő rettegett rémeivé teszi őket, amik veszélyt jelentenek minden ott élő emberre és állatra egyaránt. A vaddisznóknak megnyúlt és megkeményedett orra van, amit némely vidéken „túrónak” is neveznek, noha ezeknek az állatoknak semmi köze a tejtermékekhez. Jellegzetes röfögő hangot adnak, ami nagyjából úgy hangzik, mintha egy különösen kövér ember horkolna. Egy másik hiedelem szerint a vadkanok nagyon ingerlékenyek, és ha valaki feldühíti őket, bosszújukat kerítések ledöntésével és a krumpliföld feltúrásával töltik ki. Habár időnként magányosan élnek, a vaddisznók többnyire 3-5 tagú csoportokban járnak.

Kinn a tengeren, ha meghallod egy gyönyörű nő énekét, fordítsd meg a hajód tüstént. Értetted? Még akkor is, ha ezzel egyenest visszahajózol a viharba. – Hindarsfjalli Arike, fiának adott tanácsa, annak első magányos kihajózása előtt Ahogy a tapasztalt vadászok fából faragott kacsát tesznek ki, hogy odacsalogassák a sárkánygyíkokat, a szirének és lamiák is odacsalogatják az embereket – saját testüket használva csaliként. Képesek átalakulni, hogy gyönyörű emberi hajadonokra hasonlítsanak, bár lábak helyett ezüstös pikkelyekkel borított halfarokkal bírnak. Ha egy gyanútlan tengerész karnyújtásnyira kerül ezektől a gyönyörű lényektől, az arcuk hirtelen fogakkal teli, halszerű rémpofává válik, bájos és ismeretlen gyönyöröket ígérő farkuk pedig éles, halálos karmokká.

A jeges tél szele támad, dermesztő fagy marja a lábad, hó hull és ellepi a földet, a sok jégtroll felébred és támad! – népdal Kaedwen északi részéről Hófödte csúcsok megmászása sosem biztonságos vállalkozás. Megcsúszhatunk és szakadékba zuhanhatunk, maga alá temethet egy lavina – vagy jégtrollokra bukkanhatunk. Az alacsonyabb régiókban élő hegyi trollokkal ellentétben ezek az örök hóban élő szörnyek minden embert, akivel csak találkoznak, egy ínyenc lakoma lehetséges fogásának tekintenek.

Az alghoul tulajdonképpen egy igazán szemét ghoul. – Yarpen Zigrin, törp harcos Az alghoulok különböznek a közönséges ghouloktól méretben, erőben, színben és ami a legfontosabb, intelligenciában. Míg a ghoulok és graveirek egyszerű lények, amelyek a legegyszerűbb rajtaütést sem tudnák eltervezni, az alghoulok és a hozzájuk hasonlók (mint pl. a cemetaurok) képesek előre gondolkodni és ezáltal sokkal veszélyesebbek.

Azt mondják, a kutya az ember legjobb barátja… De ezekben a nehéz időkben nem árt óvatosnak lenni, még a barátokkal is.– Alfred Pankratz, novigradi koldus Egyesek azt állítják a kutyák hasonlítanak a gazdájukra. Egy jól tartott eb hűséggel és bizalommal hálálja meg a tulajdonosának, míg amelyikkel rosszul bánnak, az hasonlóképpen is viszonozza azt, a kiabálást ugatással, a rúgásokat harapással. Minthogy rossz ember mindig akad bőségesen, rossz kutyák is mindig szép számmal vannak. A legveszélyesebbek mind közül a kóbor korcsok, amelyek nem tisztelik az embert és rákaptak a vér és a dög ízére.

Melitele, Hatalmas Anya, védj meg a gonosztól, a tisztátalan ördögöktől és bűzös démonoktól, és mindenek előtt minden katakanok és nekuratok karmaitól… – imatöredék A katakanok és veszélyesebb rokonaik, a nekuratok az emberi félelem megtestesülései. Az árnyékok közt rejtőznek. Vért isznak. Hatalmas denevérekre emlékeztetnek – de hosszú agyarakkal és még hosszabb karmokkal. És ha ez még nem lenne elég rémisztő, képesek láthatatlanná válni, észrevétlenül várakozva, amíg az elkerülhetetlen támadásuktól való rettegés teljesen hatalmába nem keríti az áldozatukat.

Hogy mitől ekkora a karom, cimbora? Nincs ebbe semmi titok: rágyúrtam. Ordas farkas Az Ezernyi mese honának Ordas Farkasát, ama különös világ többi lakójához hasonlóan, Artorius Vigo mágiája formálta a közismert mesefigura képére. Valaha a herceg leánykáinak játékszere volt, akiknek pszichodrámát adott elő egy piros kapucnis bakfissal és annak nagymamájával… de a mese lassú degenerálódása őt sem kímélte. Mikor Geralt és Syanna rátalált, az ordas farkas szörnyen másnapos volt, és nemigen hajlott az együttműködésre. Hőseink azonban, akiknek szükségük volt a nála lévő babszemre, rövid úton visszakényszerítették szerepébe. A mese úgy végződött, ahogy mindig: az Ordas Farkas rárontott a vadászra (akit Geralt alakított) és bőszen marcangolni kezdte. A sebek, amiket eközben kapott, szinte azonnal behegedtek. Végül mégis alulmaradt, és kíméletlenül felvágták a hasát. A nagymama és az unoka nem volt ott, viszont a mágikus babszem igen.

Félrekotortunk némi törmeléket, és találtunk egy helyiséget. Odabenn valami fenevad lakott. Kivertük a támfákat, hogy ráomoljon a mennyezet. Viszont a szörnyet nem temette be… – Veleni Bytomir egy ekimmarával való találkozásáról

A kikimórok hercegnője hű nőverit elősztólítá s megindul velök! Az ellenre rontnak, mi királynőjüknek többé nem árt, s szétmegy mint a tök. – A kikimór hercegnő és a hegyi óriások Cornelius Briggs (törp gyermekmese, részlet) Nem tudjuk pontosan, hogyan kommunikálnak egymással a kikimórok. Boncolásukat nagyon megnehezíti szöveteik méregtartalma. A tudósok csak abban bizonyosak, hogy a kikimóroknak nincsenek azonosítható hallószerveik. Egy amatőr kutató, di Salvaress gróf, „Mikroszkóppal a szörnyek között” című munkájában azt feltételezi, hogy a kikimórok nagyon kifinomult szaglóérzékkel bírnak, mely a légben lebegő, ember számára láthatatlanul apró részecskék üzenetét értelmezi. E teóriát mostanáig sem megerősíteni, sem cáfolni nem sikerült.

A megbízás miatt vagyok itt. Bármi ötlet, hogy mi lehet ez a szörny? Nincs, de biztos elég nagy. Lemészárolt vagy egy tucat farkast. – beszélgetés részlete Hársvölgyben

Életemben nem láttam még ilyen vámpírt. Riviai Geralt, witcher A protofléderek a fléderek rokonai, akik a nemesvámpírok világából érkeztek a miénkbe a Szférák együttállása idején. Ezen faj tagjai komoly testi erejük és mozgékonyságuk mellett az általuk kibocsátott különös derengéssel tűnnek ki, melynek eredete vélhetően másvilági származásukban keresendő. A protofléderek érdemben sosem kerültek kapcsolatba a külvilággal: bolygónkra érkezésük óta a Névtelen ős barlangjában éltek, melynek atmoszférája honvilágukéhoz igen hasonló.

A borzalmas támadások szemtanúinak mindig nehéz leírni a szóban forgó szörnyet. A legtöbb ilyen fenevad gyorsan mozog és éjjel támad, a tanúk pedig rémültek, és többnyire az életük mentésével vannak elfoglalva. Így elég gyakran a witchernek fogalma sincs, milyen lénnyel áll szemben, amíg nem talál nyomokat, vagy más módon ki nem ókumlálja maga a dolgot. Ez volt a helyzet a Beauclairt kínzó Szörnyeteggel is. Geralt tudta, hogy az emberek hullanak, a szörny pedig megfoghatatlan és ördögien ravasz. Minden más, amit hallott, egyértelműen a veszélyes ragadozótól való félelem felajzotta képzelet szüleménye volt.

Nem hiszek a szellemekben – így egyszerűen. De az embereim azt mondják, a ház reszket éjjelente, a falak recsegnek, még a padló is mozog…. – Kurt Dysart, Anchor grófja

A lány odasétált a tavacska partjára. Ott, az illatos liliomok és széles vízililiom-levelek között egészen különös látványra lett figyelmes: egy kicsiny, zöld békát látott, rücskös fején apró aranykoronával. A lányt elbűvölte a fura kis jószág, ezért felvette és megcsókolta. A béka azonnal csinos herceggé változott. Alig győzött neki hálálkodni, és nyomban megkérte a lány kezét. – népmese, szerzője ismeretlen Az időtlen mesékben mindig van egy szemernyi igazság. A békaherceg legendája sem kivétel ez alól, vagy legalábbis Oxenfurt népe szerette volna ezt hinni, amikor rájöttek, hogy egy varangyszörnyeteg ólálkodik a város csatornahálózatában. A nők azonban, akik a románc és a jobb élet reményében a nyomába eredtek, hamarosan igen szomorú véget értek. A teremtmény, amivel találkoztak, nem aprócska, édes, kis béka volt, hanem egy vérszomjas fenevad, aki nemcsak, hogy megcsókolni nem hagyta magát, hanem még fel is zabálta őket, ahogy minden mást is, ami betévedt nyálkás rejtekébe.

