Szereplők · The Witcher 3: Wild Hunt Remastered

Otrygg an Hindar, Donar jarl unokája és örököse volt a legfiatalabb a skelligi trónkövetelők közül. Hősi tettekről és merész rajtaütésekről álmodott, melyeket alattvalói az ő vezetésével hajtanak végre.

Cirilla Fiona Elen Riannon – mit is mondhatnék róla? Talán azt, hogy a legtöbben Cirinek nevezik, 1251-ben született, a haja hamuszőke, az arcán pedig sebhely van. Ez a Cirilla az, akit a legjobban ismerek, az, akin oly sok évvel ezelőtt megakadt a szemem, és aki – tényleges rendkívüliségéhez mérten legalábbis – egyáltalán nem tűnt különlegesnek. Cirilla ugyanis jól képzett witcher, több trónszék várományosa, az ősök rendkívüli varázshatalmat garantáló vérvonalának utolsó sarja és a Tér és Idő úrnője. Ezekhez képest nem teljesen mindegy, milyen színű a haja és mikor született? Tudnotok kell azt is, hogy Ciri Geralt fogadott lánya… de ez keveset mond a lényegről. Geralt számára ő az élet. A véletlen ajándéka, akit a végzet a lehető legkülönösebb módon béklyózott a witcherhez. A witcherek ősi hagyománya szerint Geralt Kaer Morhenbe vitte Cirit, hogy gondját viselje. Vesemir segítségével hivatásos szörnyvadászt faragott belőle. Eközben váltak nyilvánvalóvá Ciri mágikus képességei – így jött rá a két férfi, hogy egy Forrással van dolga. Ciri számára azonban a mágia adománya átok is egyben. Miatta egy napon el kell majd rejtőznie az egész világ, még Geralt elől is.

Geralt és én régóta ismertük Chappelle-t, az Örök Tűz Egyházának biztonsági kérdésekkel foglalkozó kancellárját Novigradban, aki évekkel ezelőtt meghalt, és egy alakváltó vette át a helyét és a nevét. Ezt egy szóval se árultuk el senkinek, mert a változás egyértelműen mindenkinek előnyös volt. Az alakváltó józan lény volt, akiből hiányzott az eredeti Chappelle kegyetlensége, és felügyelete alatt sokat javult az élet a városban. Sajnálatos módon a kancellár békülékenysége bizonyára gyanakvást keltett, tekintettel a Novigradban egyre erősödő rettegésre és az egyre sűrűsödő üldözésekre. Az alakváltót leleplezték, letartóztatták és máglyahalált halt az Örök Tűz nagyobb dicsőségére.

A nilfgaardi hadsereg közeledtének híre hallatán mindenféle rendű és rangú nemesek álltak neki összecsomagolni a családi ezüstöt és lóhalálában menekülni biztonságosabb környékekre. Nem törődtek többé azzal, hogy meg kellene védeniük örökségüket és földjeiket, így otthagyták a hódítók kényére-kedvére. Vserad nagyúr sem volt kivétel ez alól. A birtokos Hollószirtből uralta Velen nagyobbik részét, mielőtt családjával együtt menedéket keresett egy toronyban, Fyke szigetén. Ám nem sikerült rálelnie az áhított biztonságra, és a mészárlás, amelyben végeztek vele, számos iszonytató szóbeszéd és monda alapja lett.

Maria Louisa la Valette bárónő volt a legnépszerűbb téma Temeriában a maga idején. Ez a nemeshölgy volt Foltest király szeretője, még két törvénytelen gyermekkel is megajándékozta. Ez elég nagy botrányt okozott és számos fontos családot arra ösztönzött, fogjanak fegyvert, ám végül a király erői vérbe fojtották a felkelést, amikor nehéz ostrom után bevették La Valette kastélyát.

Geralt találkozása az őrülttel, aki egy hatalmas hajót ácsolt, miközben egykori legénysége tagjainak levágott fejével társalgott, finoman szólva szokatlan élmény volt.