A kuncsaftoknak ezt a fajtáját csak úgy hívjuk, páncélos arakász. Kívülről kemény és tüskés, de ha levetkőzteted, a páncél alatt puha és löttyedt. – Dögös Lisa, maribori örömlány Az arakászok egyetlen gyenge pontja a lágy és érzékeny hasi rész. Néhány arakász ezt üreges farönkökkel védelmezi, de léteznek más, „páncélos” változatok is, amelyek kemény, teknőszerű páncélt növesztettek érzékenyebb testrészeik védelmére.

A foltos dögrém ellen legjobb oltalmunk a csend és a nyugalom. – Roderick Giligan dögrémügyi értekezésének töredéke A foltos dögrém a dögrém egy alfaja, mely a witcherek jóvoltából gyakorlatilag kihalt. Nagyobb testű gyakoribb rokonánál , nevét a bőrét éktelenítő foltoknak és bevérzéseknek köszönheti. A foltos dögrém az elhagyott temetők és ember nem járta rengetegek lakója, alkalmanként azonban elhagyott emberi lakhelyeken is megtalálható. Egyetlen igazi kedvtelése, hogy saját váladékaiból kotványt készít. Ha nem érzi fenyegetve magát, főszabályként nem agresszív. Ám ha magányában megzavarják, nagyon veszélyessé válhat. Amikor a hőmérséklet csökken, jellemzően mély letargiába esik. A witcherek állítólag megtalálták a biztos módszert az elirtására, melyhez az Yrden Jel megfontolt alkalmazása jelenti a kulcsot – állításuk szerint legalábbis…

Villás farkúak… Bah! Azoknak a dögöknek a farka inkább olyan, mint egy bárd. – Yavinn Buck, a Mahakamani Önkéntes Hadtest veteránja A villásfarkúak különös nevüket a farkuk végén található hosszú, éles kinövésekről kapták. Egyetlen csapás ezzel a fegyverrel képes kettévágni egy tölgypajzsot – a viselő karjával együtt. Így, noha a neve talán evőeszközre emlékeztet, a villásfarkúakkal vívott küzdelem nem egy bankett, és a vége többnyire destrukció és nem desszert.

Az elhunytat durván megcsonkították. Az orrából csak alvadékkal teli üreg maradt. Az egyik szemgödrét szárazra szívták. Az állkapcsát letépték. Mindennek láttán Dovate strázsamester sugárban hányt, ami kincstári repülősó alkalmazását tette szükségessé. A helyszíni szemlét berekesztettük, majd lejelentettük, hogy a tettes vélhetően természetfeletti személy. – a toussainti hercegi gárda jelentéséből A fléder besorolására nézve alacsonyrendű vámpír. Bár mágikus és egyéb adottságait tekintve is gyengébb a többi vérivó fajnál, alábecsülni nem tanácsos, mivel igen-igen veszedelmes így is. A flédert minden rokon teremtménytől megkülönbözteti széles, fogakkal teli szája, ocsmány, lapos arca és teljesen szőrtelen, gyakorta kelésekkel borított teste. Ezek a vámpírok elsősorban fogaikkal és karmaikkal küzdenek, az esetek többségében jóval azután is, hogy prédájukból elszállt az élet. Bármely fléder könnyedén elbánik egy harcedzett katonával. Más alacsonyrendű vérszívókkal ellentétben a fléderben pislákol valamiféle értelem – az esztelen düh rá a bizonyíték, mellyel a kiszolgáltatottabb teremtmények ellenállását letörni igyekszik.

Nem vadászunk ebben az erdőben. Soha. Még ha ettől az egész falu éhezik is. – Mulliver, Hoshberg elöljárója alsó-Aedirnben A lesik a sűrű ősi erdőkben élnek. Ragaszkodnak a területükhöz, vadászataikon csak a rejtőzködés és a ravaszság a társuk. Velük született mágikus képességükkel irányítják a területükön élő állatokat és növényeket – így amikor becserkésszük, a harc fele azzal megy el, hogy elegendően közel kerüljünk hozzájuk. A lesik elég öregek ahhoz, hogy kiérdemeljék az „ősi” elnevezést, kifinomult képességeik és taktikáik vannak, ami kifejezetten veszélyessé teszi őket.

Az első tűzelementált Ransant Alvaro alkotta meg. Sajnálatos módon egész laboratóriuma a lángok martalékává vált – a háztömb összes többi épületével együtt – és porig égett. – Tarvix Sandoval, „A misztikus mágia eredete” Az elemek közül a tűz a legpusztítóbb, így az ennek esszenciájából álló lény halálos agresszivitása igazán nem meglepő. A tűzelementálokat bonyolult mágikus rituáléval alkotják egyetlen cél érdekében: a pusztításért. És ők ezt gyilkos határozottsággal hajtják végre.

Tagadd meg a bűnt s az önös tetteket, s ha valaha megkísért a gonosz, ne feledd, milyen sorsra jutott Külső-Vizima népe, mit bargeszteknek véghetetlen sokasága emésztett el! – Ünnepi szentbeszédek a nagytiszteletű Yomen de Tretogortól A jámborok szerint párjukat ritkító gonosztetteink isteni büntetése azon bargeszteknek mondott szellemkutyák képiben zúdul e világra, mik éjjelente az utakat róják. Isteni küldöttek vagy sem, a bargesztek nem nézik, ki a szent és ki a kárhozott – mindenkire ugyanolyan vadul rontanak. A witcherek nemigen hisznek az istenekben, de elfogadják a bargesztek létezésének tényét és azt, hogy felbukkanásuk mindig valamely múltbéli tragédiához kötődik. Utóbbit azzal magyarázzák, hogy a bargesztek valamiféle átokból vagy rontásból fogantak.

Visszaugrottam a falak közé, belakatoltam az ajtót, aztán már hallottam is: valaki a nevemet suttogta. Mikkjaal, Mikkjaal! Mikkjal, az eldbergi világítótorony őre

Persze, hogy büdös. Gondolod, hogy azért hívják bűzdémonnak, mert rózsaillata van? – Vesemir, a witcherek Farkas iskolájából A bűzdémonok bomló emberi testre emlékeztetnek, amelyről lenyúzták a bőrt. A jelenlétüket azonnal elárulja az átható rothadásszag, amiről a nevüket kapták. Az éhínek a bűzdémonok különösen veszélyes fajtái, amiket az emberi hús utáni csillapíthatatlan éhségük jellemez.

A csomagod? A fivéred átvette. Tudod, hiszen annyira hasonlítotok egymásra… Hé! Most meg hová rohansz?! -- Hanne Kluger, postamester A dopplerek, más néven alakváltók vagy váltányok képesek bármilyen humanoid vagy állati alakot felölteni, kedvük szerint. Ez az átalakulás nem puszta illúzió, amit egyetlen varázslat eloszlathat, hanem teljes és valódi átalakulás. Ez azt jelenti, hogy semmilyen védő amulett vagy witchermedál nem figyelmeztet a doppler közelségére – ugyanolyan az aurájuk, mint a lénynek, melynek az alakját felöltötték. Ez a képesség hihetetlen intelligenciájukkal és ravaszságukkal párosulva kiváló orgyilkosokká vagy tolvajokká tehetné a dopplereket – ha a természet nem ajándékozta volna meg őket törődő és félénk lélekkel, melynek köszönhetően mindenáron el akarják kerülni a vérontást.

Lát… Láttam egy árnyat… Nagy szárnyak, mintha egy felhő szállna át az égen. Aztán hallottam a sikolyát.. – Svorlagi Britt

Gyakran mondják, hogy a barlangok legsötétebb zugai adnak otthont a kontinens legfélelmetesebb szörnyeinek, amikkel szemben kevés a remény a győzelemre vagy a menekülésre. Az egyetlen megoldás tehát az, hogy elzárják őket a világtól, abban a reményben, hogy örökre eltemetve maradnak. Az Örök Tűz egy bizonyos papja azonban megtanulta, hogy a remény és az ima néha nem elég. Az Ördögkatlanban található kiterjedt bánya egy lidércet rejt, amelyről úgy tartják, a puszta létezése dögvészt szül. Most, hogy az a veszély fenyeget, hogy a lidérc kiszabadul, a pap új megoldást keres – egy witcher segítségét.

Meglehetőst gyakran a lidérc egy tárgyhoz kötődik, olyasmihez, amihez életében is szoros kapcsolat fűzte, vagy egy helyhez, mint amilyen a halálának helyszíne. Mindkét esetben ugyanazzal az okozati tényezővel állunk szemben: erős érzelmi kötelék, amiből a lidérc az erejét meríti. – Inigo Swann, „A természet világán túl.” Az elhagyatott von Everec birtokon járva Geralt a házat kísértő nő szellemére bukkant. A nyugtalan szellem tökéletesen uralta a ház berendezését, különösen a falakon függő festményeket. Szabadon mozgott a vásznak között, belépett az egyikbe, kilépett a másikból. Először próbált ráijeszteni Geraltra, hogy adja fel a keresést, aztán mikor nyilvánvalóvá lett, hogy ez a stratégia nem működik, közvetlenül megtámadta. Geralt igen kemény harcot vívott a lidérccel, mert azt a harag hajtotta és heves agresszióval záporozta rá támadásait. Geraltnak villámsebesen kellett mozognia, hogy háríthassa a csapásait, ideje sem volt, hogy szusszanjon vagy saját maga lendüljön támadásba. Mi több, a lidérc szoros köteléket alakított ki a körülötte lévő festményekkel, és amíg a witcher el nem vágta ezeket, állandóan visszanyerte elveszett erejét. A festmény lidérce fölött aratott győzelem kulcsa az volt, hogy a támadásainak hárítására kellett összpontosítani és csak elszórtan támadni, pontosan a megfelelő pillanatban. Bármilyen hadonászó támadásra halálos ellencsapás jött megtorlásul.

Nilfgaardban népszerű szórakozás az óriási arénákban rendezett gladiátorharc. A küzdő felek általában jól képzett rabszolgák, de az arénamesterek néha szörnyekkel eresztik össze őket. A shaelmaar, amivel Geraltnak meg kellett küzdenie a tornán, a császár ajándéka volt Anna Henrietta hercegasszonynak. Fiatalkorában ejtették fogságba, és a nilfgaardi idomárok képezték ki erre a feladatra. Ez nem azt jelentette, hogy szelíd volt, sőt! Veleszületett vadságát egy szemernyit sem igyekeztek tompítani. Fajtájának többi tagjához hasonlóan a lény vak volt, de érzékeny hallásával könnyen be tudta mérni ellenfele helyét. A shaelmaarnak vastag páncélja és csaknem teljesen átszúrhatatlan bőre volt. Ezen kívül össze tudott gömbölyödni egy nagy golyóbissá, így le tudta tarolni ellenfeleit. A hasa azonban viszonylag sérülékeny, és sikertelen rohama végén védtelen maradt. Mindent összevetve hosszú és kemény volt a küzdelem, de a végén Geralt legyőzte a shaelmaart, és mikor a hercegasszony intett a lelátóról, hogy végezzen a bestiával, a witcher megadta neki a kegyelemdöfést.

A szilvánok kegyetlenek, kapzsik és álnokok. De így is jobbak, mint a dh’oine. – Yaevinn, legendás Scoia'tael parancsnok A szilvánok és a jaksák rokon fajok, igen ritka erdei lények, akik megjelenésükben az ember és a kecske keverékének tűnnek. Ezek a lények általában nem jelentenek fenyegetést, mivel az emberekkel való kapcsolatukat ártalmatlan (bár gyakran idegesítő) csínytevésekre és a termények elfogyasztására korlátozzák.

Vér a plafonon, belek a falakon… Ez garkain lesz. – Yan de Lan Exeter, nyomozó és városőr kapitány A garkainok, a fléderekhez hasonlóan, azok közé a különösen veszedelmes vérivók közé tartoznak, melyeknek ereje a pokolfajzatokét is felülmúlja. Ha valaki összefut eggyel, szinte bizonyosan az életével fizet érte, ezért olyan ritkák róluk a személyes beszámolók. A lan exeteri városőrség beszámolói a település ellen három garkain által intézett 1104-es támadásról (a bestiákat utóbb egy Olivier de Gulet nevű witcher irtotta el) arra utalnak, hogy e förtelmes teremtmények be sem érik annyival, hogy áldozataik vérét szívják. A támadások helyszínén lelt maradványokból a vizsgálódók arra következtettek, hogy a garkainok látható élvezettel ízekre szaggatták áldozataikat, és belsőségeikben dagonyáztak.

Végezd el minden dolgodat, mielőtt meghalnál. Búcsúzz el a szeretteidtől. Írd meg a végrendeleted. Kérj bocsánatot azoktól, akiket megbántottál. Különben sosem fogod igazán elhagyni ezt a világot. – Paule Vikar, paraszt gyógyító tanácsa egy haldoklónak A papok és a tudósok örökké vitatkoznak, hogy a halál után a szellemek tényleg elutaznak-e egy másik világra, ahol örök boldogság vagy szenvedés vár rájuk. Mindkét csoport egyetért azonban abban, hogy mi történik azokkal a szellemekkel, amelyek a mi világunkon ragadnak, miután a testük kileheli a lelkét: lidércekké alakulnak. Gyászos üvöltésüket hallva bátran feltételezhetjük, hogy sorsuk nem irigylésre méltó.

Szóval… Ez azt jelenti… a mi Zulánk a lidérc? – Bolko, Csalitosvég elöljárója

„Nézd! Tündérek!” „Mennünk kell. Most.” „Ugyan már, mit árthatnak nekünk ezek az aranyos kis izék?” – két névtelen bűnöző utolsó szavai, akik utat találtak az Ezernyi mese honába A tündérek ártalmatlan, kedves kreatúráknak tűnnek, de maximálisan igaz rájuk a régi mondás, mely szerint a látszat néha csal. Az Ezernyi mese honának tündérei arra készültek, hogy oltalmazzák e varázsos helyet a behatolóktól és szavatolják a hercegi gyermekek, Sylvia Anna és Anna Henrietta biztonságát. Akik az útjukba kerültek, csúnyán végezték, mivel a tündérek agresszív, harcias teremtmények: arra készültek, hogy védelmezzenek, öljenek és küzdjenek, amíg van kivel.

Ha valaha is a mocsárvidéken ér az éjszaka, maradj éber és várd a hajnalt, még ha ehhez derékig kell is állni a vízben, a nadrágodban mászó piócákkal. A legfontosabb azonban, hogy ha megpillantasz egy fényfoltot a ködben, soha, de soha ne indulj el felé. – Johannes Strudd, vezető A köd az utazó ellensége. Az erdőben el lehet tévedni benne, a tengeren a szikláknak lehet hajózni. De ezek a veszélyek semmiségek a ködárnyakként ismert szörnyekhez képest, akik néha a ködben ólálkodnak. Ezeknek a lényeknek erős karjuk és a zerrikani kinjalokhoz hasonlatos éles karmaik vannak, de ami igazán veszélyessé teszi őket, az az álcázás, ámítás és megtévesztés művészete. Sokszor támadniuk sem kell, ehelyett egyszerűen őrületbe kergetik áldozatukat vagy az ingoványba csábítják, majd türelmesen kivárják, míg belefullad a sáros vízbe.

Mondtuk annak pöcsnek, hogy valami ólálkodik az erdőben, de nem akart hinni nekünk… – Louis Closster, favágó

Az éjlidércek mérhetetlen szomorúságot sugároznak, reménytelen haragot… Éppúgy félek tőlük, mint bárki más. De főleg sajnálom őket. – Aelline Altsparr, tünde trubadúr. Az éjszaka más teremtményeihez – például a katakanokhoz, a nekuratokhoz és a vérfarkasokhoz – képest az éjlidércek (és ritkább kuzinjaik, az alkonylidércek) talán nem tűnnek olyan veszélyesnek. Végül is, tehetjük fel a kérdést, mit árthat egy szakadt ruhájú, sápadt, aszott nő? A válasz: igencsak sokat. Ahelyett, hogy ez kellemetlen módon derülne ki, célszerű mindenáron elkerülni a réteken és mezőkön való átkelést éjnek idején.

Megsértettük őt, Sven. Az Erdei szellem bosszút akar. Ez az ő üzenete, hogy letértünk az őseink útjáról. – Fayrlundi Harald

A föld gyomra számos, nagyon különös és félelmetes bestiának ad otthont. Ha úgy döntenének, hogy felmerészkednek a felszínre, már az invázió első napján végeznének mindannyiunkkal. – Ramus Vendenratz, mahakami bányász. A shaelmaarok életük nagy részét mélyen a föld alatt töltik, és nincs kapcsolatuk a felső világgal. Néha azonban egy-egy felássa magát a felszínre és felfal mindenkit, aki a közelébe kerül. Egyes shaelmaarok olyan közel ásnak a felszínhez, hogy a járataik beomlanak és épületek dőlnek össze, vagy remeg a föld a közelükben. Mivel a shaelmaarok vakok, a rezgések és a hangok alapján tájékozódnak. Így a legjobb taktika ilyen szörnyeteggel harcolva az, ha valami nehéz vagy nagy zajjal járó tárgyat hajítasz egy közeli sziklára vagy falra. Utána pedig imádkozz csendben, hogy a fenevad majd a hang irányába rohamoz, és kiüti magát az akadályba ütközve.