Amikor a mocsári tisztáson először meséltek a gyerekek Jancsiról, a witchernek minden oka megvolt arra, hogy úgy vélje, valójában nem létezik ilyen személy. Nehéz volt elhinni, hogy élhet bárki is ilyen barátságtalan körülmények között úgy, hogy nem lenne rövid úton a fojtólidércek vagy a vizibanyák élelme. Éppen ezért Geralt úgy sejtette, Jancsi a gyermeki képzelet szüleménye, magányos árvák képzeletbeli barátja. Ám hosszú évek tapasztalata arra bíztatta, semmilyen lehetséges nyomot ne hagyjon figyelmen kívül, ezért úgy döntött, átnézi a környékbeli mocsarat ez után a Jancsi után.

A mondás, miszerint „amilyen az apa, olyan a fia”, tökéletesen illik Crachra és elsőszülött fiúgyermekére. Az ifjú Hjalmar apjára ütött alkatát és jellemét tekintve is – és sokan megjövendölték, hogy idővel meg is előzi atyját dicsőség és hírnév dolgában. A széles vállú és hihetetlenül ügyes kardvívóban megvan minden, ami egy remek harcosnak kell, karizmája és már-már őrült hősködésre való hajlama pedig felszítja a tüzet a zsákmányra és dicsőségre szomjas skelligi ifjak szívében.

Feroe zord arcú jarlja elszíneződött kezének és alkarjának köszönheti csúfnevét – a fagy hagyott nyomot rajtuk, mikor hosszúcsónakja egy váratlan őszi hóviharban zátonyra futott. Holger még skelligi mércén (ahol a rablás és a fosztogatás gyakorlatilag mindennapos) is brutális kalóznak és portyázónak számít. Minden bizonnyal azért, mert nem csak partvidéki államok, Cidaris, Novigrad és Nilfgaard, hanem az ellenséges skelligi klánok hajóira is szabad prédaként tekint.

Graham egyszerű halászlegény volt egy még egyszerűbb faluból, Oretonból, ám a szerep, amit a helyi eseményekben játszott, korántsem nevezhető egyszerűnek. Fyke szigete, a torony, az átok… kulcsfontosságú szerepe volt mindegyikben. Geralt Anabelle-től tudta meg, micsoda mély érzelmek kötik Grahamhez, ám szomorú történetük folytatására csak később derült fény…

Amikor Geralt egy nyomorék törpét látott a Véres Báró udvarában, nem sokat törődött vele… ám amikor a tenger egy hasonlóan torz lényt vetett Skellige partjára ugyanarról a hajóról, melyen Ciri és titokzatos kísérője utazott, azonnal felfigyelt az összefüggésre. Hamar ráébredt, hogy Ciri megtalálásához ez az elnagyolt hústömeg jelenti a kulcsot.

A remete, aki a Célavy-tó szigetén élt, a hercegség Öt Erényének őre volt. Ez a tisztaszívű ember őrizte a sziklákat, amelyekre az erényeket felvésték, és bárki erre járó lovagot próbára tett, hogy lássa, mennyire testesítik meg azokat. Amikor a witcher a szigetre érkezett és találkozott a remetével, úgy érezte, nem ez volt az első találkozásuk. Csak később jött rá, hogy mennyire igaza volt.

Geralt nem számított rá, hogy Bernard Ducattal, a temeri hírszerzés egykori fejével ilyen körülmények között találkozik. Kapcsolatuk hosszú évekre nyúlt vissza, még abba az időbe, amikor Ducat irányította a vizimai Templomnegyedben a kémtevékenységet egy Thaler nevezetű orgazda bőrébe bújva. Thaler, mint orgazda, gorombaságáról és különösen mocskos szájáról volt ismert. Azóta viszont sok minden megváltozott, de Facipő, a varga (ahogy ma Ducat hívatja magát), éppen olyan udvariatlan és vulgáris maradt, mint amilyen Thaler mindig is volt. A Radovid elleni támadásban játszott szerepe pontosan nem tisztázódott, de tekintettel tapasztalatára és szakmai hozzáértésére, nem is lehet tőle elvárni, hogy megosszon egy ilyen értesülést, még egy régi baráttal sem.