Sokaknak van jó okuk félni a saját árnyékuktól. – Svargmitt, An Skellig-i druida A különféle szörnyek leggyakrabban ártatlanokat ejtenek áldozatul: lomha kereskedőket, rakoncátlan gyerekeket és utazókat, akik kíváncsiságból merészkednek a sötét rengetegbe. A fentieknek azonban nincs okuk félni a furdalótól. Ezek a lidércek csak a különösen megvetendő egyénekre szállnak rá, akik valami elmondhatatlan bűnt követtek el. Mindenki más számára teljeséggel láthatatlanok. Amikor megmutatkoznak annak, akit gyötörnek, magas, árnyakba burkolózó, emberszerű alakként jelennek meg, hosszú, éles karmokkal.

Egy barátom azt mondogatta, hogy ezek mellett a griffek, meg baziliszkuszok meg fityfenék mellett a régi, megszokott farkasok miatt már nem is kell aggódni… Aztán az átkozott vadállatok felfalták a fél nyáját. – Yngvar, pásztor Valaha régen a farkasok voltak az erdő legfőbb urai. Az emberek a gyerekeket ijesztgették velük, és még a felnőttek is összerezzentek a vonításuk hallatán. Az Együttállás utáni szörnyek nem csak az erdők sötét mélyére szorították vissza a farkasokat, de az emberek rémálmaiban is átvették a helyüket. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy régi ragadozók többé ne jelentenének veszélyt. A farkasokban cseppnyi mágia sincs, nem lehelnek tüzet, nem köpnek savat, de ez nem tartja vissza őket attól, hogy végezzenek az óvatlan utazókkal és vadászokkal. Különösen veszedelmesek a wargok, a farkasok ádáz és megátalkodott alfaja, ahogy a hófehér farkasok is, amelyeket ma már csak a Skellige szigetvilág vad fennsíkjain találunk meg.

Óvatosan, uram, egy szörny járja a lápot. Ha belépsz a ködbe, sosem találsz már haza!! – Leslav, tőzegbányász

Azt mondani, hogy a torzafiók ronda, annyi mint azt mondani, a szar nem ízletes: nem mondhatjuk, hogy hazugság, de nem is fedi fel a teljes igazságot. – Lambert, witcher a Farkas iskolájából. A torzafiókok talán a legvisszataszítóbb lények, amivel egy witchernek valaha is szerencsétlensége lehet találkozni. Méltó temetést nem kapott, halva született, nem kívánt gyermekekből alakulnak ki, a megjelenésük pedig az oszlásnak indult magzatra hasonlít, alaktalan húsukat a gyűlölet, félelem és rosszindulat torzítja el. Ezek a szörnyű lények terhes nők vérét szívják, oly veszett dühvel, amely legtöbbször az áldozat halálához vezet.

Ha át kell törnünk ezt a falat, akkor szükségünk lesz húsz utászra, hét öszvérre és fél mázsa salétromra. Vagy egy gólemre. – Vilmir Brass, a Szén-hegy munkafelügyelője A gólemeket varázslattal életre keltett lélektelen anyag alkotja. Kérdés nélkül engedelmeskednek alkotójuk parancsainak. Határtalan erejük, korlátlan fájdalomtűrésük, végtelen türelmük és a tény, hogy sem ételre, sem italra nincs szükségük, a legjobb szolgává vagy testőrré teszi őket, amit csak kívánhatunk. Ha harcba keverednek, fáradhatatlanul küzdenek, míg szét nem zúzzák ellenfelüket vagy ők maguk porrá nem hullanak.

Láttam már rengeteg rusnya lényt életemben – murénát, ingolát, bluggyhalat… De ilyet még soha! – Bjorg, Kaer Trolde-i hajóács

Cicmic, cicmic, hol jártál? Mustrán a cintrai udvarnál Cicmic, cicmic, minek híttak ott? Párducnak, bolond, mi felzabál legott! – népi rigmus rendhagyó szövegváltozata A párducok veszedelmes, erdőségekben és csalitosokban honos ragadozók. Fürgék, mozgékonyak és ördögien csalafinták, mint minden macskaféle. A legelmaradottabb régiók népe mindmáig úgy tartja, hogy a párducok olyan emberek lelkei, akiket álmukban ért a halál. A babonaság megköveteli, hogy azokat, akik így távoznak az élők sorából, a legközelebbi erdő szélére vigyék, és temetetlenül hátrahagyják. Az elhalt személy párduc-lelke így felfalhatja saját testét, minekutána bebocsátást nyer a túlvilágba. E vélelem minden eszközzel üldözendő, mivel elősegíti a kolera és más fertőző nyavalyák terjedését, miket a holt hús bomlása szül. A feltételezés önmagában is abszurd, hisz a párducok nem dögevők, és zsákmányukból is csak addig fogyasztanak, míg az eleven. Az olyan élénk és mozgékony prédát kedvelik, mint a szarvas vagy az ember… az utóbbit csak akkor, ha egészséges és nem túl büdös.

A Vad Falka harcosainak lábainál csaholnak kopóik, ádáz fenevadak, amelyek úgy követik a falkát, mint csóva az üstököst. Suttogva terjesztett legendák beszélnek arról, hogy ha némelyik időnként eltéved és alászáll az éjszakai égről a földre, csak fagy és halál jár a nyomában. – Essi „Furkós” Daven, trubadúr A Vad Falka kopói mágikus jégkristályból születtek, ahogy azt néhány szakértő feltételezi, és lidérc gazdáik mellett vágtatnak. Mint a falánk és szilaj vérebek, csak arra képesek, hogy gondolkodás nélkül megtámadjanak bármit, ami útjukat keresztezi.

Lehetetlen nem észrevenni, hogy a garkainokban valamiféle különös gyűlölet lobog az emberek iránt. Fajtánk gyarlóságát ismerve nem is nagyon hibáztathatjuk őket ezért. – Agnes de Myrkvid, lángdruida és tudós

Koszlott ruhát és rongyokat visel, a bőre is cafatokban lóg a csontról. És üvölt… mintha szenvedne. – Fehér Gyümölcsösbéli Odolan

Minek téglával vesződni? Az itteni klíma olyan enyhe, hogy a szalmakunyhó is megteszi az egyik kismalac A három kismalac tökéletes példával szolgál egy sajnálatos jelenségre. Hagyj magára a természetben egy melegszívű, barátságos és naivan jóindulatú teremtményt – meglásd, nem marad sokáig az. Az Ezernyi Mese honának három kismalaca hosszú évekre Artorius Vigo felügyelete nélkül maradt. Kapitális vaddisznókká cseperedtek, és válogatás nélkül rárontottak bárkire, akit otthonuk romjainál értek.

Ha erdőn kell átkelnünk, óvakodjunk azoktól a helyektől, ahol egyszerre többféle madár is énekel. Ez ugyanis azt jelzi, hogy egy bruksza területére tévedtünk. Ilyenkor akár búcsút is mondhatunk az életünknek. – névtelen tanács Szerencsénkre, a brukszák nagyon ritkák. Legtöbbjük a lakott területektől távol él, és csak a saját biztonsága érdekli. Fészküket olyan helyen rendezik be, ahol nem érheti őket meglepetés. Akik mégis emberek közelében élnek, kerülik a tömeget, és csak éjszaka merészkednek elő. Ilyenkor könnyű összetéveszteni őket egy kései utazóval, aki éjszakai szállása felé igyekszik, ám az apró jelek elárulják őket: a madarakhoz kötődő szoros kapcsolatuk, éles hangjuk és mozgásuk lélegzetelállító sebessége. A brukszák sokkal gyorsabbak és erősebbek az embernél, de leghasznosabb tulajdonságuk a láthatatlanság.

Pikkelye van, szárnya, karma… A sárkány az sárkány! Nem kell a sok beszéd, csak menj és öld meg! – Vagn, Fyresdal falvának elöljárója

E zugban régente rút banya lakolt, kit esténkint szomjazván oly lével élt, mit hullákból ott helyben csapolt… Karl Hrimm, meseíró Noha a gonosz boszorkányokat hajlamosak vagyunk a túltengő írói vagy néprajzkutatói képzelet vadhajtásainak tekinteni, és olyanféle groteszk figurákat látunk bennük, amik csak gyermekek ijesztgetésére jók, léteznek hiteles beszámolók olyan személyektől, akik összeakadtak e valószínűtlen teremtményekkel. E beszámolók egybehangzóan állítják, hogy a boszorkányok nem csupán megeszik az embert, hanem egész kulináris kultúrát építettek az elkészítése köré. Úgy hírlik, különösen kedvelik a gyermek máját vajban kisütve, sáfrányszósszal, a balzsamecetben pácolt, rössre sütött ujjperceket, és nem vetik meg a frissen préselt hullabólét sem. Megjegyzendő, hogy mindazok, akik eskü alatt vallották, hogy személyesen találkoztak efféle banyákkal, az Ellander elmekórtani intézet bentlakói voltak, így szavahihetőségük erősen vitatható.

Hogyan éld túl a találkozást egy földelementállal? Egyszerű. Fuss. Ahogy lábad bírja. – Nino Murk, fejvadász A földelementálok sár, agyag, homok és kőpor vízzel egybegyúrt elegyéből mágiával életre keltett lények. Bár látszólag lassúak és ormótlanok, mindazonáltal veszélyesek és mindenáron kerülendők.

Az emberek, legalábbis az udvariasak, szörnyetegnek neveznének. Vérivó torzszülöttnek. – Emiel Regis, magas szintű vámpír Csak a vér utáni szomjúságuk kapcsolja össze a magas szintű vámpírokat távoli és sokkal primitívebb rokonaikkal: az ekimmarákkal, az alpokkal, a katakanokkal és hasonlókkal. A magas szintű vámpírok valójában sokkal jobban hasonlítanak az emberekre, mint azok a denevérszerű vérivók. Nem csak külsőleg hasonlatosak hozzánk, de intelligenciánkban és viselkedési mintáinkban is osztoznak. Ez azt jelenti, hogy nem távoli erdőkben kuporognak vagy az árnyékokban rejtőznek. Épp ellenkezőleg, nagyon is kedvelik a városokat, ahol megtévesztően normálisnak tűnő életet élnek. Még a witcherek sem képesek azonnal felismerni őket, mivel a medáljuk teljességgel mozdulatlan marad a magas szintű vámpírok közelében. Ezek a hasonlóságok azonban ne tévesszenek meg: a lényeges különbség, hogy az emberekkel ellentétben a magas szintű vámpírok halhatatlanok. Azokat, akik szembeszálltak velük és túlélték, egy kézen meg lehet számlálni.

A legtöbb szörny valójában nem rejteget kincseket a fészkében. A hárpiák viszont szeretik a csillogó dolgokat. – Letho, A Vipera iskola witchere Nehéz megmondani, hogy mi a legvisszataszítóbb a hárpiákon és kuzinjaikon a shishigákon: szörnyűséges megjelenésük, a hozzájuk tapadt madárürülék és a rothadás átható bűze vagy a vérfagyasztó sikolyuk. Elég annyit mondanunk, hogy még a patkányok is, amelyek pedig remekül érzik magukat a legmocskosabb fekáliában és a rothadó szemétdombon, messzire elkerülik a hárpiák fészkét.

Azt hittem, csak egy rakás rothadó hús… míg meg nem mozdult! – Beauclairi Thibaut A vakonc a bűzdémon nagyobb testű rokona. Ennek a visszataszító, csak nyomokban emberszerű kreatúrának a kültakaróját rothadó hús alkotja, mely alatt rothadó izomtömeg feszül masszív, de hajlékony csontozaton. A vakonc rothadó holttesteken él, és előszeretettel tanyázik elhagyott kivégzőhelyek, régi temetők és egykori harcmezők közelében. Felettébb agresszív, és bár holt hússal táplálkozik, legtöbbször az útjába kerülő eleven lényekre is rátámad. A fent említett helyekre vetődőknek ez okból a lehető legnagyobb óvatossággal kell eljárniuk.

Sok minden zuhog ránk fentről, nem vitás. Még jó, ha csak béka… s nem felhőóriás. – Sibald „Egyfogú” Faalde, rókavári pásztor A felhőóriás jó eséllyel nem egyéb degenerálódott illúziónál. Az Ezernyi mese honának égi kastélyát lakja. Ez a szféra évek hosszú során át elhanyagolt volt, romlásnak, bomlásnak és degenerálódásnak indult. A felhőóriás az alkotói szándék szintjén barátságos természetű melák volt, aki vállain cipelte a herceg leánykáit és sose fáradt bele az ugráltatásba. Degenerálódva és elvadulva azonban veszedelmes szörnyeteg vált belőle. Miután ellopták aranytojást rakó libáját, az óriás úgy döntött, hogy bárkit, aki eztán a felhőjére lép, figyelmeztetés nélkül visszahajít a mélybe.

Ember monda kitalálós. De nem trükkös. Mer' troll bumm ember fej. – undviki barlangban élő hegyi troll Ha a hegyek között a magasban túrázva egy sétáló sziklával találkoznál, ne hidd, hogy a szemed csapott be. Helyette inkább ránts kardot – mert egy hegyi troll áll előtted. Igaz, hogy ezekkel a lényekkel nem minden találkozás végződik harccal – bár nem kimondottan intelligensek, a trollok képesek gondolkodni –, de jobb felkészülni a legrosszabbra. Különben a a túra nem a hegycsúcson, hanem a fazekukban ér véget.

Ehhez mit szólsz… fogunk egy nagy botot, kihegyezzük a végét, beledöfjük a küklopsz szemébe – aztán kisurranunk a barlangjából juhoknak álcázva magunkat. Na, nem jó ötlet? – Odess Thaka, utazó. Tragikus halált halt Spikeroogon A Küklopszokat könnyű felismerni a homlokuk közepén található egyetlen szemről. Ha valamilyen okból ez nem látható, a többi árulkodó jel a hatalmas termetük, hihetetlen erejük és az emberekkel szembeni izzó gyűlöletük.

A legveszélyesebbek a királyvivernek. Vagy, ahogy bizonyos körökben nevezik, a királyi nyavalyatörések. – Albina Tottelkampf, Aretuza természettudományos előadója A viverneket gyakran keverik össze a sárkányokkal, és bár sokkal kisebbek, mint híres rokonaik és tüzet sem okádnak, éppúgy kiemelkedően veszélyes szörnyetegek. A legrettegettebbek az úgynevezett királyvivernek, ahogy monarchikus nevük is sugallja, különösen megátalkodottak és rendkívül halálosak.

Toussaint hercegség földjének, megannyi lenyűgöző növény és állat mellett, akadnak kevésbé megejtő kreatúrái is – példának okáért az óriás százlábúak. Eme bestiák nem csupán külsőre visszataszítók, súlyos ártalmára is lehetnek a gyanútlan embernek. Határozottan kerülendők. "Toussaint földjén" Peterin Safles számos útikönyvének egyike Az óriás százlábúak, e hatalmas, rovarszerű szörnyek, világunk számos zugában megtalálhatók, különösen gyakoriak azonban Toussaint földjén (pontosabban annak alatta). Ahol is gyakorta kvártélyoznak együtt a shaelmaarokkal egyfajta rémséges életközösségben: az óriás százlábúak a shaelmaar-trágyán élő kisebb teremtményekkel táplálkoznak. Az óriás százlábú majd’ egész testét szívós kitinpáncél fedi. Lágy alteste vonásnyi, kampós állábak kettős sorával szegélyezett. Megdöbbentő sebességgel képes a talajba fúrni magát, hogy pár pillanatra rá valahol másutt bukjon elő. Miután célpontot választ, addig köröz, míg elég közel nem kerül ahhoz, hogy lecsapjon rá. Főszabályként erős rágójával támad, de méregmirigyeiből savat is köphet célpontjára.

A betegeknek látomásaik voltak egy fekélyekkel és kelésekkel borított nőről, aki körül mindenfelé patkányok sürögnek. Ezek a látomások elmúltak beléndek és mák kivonatának alkalmazása után. – Joachim von Gratz feljegyzései, Vilmerius kórház, Novigrad Amikor egy vidéken felüti fejét a ragály, időnként egy szellemlény járja a földeket, a csontokról lefoszló húsú beteg nőt formázó kísértet, akinek nyomdokában patkányok özönlenek. Senki sem tudja, vajon ez a lény hozza el a himlőt, vagy a ragály vonzza oda, mint éjibogarat a fény. Az azonban bizonyos, hogy örömét leli a kínban és szenvedésben, az emberek jajveszékelésének és nyögésének hangjában.

Az igaz, hogy óriási volt. És a fogai, örg! Alig úsztuk meg. Vajon megölte a kalmárokat is…? A kurafiak meg is érdemelnék. – Veleni beszélgetés részlete

Csak a belsőségeket ette meg. Milyen válogatós. – Rívia Geralt

Te vagy bárki más hallott már olyat, hogy egy szörny egy szekeret állítson az útra és ott rajtaütést tervezzen? Ahhoz kurvára ostobák, a francba is! – Egil, harcos Hindarsfjallból

Na, ezzel a hajjal fényes páncélzatú daliát már nemigen húzok fel. Lássuk, hátha jó még valamire. – Ligetszépe utolsó szavai Köztudott, hogy a szerelmi történetek egy része tragikus véget ér, de nyilván sokakat meglep, hogy a tündérmesék hercegnőivel is megeshet ugyanez – velük, akik az alkotói szándék szintjén boldogan élnek, míg meg nem halnak. E tragikus sorsú hősnők közé tartozik szegény Ligetszépe is. Miután a hercegkisasszonyok felnőttek és az Ezernyi mese hona elvadult, Ligetszépe – akiért sosem jött el a mesebeli herceg, ezért igencsak szenvedett a magánytól – gondolt egy merészet, és tulajdon aranyhajával felkötötte magát. Halálát követően tovább kísértett a kastélyban, ahol kérőjét várta.