Tekintettel arra, ahogy a mindenféle rendű és rangú kémszervezetek működnek, a „Hendrik” minden bizonnyal nem számított a férfi valódi nevének. Ennek ellenére ez volt az egyetlen megnevezés, amelyen a witcher őcsászári felsége Velenbe telepített helyi kopóját ismerte. Körbekérdezvén Geralt megtudta, hogy „Hendrik” egy Hangafalva nevű településen élt.

Fugas, az ördög nagyon felelősségteljes és megbecsült helyet töltött be a Fúriák boszorkányszombatján: ő volt az, aki feltartóztatta mindazokat, akik fel akartak jutni a hegytetőre. Egyáltalán nem hasonlított Torque-ra, akivel oly sok évvel ezelőtt Geralt és én találkoztunk. Fugas mérete leginkább egy kissé nagyra nőtt trolléra emlékeztetett, és akárcsak egy troll, ő sem volt kifinomult lélek. Nem sok szorult ebbe az ördögbe a furfangos tréfamesterből, az ördögfiókából, aki mindig rossz fát tesz a tűzre. Inkább egy novigradi verőlegény eltökéltségével és szakmai hozzáértésével végezte a feladatát. Ám Geraltot megpróbálni megállítani Fugas legostobább és egyben végső ötletének bizonyult, amivel életének és a Fúriák alkalmazásában oly szépen indult pályafutásának is véget vetett.

Skelligén a legtöbb druida különbözik a kontinensen mélyen gyökeret vert közhelytől, miszerint ezek ősz szakállú, fehér köntösű vénemberek, akik szent tölgyfák előtt hajlonganak, viverneket idomítanak és a helyi urakat gyötrik mindenféle kérelemmel, hogy újabb fajokat vehessenek fel a védett jószágok listájára. Ermion, Geralt régi ismerőse, sem volt kivétel e tekintetben. Ez a merevszakállú, vézna férfi volt a skelligi druidakör vezére. Egyben Crach an Craite jarl tanácsadójaként is működött a mágiával és a misztikummal kapcsolatos ügyekben, valamint tanáccsal látta el minden olyan kérdésben, amihez több kifinomultság kellett egy jól irányzott felütésnél vagy erővel meglendített baltánál. Ermionról köztudott, hogy makacs, és hogy hajlamos (ami Skelligén ritkaság) figyelembe venni egy adott cselekvés összes lehetséges következményét, ami összességében azzal járt, hogy a vele folytatott beszélgetésekhez rengeteg időre és türelemre volt szükség.

Uma deformált testének csapdájában Avallac'h raboskodott – egy nagyhatalmú Aen Elle bölcs, akihez Geraltnak pár évvel korábban már volt szerencséje. Avallac'h már akkoriban is erős, és meglehetősen nyugtalanító, érdeklődést mutatott az ősi vér és annak hordozója, Ciri iránt. Pontos indítékai nem voltak egyértelműek, ő pedig nem tett különösebb erőfeszítést, hogy tisztázza őket Geralt számára. A witchernek most sem volt fogalma arról, mi köti a tündét Cirihetz. Avallac'h kétségtelenül segített neki, többször is kimentette a Vad Falka karmaiból… de vajon miért? Geralt sajnos hiába várt választ az őt foglalkoztató kérdésekre a bölcstől, aki élet és halál közt lebegett. Annyi erőt szerencsére sikerült összekuporgatnia, hogy felfedhesse Geralt előtt a legfontosabbat – Ciri hollétét.

Az 1272 tavaszán Novigradon végigsöprő, vallási és faji alapú gyilkosságsorozat egybeesett az időszakkal, mikor Hubert Rejk volt a városi hullaház boncmestere. Emiatt túlhajszolt volt, ráadásul el kellett viselnie utálatos felettese, Nathaniel tiszteletes piszkálódásait is. Így hát nem meglepő, hogy kelletlen és gunyoros alaknak tűnt, mikor Geralt először találkozott vele. Továbbá az is világosan látszott, hogy valamiféle viszály áll fenn közte és Joachim von Gratz között, és ez a tény nem sokat javított a hullaház már amúgy is feszült légkörén. Mindazonáltal, mikor Hubert megtudta, hogy mi Geralt váratlan látogatásának oka, egyértelművé tette, hogy Geralt és Joachim számíthat a segítségére.