Bah, nincs mitől félni. Ekimmarák, ugyan már, azok csak nagyra nőtt denevérek. – ismeretlen városi őr utolsó szavai Mint a többi vámpír, az ekimmarák nem élőholt emberek, bármit is állítson róluk a falusi szóbeszéd. Valójában Együttállás utáni szörnyek, akiket nem különösebben érdekel a fokhagyma, a szenteltvíz vagy egyéb vallási jelképek. A balladák és legendák leírásaival ellentétben nem jóképű, sápadt arisztokratáknak néznek ki, elbűvölő keleties kiejtéssel, hanem, akárcsak a katakanok vagy a nekuratok, nagyon hasonlítanak egy nagyra nőtt denevérre. Az sem igaz, hogy szűzek nyakából szívják a vért gyengéd, csókszerű harapásukkal – cafatokra tépik őket hosszú, éles karmaikkal, aztán a földről fellefetyelik a szertespriccelt vért.

A bruksza, amellyel Geraltnak dolga akadt és önvédelemből megölt Corvo Biancóban, különbözött más hasonló bestiáktól. Először is intelligensebb volt, még emberi szavakat is tudott formálni különösebb nehézség nélkül. Mi több, ez a bruksza a titokzatos Szörnyeteghez kötődött, amely akkoriban Beauclair közelében ólálkodott. Geraltnak komoly kihívást jelentett megküzdenie vele. A többi brukszához hasonlóan ez a példány is emberfeletti erővel rendelkezett, láthatatlanná tudott válni és hanghullámokkal támadni. A többi vámpírhoz hasonlóan ez is áldozatai vérét akarta. Ez azt jelentette, hogy a hasonló lények elleni szokásos védelem, a Fekete vér főzet ezúttal is hatásos volt, akárcsak a Holdpor bomba, no meg természetesen a witcher hűséges, ezüst pengéje.

Épp csak megkarcolt, rendbe jövök. – Ismeretlen vadász utolsó szavai Bár minden arakászfaj nagyon mérgező, ez a fajta kiemelkedően erős méreganyagot termel. Néhány cseppje elegendő, hogy megöljön egy felnőtt embert – kivéve, ha az illető witcher, akinek a mutációja kis dózisokban semlegesíteni tudja ezt a mérget. Nagyobb mennyiségben azonban megöl bármit, amivel érintkezésbe lép, a mutációk pedig ilyen esetekben csak késleltetik az elkerülhetetlen és fájdalmas halált.

A közhiedelemmel ellentétben a parasztok nem azért hagyják abba a munkát, hogy ne legyenek a déli napon – hanem azért, hogy elkerüljék a déllidérceket. – Vlad Reymond, Parasztok és szokásaik Különösen perzselő nyári napokon, amikor a Nap a legmagasabban áll, időnként lidércek jelennek meg, amik napégette asszonyokra emlékeztetnek, hosszú, fehér ruhában. Ezek a déllidércek – fiatal nők és lányok szellemei, akik erőszakos halált haltak éppen az esküvőjük előtt. A fájdalom és a düh az őrületbe kergette őket, és így bolyonganak a mezőkön, hűtlen szeretőjüket vagy álnok riválisukat keresve, de megölnek bárkit, aki nem tér ki az útjukból idejében. Gyakran valami érzelmileg jelentős tárgy tartja őket ebben a világban. Ezért hát, ha valaki a mezőn jegygyűrűt vagy szakadt nászi fátylat talál, semmiképpen ne vegye magához, hanem meneküljön onnan, amilyen gyorsan csak lehet.

A tanulással töltött magányos évek okán minden mágus különc kissé. Az évek múlásával a laikusok kezdenek egyre elviselhetetlenebbé válni: harsányak, megbízhatatlanok, engedetlenek, és képtelenek a mágus munkáját értékén kezelni. Az érzelmek uralják őket a fegyelem és az önmérséklet helyett. Nem csoda, hogy a mágus nézőpontjából ideális társ csak olyan mesterséges konstrukció lehet, melyet sajátos elvárásaihoz igazodva ő maga alkot meg. Moreau professzor sem volt kivétel e szabály alól. Góleme engedelmes szolgája és hű társa volt, könnyű és nehéz időkben egyaránt. Őrként is megállta helyét: masszív volt, megkerülhetetlen és ördögien erős. Mindent összevetve kemény dió a witcher számára!

Megijedtél ezektől az endriágoktól, mi? Csak várj, amíg megpillantod a harcosaikat. – Klaus Altman, erdőjáró Az endriág harcosok végtelen hullámai elegendőek a legtöbb támadó lebírásához, de amikor veszélyesebb ellenféllel szembesülnek, az endriág kolóniák a nagyobb, erősebb egyedeket küldik harcba – az úgynevezett harcosokat. Ez a kaszt csak a harcnak él, és erre számos lehetőséget is találnak, amikor a kolóniát védik vagy új területet hódítanak meg.

Csak én gondolom úgy, vagy ez vízköpő tényleg ránk bámul? – Lara Estevann, tolvaj Loc Muinne-ból A gargoyle-ok mágiával életre keltett kőszobrok, mágusok laboratóriumának vagy rejtekhelyének őrzésére. Már a megjelenésük is nem egy szépreményű betörőt ijesztett el. Akik nem rezelnek be e szarvas-szárnyas förtelmek láttán, azok többnyire nem sokkal később elhaláloznak, mikor kőkarmok szaggatják őket miszlikbe.

Nem szoktam hazudni. És ölni sem, ha nincs rá okom. – Salma, szukkubusz

Több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni képes. – Bartolomeo Darez, miután megpróbált más létsíkok lényeivel kapcsolatba kerülni, és a tébolydában végezte. A Gondnok egy gólem közönyösségével szolgált, és éppen olyan ádáz volt a küzdelemben, amennyire szorgalmas a feladatai végzésében. Nem érzett fájdalmat – valójában minden csapás, amit kapott, mintha csak növelte volna az erejét, ahogy minden olyan ütés is, amit ő bevitt Geraltnak a fegyverként forgatott ásóval. Mi több, a Gondnok képes volt megidézni nagyhatalmú szellemeket az általa ásott sírokból, és ezek elnyelésével gyógyulni tudott. A witchernek nem kis gondot okozott a pusztító csapások elkerülése, és egyetlen esélye a lény megsebzésére akkor nyílt, amikor ásóját a földbe döfte, hogy túlvilági energiát gyűjtsön és ellenfeleit jeges rémületbe dermessze.

Hogyan feni a kis vadkan csillogóra agyarát, barázdálja a gyökeret, fatörzset és koronát! Mily boldogan mutogatja csupa fogsor vicsorát, Szűzlányokból rendezi meg estére a vacsorát! Charolle-i Ludwig, matematikus, író és költő Ezek az erdei állatok valóban „vadak” – zabolátlanok, komiszak és agresszívek – ahogy azt a nevük is jelzi. A mai napig a félreeső kaedweni falvakban számos paraszt hiszi, hogy a vadkanok kizárólag fiatal szűzlányokat esznek, noha a valóságban sokkal gyakrabban fogyasztanak gyökereket és makkot. De senki se higgye, hogy ettől a vegetáriánus étrendtől ártalmatlanok lennének. Ezeknek az állatoknak a robosztus felépítése és hegyes fogai valóságos szőrös harci gépekké teszik őket. A természet ezek mellett felruházta őket két pár agyarral, és ennek a fegyverzetnek az összessége az erdő rettegett rémeivé teszi őket, amik veszélyt jelentenek minden ott élő emberre és állatra egyaránt. A vaddisznóknak megnyúlt és megkeményedett orra van, amit némely vidéken „túrónak” is neveznek, noha ezeknek az állatoknak semmi köze a tejtermékekhez. Jellegzetes röfögő hangot adnak, ami nagyjából úgy hangzik, mintha egy különösen kövér ember horkolna. Egy másik hiedelem szerint a vadkanok nagyon ingerlékenyek, és ha valaki feldühíti őket, bosszújukat kerítések ledöntésével és a krumpliföld feltúrásával töltik ki. Habár időnként magányosan élnek, a vaddisznók többnyire 3-5 tagú csoportokban járnak.

A hamvasztás, nos az biz' olyan dolog, amit az emberek eltanulhatnának a gnómoktól. A holttestek elásása a mezőn olyan, mintha lakomaasztalt terítenénk a szörnyeknek! A legjobb esetben csak néhány ghoul szagolja ki a dolgot, telezabálják magukat és mennek tovább a maguk útján. Ha viszont, az istenek mentsenek meg tőle, egy sírbanya veri fel tanyáját a temetőd mellett, akkor vége, hossza nem lesz a bajoknak. – Jacques de Villepin, Oxenfurti Akadémia Kevés szörny neve olyan találó, mint a sírbanyáké. Ahogy azt sejthetjük, vénséges, torz asszonyra hasonlítanak, akik sírkertek és csatamezők közelében őgyelegnek. A sírbanyák emberi holttestekkel táplálkoznak, különösen a rothadó velőt kedvelik, amit kiszívnak a csontokból hosszú, mozgékony nyelvükkel. Ha egy banya már felfalt minden elérhető tetemet, elkezdi öldösni az embereket és elásni a temetőben, hogy kivárja, amíg bomlásnak indulnak.