A skelligiek tudvalévőleg mindenek felett értékelik a bátorságot, Vigi vakmerősége azonban még az ő mércéjük szerint is túlmutatott a bátorságon – egyenest az önpusztító őrület felé. Ez a Tordarroch klánbeli harcos arra törekedett, hogy Félelem nélküli Vigiként emlegessék. Ehelyett, tettei révén, Flúgos Vigiként vált ismertté – ami a jelek szerint nem volt igazán ellenére. A dicsőségre szomjazó Vigi, hogy megmentse sziget-otthonát a jégóriástól, meggyőzte Hjalmart, hogy hajózzon Undvikba. Sok társuk odaveszett az expedícióban, maga Vigi a jégóriás barlangjában kötött ki.

Sylvia Anna… Bájos név, nem gondolod? Ez a szépség nem meglepő, figyelembe véve, hogy egy herceg lányának és egy hercegasszony nővérének a neve. Mégis Syanna (ahogy a bizalmasai hívják) sorsa nem volt olyan szép, mint egy ilyen szerencsés születésű lánynál hihetnénk – merthogy, mint kiderült, valójában inkább balszerencsés csillagzat alatt született. Napfogyatkozás alatt jött a világra, és a Fekete Nap átka körüli pánik áldozatául eset, ami állítólag az uralkodó családok hasonló körülmények között született leánygyermekeit sújtja. Noha Geraltnak komoly kétségei voltak, hogy ez az átok valóban létezett, sokan állították, hogy szörnyű mutációkat okoz, amelyek miatt az áldozatok eltelnek kegyetlenséggel és gyilkos hajlamokkal. Syanna szülei minden bizonnyal hittek az átokban, mert túl veszélyesnek ítélték, hogy lányuk az udvarban maradhasson, és száműzetésbe kényszerítették. Akkor Syanna Nazairbe menekült, és hamarosan minden szempontból eltűnt a térképről.

Ves a Kéksávosok veterán tisztje volt, talán az egyetlen katona Roche egykori hadosztályából, aki túlélte a háborút. Miután a Kéksávosokat megtizedelték és feloszlatták, Ves a parancsnokával maradt és folytatta a (látszólag reménytelen) küzdelmet Temeria szabadságáért. A lendületes és szívós Ves mindig lenyűgöző ügyességgel bánt számszeríjával és kardjával, bárhova is vetette a sors, messze maga mögé utasítva a hadosztály férfitagjait.

Koviri Carduin egykor a Varázslótanács gazdag és befolyásos tagja volt, akit Észak összes uralkodója ismert és tisztelt. Miután a Tanács összeomlott a Thanedd-szigeti puccs során, Carduin nem sajnált semmilyen költséget, hogy újraépítse a testvériség nehezen kivívott pozícióját. Ez ösztönözte arra, hogy részt vegyen a Loc Muinne-i eseménydús csúcstalálkozón, ahol a Tanács újraélesztésén ügyködő maroknyi mágus kénytelen volt elfogadni Radovid király patronátusát. Így aztán Carduint a király pórázra kötötte, és teljesen kiszolgáltatottá vált az őrült uralkodó szeszélyeinek és hangulatának, akit nem tiszteletből szolgált, hanem rettegésből. A mágust a büszkesége azonban arra hajtotta, hogy bátran viselkedjen, és kijátssza az adut, amit a sors osztott neki.

A Mandragora által szervezett estélyen Geralt találkozott Oriannával, sok helyi művész nagy becsben tartott pártfogójával. Volt valami ebben a nőben, ami szinte mindenkiben, aki csak találkozott vele, kellemetlen érzéseket keltett. Nem tudta megtörni a witcher acélkemény önuralmát, persze, de olyan benyomást keltett benne, hogy nem közönséges arisztokrata – és Geralt benyomásai általában pontosnak bizonyultak.