Nem is olyan régen a parasztfalucskák körüli területek hemzsegtek az őrző szellemektől. Ma már szinte lehetetlen brownie-t, buccát vagy lutint látni. És az angyalfik mindig elsőként távoznak. Ezt az árat kell megfizetnünk a civilizáció előretöréséért. – „A világ, amit elvesztettünk” előszavából, Dorregaray professzor Az angyalfik (néha összekeverik a lutinokkal) erdei lények, akik üregekben vagy mohos fatörzsekben élnek az emberi települések közelében. Hasonlítanak a gyerekekre viselkedésükben és kinézetükben is, és ahogy a gyerekek is, örömüket lelik a csínytevésben. Az angyalfik mélyen kötődnek az otthonukhoz és törődnek és vigyáznak az üregük közelében lakókra is. Őrködnek emberek és állatok fölött egyaránt, de természetüktől fogva félénk lényekként, eközben megpróbálnak rejtve maradni. Az angyalfikat vonzza az öröm és az ártatlanság, így gyerekek társaságában jól érzik magukat, és általában csak az ifjaknak mutatkoznak meg. Ezek a keményen dolgozó és okos teremtmények örömmel tesznek kisebb szolgálatokat azoknak, akikről gondoskodnak, viszonzásul és fizetségül csak némi élelmet és kidobott szerszámot kérve. Könnyen megsértődnek az otromba, hálátlan vagy egyszerűen durva viselkedéstől. Az angyalfik nagyra tartják a békét és a nyugalmat. Ha egy falu, amire egy angyalfi vigyáz, túl népes lesz vagy a lakói elfelejtik a régi szokásokat, akkor elhagyja azt üregét és elindul ismeretlen célja felé.

A legenda szerint Golyat valaha lovag volt, aki megszegte esküjét, ezért A tó hölgye megbüntette. Óriássá változott és a hegyekbe menekült – évente csak egyszer jön le a lakott síkságra, amikor az éhség rákényszeríti. Nem tudni, mennyi igazság rejlik a legenda mélyén, de vitathatatlan tény, hogy ez a veszélyes óriás megölt és felfalt pásztorokat és juhokat egyaránt, és annyira féli mindenki, hogy a nevelőnők vele ijesztenek a gyerekekre, ha nem eszik meg a zöldséget. Bár elvadult és gondolkodásra képtelen állatnak tartják, Golyat használ egyszerű eszközöket, amelyek roppant markában halálos fegyverré válhatnak. Geralt ellen harcolva Golyat egy malomkövet kapott fel, és minden csapása valóban csontzúzó volt. Szerencsére Geraltnak már volt némi tapasztalata óriások megölésében, és gyorsan végzett Golyattal is, három lovag nagyra értékelt segítségével – Milton de Peyrac Peyran, Palmerin de Launfal és Guillaume de Launfal volt a közreműködő.

Sajnálattal kell közölnöm Méltóságoddal, hogy Méltóságod fia elesett egy pokolfajzatra vadászva. Ott helyben meghalt a pajzshordozójával, az erdőjáróval, a hajtókkal, a kísérő parasztokkal és a kutyáival egyetemben. – Kavin Jell, a Vizima közelében lévő Villepin birtok intézője A pokolfajzatok két lábon járó izomkolosszusok, szarvas és fogakkal teli fejjel. Akárcsak ritkább rokonaik, a bumbakvesik, sűrű erdőkben, mocsarakban vagy ingoványokban élnek. Ha tehetik, kerülik az embereket, de ha nem tehetik, megölik őket minden nehézség nélkül.

Keskeny tollgerinc, ritkás tollzászló… Királygriff. – Ríviai Geralt

Ulfhedinn? Az meg mi, valami halfaj? – Professor Artibus Joannes Rack, földrajztudós, Skelligén veszett nyoma egy felfedező expedíció során Az Ulfhedinnek a vérfarkasok egyik válfaja, amely főként Skelligén fordul elő. A szigetek zord és kopár környezete magyarázza, hogy miért vadásznak elsősorban emberre, és miért erősebek szárazföldi rokonaiknál. Az öregebb és különösen veszélyes ulfhedinnek neve woref. Skellige egész történelmében csak néhány bátor harcos volt képes legyőzni egy ulfhedinnt, és mindegyikük nevére a mai napig hősként emlékeznek a balladák.

Sosem láttam ehhez fogható teremtményt! Olyan volt, akár egy óriás százlábú, de a fehér, teljesen fehér! Vittorius de la Vega doktor beszámolója a Fakó özveggyel való találkozásról Az óriás százlábú eme ritka alfaja a földmélység lakója, és szokatlan, fakó színkomplexiójának köszönheti nevét. A gyakoribb óriás százlábúhoz hasonlóan vaskos, kitines kültakarója és számos kampószerű állába van. Egynémely tudósok a fakó özvegyet laboratóriumukban tenyésztik, mivel petéi ideális alapanyagot jelentenek a mutagén főzetek előállításához.

Mondom, hogy vót… Az erdőn jártam, mikor elkapott az eső. Mondok magamnak: „Be kéne húzódni valahova, ne adják az istenek hogy elázzak és fölfázzak, az nem tréfadolog az én koromba.” Úgyhogy behúzódtam egy barlangba. Ott benn meg valami rám üvölt! Elhúztam mindjárt, de olyan sebesen, hogy a szél a lajbimat is kiszárította, mire hazaértem. – Velis Stail, javasember

Újra?! Te jó ég, asszony, teljesen ki vagyok facsarva… – Smalltoni Lester egy szukkubusznak, néhány nappal a cölibátusi fogadalma előtt Más szörnyekkel ellentétben a szukkubuszok és a menádok nem éreznek vágyat a gyilkolásra, nem szomjazzák az emberek vérét és többnyire valójában teljesen ártalmatlanok. Egy és csak egy dolog hajtja őket: a kielégíthetetlen bujálkodási vágy. Hiábavaló módon próbálják ezt kioltani azzal, hogy bármilyen emberszerű fajjal szexuális kapcsolatot létesítenek, akivel csak szembetalálkoznak. Bár azt be kell vallanunk, ezek az „áldozatok” ritkán fejtenek ki komoly ellenállást, ez még nem jelenti azt, hogy a szukkubuszok és a menádok ne jelentenének semmi veszélyt: véget nem érő élvhajhászásuk elsőre bár gyönyörteljes lehet, de nem egy embert kergetett már az őrületbe vagy éppen a halálba.

Egy kereskedő egyszer azt mondta nekem, egy eryniára emlékeztetem. Természetesen azonnal a fészkükbe teleportáltam, hogy saját szemével lássa, mennyire nem volt találó ez az összehasonlítás. – Lytta Neyd, a Coral néven is ismert varázslónő Akármennyire is nehéz ezt elképzelni, a Skelligén található eryniák még visszataszítóbbak – és veszélyesebbek – mint a hárpiák, közeli rokonaik. Bár a rothadásnak indult döghús a kedvenc eledelük, nem fitymálják le a friss húst sem, beleértve az emberi húst is.

Egyszer futamodtam meg életemben, a Jégóriás elől. És tudod mit? Nem szégyellem magam. – Rasmund Kvaalkje, a Torrdarroch klán evezőse Ez a hatalmas, ősi szörnyeteg minden valószínűség szerint fajtájának utolsó egyede. A Jégóriás sok tekintetben hasonlít az emberre, de kék, mint a fagy, és magasabb egy fánál. Bár gondolkodó lénynek tűnik, minden kísérlet, hogy kommunikáljanak vele ugyanúgy végződött – gyors és fájdalmas halállal.

Beann'shie sereg üvölt-rikolt, s e lárma hallatán tudod: halni fogsz még aznap éjszakán. Dun Dâre-i koldus Az ősi hagyomány szerint a beann'shie-k valaha volt asszonyok traumatikus élmények miatt élet-halál mezsgyéjén rekedt szellemei. Rikoltozásuk és bömbölésük rossz ómennek, az elkerülhetetlenül közelgő halál hírnökének számít, noha ők maguk állítólag sosem támadnak az élőkre. Leggyakrabban sápadt, kisírt szemű nők képében jelennek meg – arcuk barázdált, testük ráncos és élettelen.

Bogyókat szedek, ahogy az évnek ebbe a szakába mindég szokok. Azt egyszerre megrázkódnak a fák és meglátom… aztat… egy erdőből visszatért nő beszámolójából Az erdőrém a lesiként ismert szörnytípus egyik alfaja. Felbukkanása nehezen járható, lakatlan erdőségekben a legvalószínűbb. Emberre főszabályként csak akkor támad, ha fenyegetve érzi magát, de ha nekivadul, nagyon komisz tud lenni, és mivel elég erős erős, nagy valószínűséggel okoz súlyos sérüléseket. Az étvágya legendás , több húst tud felzabálni, mint egy esküvőre beszabadult hadsereg. Hatalma van a növények felett, melyekhez éteri kapcsolat fűzi. Ha valaki pusztítani kezdi területe növényzetét, azonnal megjelenik, hogy a vétkest megbüntesse.

A pók sosem barátkozik legyekkel. – Ofieri közmondás Hasonló mondásnak lenne alapja a mi vidékünkön is, az arachnomorfokra vonatkoztatva és mindenre, ami nem képes elmenekülni előlük – azaz a világ majdnem minden teremtményére. Igaz, a szántóvetőknek vagy a favágóknak nincs félnivalójuk tőlük napi munkájukban, mivel az arachnomorfok, mint a pókok távoli, Együttállás utáni rokonai, inkább szeretik a mély, sötét barlangokat és az elhagyatott nyirkos mocsarakat. Bárki, aki beléjük botlik, jobban teszi, ha számot vet lelkiismeretével és evilági ügyeivel, mert az élete hamarosan véget ér, minthogy a világ leggyorsabb embere sem futhat el előlük és csak néhány witcher képes megölni őket. Még rosszabb és agresszívebb fajtájuk az arachnomorf kolosszus, ami képes egy egész ökröt pillanatok alatt felfalni.

Eltöprengtem – mit keres egy kupac jég egy labor közepén? Aztán a kupac jég felkelt és eltörte a lábam. – Yannick Lovt, betörő A jégelementál mágiával életre keltett vízjégből áll. Híján öntudatnak és szabad akaratnak, ez az elementál korlátlanul engedelmeskedik az őt megalkotó mágus parancsainak. Ezek a parancsok pedig többnyire egyetlen szótagból állnak: ölj!

Jófajta lábbeli kell, aszondod? Hozd el nekem egy ezüstbaziliszkusz irháját, olyan csizmát varrok belőle, amilyet még nem látott a világ. – Anatole Vizholy, beauclairi suszter

A parasztnépség fejedelmi vérdíjat kínált nekem egyszer egy sárkánygyíkért. Francos nagy bukszát, telis-teli arannyal… de nem fogadtam el. Holtába senki se költekezik, a sárkánygyík meg nem holmi kövidinka ám! Zator, crinfridi kastás A sárkánygyíkot gyakorta tévesztik össze a vivernekkel és a villásfarkúakkal. Te ne tedd: a sárkánygyík ocsmány és rendkívül veszedelmes fajzat, vivernnel való összetévesztését kevesen ússzák meg élve. Az utóbbinak kell pár pillanat, hogy széttépjen és felzabáljon egy gyanútlan embert – az előbbi egy szemvillanás alatt szénné éget a leheletével.

N’arache aen woed endicen [Ne ébreszd fel az alvó arakászt]. – tünde közmondás Erős ollók, borotvaéles fogakkal teli rágószerv és halálos méreggel teli mirigyek – ezek alkotják az arakászok halálos arzenálját. Minthogy az emberek és a háziállatok fontos részét képzik ezen lények táplálékának, az arakászokra szóló megbízások fontos részét képzik a witcherek bevételi forrásainak.

Mondják, a holtak szeretik a csendet. A nevükben nem nyilatkoznék, de a dögrémek bizonyosan. – Heinrich Von Grott Bár a dögrémek nem különösebben vonzó teremtmények, nem ajánlatos ellenük erőszakkal fellépni. Ha békén hagyják őket, nem jelentenek veszélyt senkire. A harcnál többnyire sokkal jobban érdekli őket az üst, amiben váladékaik kotványát kevergetik. E faj egyedei jobbára ősi temetkezési helyeken tanyáznak, bár észlelték már őket újabb keletű temetők, illetve tömegsírok közelében is. A dögrémek a téli hónapokat emberi alváshoz hasonló, mély letargiában töltik. Magányosan élnek , csoportosan gyakorlatilag sosem fordulnak elő. Ha azonban területüket fenyegetve érzik (és elég egyetlen lépést tenni egy dögrém területén ahhoz, hogy az fenyegetve érezze magát), a kreatúra veszedelmes ellenféllé válik, és fajtársait sem rest segítségül hívni a behatoló ellen.

Az árny nem több tisztátalan tudatnál, melyet önnön jóvátehetetlen vétkeinek súlya nyomaszt. A férfi, aki feslett nőkkel hentereg és megfosztatik az éjszakai nyugodalomtól, gyakorta árnyakról vagy fantomokról képzeleg, és csapszékben is róluk zagyvál. Sabine of Dal, szibilla és Lebioda-papnő

Ismered azt a dalocskát, amiben a medve megmássza a hegyet, hogy megnézze, mit lát onnan? A legnagyobb baromság, amit valaha is hallottam. Ha a medve megmászik egy hegyet, az nem nézni megy. Hanem vadászni. Ölni. – Jahne Oldak, udvari vadász A medvék mindenevők – ami azt jelenti, hogy az ember jól megfér az étrendjében a bogyók, a gyökerek és a lazac mellett. Amikor emberi lakomát csapnak, legtöbbször a balga mód a területükre tévedt utazókból vagy egy medve elejtését életcélul kitűzött vadászokból lakmároznak. A medvéknek több alfaja ismeretes – feketemedve, jegesmedve és barlangi medve – amelyek színben, méretben és erőben is eltérnek egymástól. Mindegyiknek van azonban egy közös vonása: a szinte páratlan képesség az ölésre.

Olyan, mint valami virág. Egy ocsmány, undorító virág. Blasco Tennerbe utolsó szavai A szúrcsohó olyan, akár egy gigászi és fölöttébb csúf virág, mely a harmatfűfélék legveszedelmesebb sajátságait elegyíti. Azonban a legnagyobbra nőtt harmatfűnél is sokkalta veszedelmesebb. Sajátos megjelenése okán gyakorlatilag lehetetlen felismerni a sűrű növényzetben. Mire az ember elég közel kerül hozzá, hogy azonosítsa, rendszerint elkésett a meneküléssel. A közhiedelem szerint a szúrcsohó átkozott növény, mely haldoklók vére áztatta földből sarjad. Pogromok, véres rítusok és kegyetlen gyilkosságok helyszínén a leggyakoribb. Napjainkig négyféle szúrcsohó típus került katalogizálásra a barnától (a legkevésbé veszélyes), a zöldön át a bíborig (a legveszélyesebb). A negyedik variáns, melyet a szóbeszéd szerint Ban Ard mágusai tenyésztettek ki, a sárga szúrcsohó, mely ártalmasság tekintetében zöld rokonával vetekszik.

Alapvető witcher főzetek készítése és fogyasztása.

Kardra kenhető olajok készítése.

Kézi bombák készítése, amelyeket az ellenséghez lehet vágni.

Mutagének kivonása erős szörnyek teteméből. A witcherek új testi képességeket nyernek belőle.

Mutáció, amely lehetővé teszi, hogy a witcherek a közönséges emberek számára halálos főzetmérgezési szintet is elviseljenek.

Közvetlen energialökés, amely az ellenfeleket kibillenti, védtelenül hagyva őket a következő támadásra.

Mágikus csapda, amely lelassítja a hatókörébe belépő ellenfeleket.

Valahányszor a Quen pajzs megtörik, visszalöki az ellenségeket. A visszalökés ereje a ranggal növekszik.

A célpont nem mozog Geralt felé, amíg az Axiit használja. Növeli az Axii hatékonyságát beszélgetések során.

Alternatív Jel mód: Folyamatos tűzcsóvát lövell, ami egyetlen ellenfelet sebez.

Folyamatos tűzcsóvát lövell, amely sebzi az ellenfeleket.

Mágikus kisülést bocsát ki, amely sebzi és lelassítja az ellenséget 14 méter sugarú körben.

Bármely Jel használata mágikus sebzést okoz egy kis sugarú körben. A sebzés a képzettségszinttel és a Jel intenzitásával nő.

Az Adrenalin pontok növelik a fegyver sebzését és a Jel erősségét is.

A bónusz egy erőhelyről végtelen időtartamú – de csak egy ilyen bónusz lehet aktív egyszerre.

A bombák és speciális lövedékek nem hatnak rád.

Még egy lövedéket kilőhetsz, mielőtt újra kellene töltened.

A védekező manőverek adrenalinpontokat termelnek: Minden rangnál skálázódik.

Lehetővé teszi 3. szintű alkímiai receptek használatát (enélkül a 2. szintűekkel azonos hatásuk van).

Ha az aktuális állóképesség szint alacsony, a Jeleket adrenalin pontért lehet használni.

Gyors közelharci támadás bármelyik karddal.

Erős közelharci támadásokat tesz lehetővé, amelyek hatását az ellenfél vértje sem csökkenti.

A Farkas iskolájának védekező technikái.

Lehetővé teszi a könnyű, kézi nyílpuska használatát.

Forgó támadás, amely minden körülálló ellenfelet támad. A támadás fenntartása csökkenti az Állóképességet és az Adrenalint.

Hárítás közben a nyílvesszők eltérítése.

Amikor az életerő eléri a 0 értéket, azonnal elfogyasztja az adrenalinpontokat, és pontonként 10% életerőt ad vissza. Csak 30 másodpercenként használható.

Sikeres kitérés vagy gurulás után a sorban végrehajtott következő gyors támadás további 30% sebzést okoz.

Pörgő támadás, amely minden ellenséget eltalál a közeledben. A támadás fenntartása állóképességet és adrenalint fogyaszt.
A játék kezdőlapjaThe Witcher 3: Wild Hunt RemasteredMinden játék