Geralt a Fyke szigetén álló kísértettorony legfelső szobájában találkozott ennek a fiatal hölgynek a szellemével. Ő elmondta neki, hogy életében a helyi uraság lánya volt. Amikor feldühödött parasztok rohanták le a tornyot, attól tartott, ha életben találják, az erénye bánja majd, ezért halálnak tűnő bénultságot előidéző varázsitalt vett magához. Felébredtekor ott találta magát, családja és szolgái tetemei között… mozdulni képtelenül. Tehetetlen iszonyattal nézte végig, ahogy a hullák halmán lakmározó patkányok őt is megrágcsálták. Ez a szörnyű halál valamiképpen átkot róhatott rá és a toronyra, mert kísértete azóta is nyughatatlanul kóborolt benne. Geralt végiggondolta, óriási felhalmozott tapasztalatai között akad-e megoldás efféle átkokra. Miután megtudta, hogy Anabelle egy Graham nevű egyszerű halászlegénybe volt szerelmes, úgy döntött, ez az ember és az igaz szerelem köteléke, amelyen osztozott a lánnyal, jelentheti a megváltást a számukra.

Milton gyilkosa nagyon gyors volt. Geralt még a sokéves witcher tapasztalattal a háta mögött is alig tudott lépést tartani vele. Hamarosan világossá vált, hogy a gyilkos legalább olyan okos, mint amilyen gyors, amikor egy régi raktárba ment, ahol csapdát állított Geraltnak. Ily módon Geralt először találkozott szembe Beauclair Szörnyével – és rájött, hogy az Dettlaff, a nemesvámpír. A harc azonnal kitört, ami nagyon rosszul is végződhetett volna a witcher számára, ha nem menti meg éppen jókor egy régi barát, Regis, aki véget vetett a csatározásuknak. Ezután Dettlaff köddé vált és elmenekült…

A ló többet jelent a witcher számára, mint puszta közlekedési eszközt – kérdezd csak meg bármelyik banditát, amelyik harc közben kapott a fejére egy jól irányzott lórúgást. Továbbá sok witcher beszéli meg az aktuális megbízásának részleteit a lovával, miközben a ragyogó csillagokat bámulja a magányos út felett, bár nem sokan ismernék ezt be. Geralt minden hátasát Keszegnek hívja, bár senki sem tudja igazán, miért, vagy hogy Geralt mire is gondolt ezzel a névvel. Ha megkérdezik, Geralt elhárítja a kérdést vagy kitérő választ ad. Talán csak ez volt az első szó, ami eszébe jutott? Keszeg a maga részéről úgy tűnt, hogy fenntartások nélkül elfogadta a nevét. Geralt feldühödik és szitkozódik, amikor Keszeg pánikba esik és ledobja őt a harc sűrűjébe, akárcsak amikor hirtelen magától irányt változtat, miközben Geralt valamilyen sürgős cél felé vágtázik. Az az igazság azonban, hogy nagyon kötődik hozzá, és soha oda nem adná semmilyen más lóért. Még olyanért sem, amelyiket ha hívja, nem áll meg tehetetlenül egy látszólag könnyen leküzdhető akadály előtt, mint amilyen egy alacsony kerítés vagy egy darab fa. Még olyanért sem, amelyik néha, valami érthetetlen módon, nem jár táncot valami parasztház tetején. „Na és?” – mondaná erre Geralt egy vállrándítással. „A witcher lova nem közönséges állat. Az állandó kapcsolat a mágikus kőzetekkel és Jelekkel rajta hagyja a nyomát.”

A skelligi sagák hemzsegnek az elmúlt korok harci főnökeit és bátor harcosait zengő dicshimnuszoktól, ám Crachnak, az an Craite-i jarlnak és Kaer Trolde urának sagája mindet túl fogja ragyogni. Elzengi erejét, bátorságát, éleselméjűségét, bőkezűségét, barátaihoz való hűségét és könyörtelenségét, mikor ellenségeit üldözte. Akad majd néhány túlzás e regében, mert Crach, a skelligi jarlok leghatalmasabbika, valóban rendelkezett egy hős minden jellemzőjével. Rettegést keltett ellenségei szívében – mi több, a nilfgaardi anyák az ő nevével riogatták gyermekeiket, és az egész birodalomban csak suttogva beszéltek a hírhedt Tirth ys Muire-ról, a Tengeri Vadkanról, aki egész partvidéki tartományokat tarolt le gyakori és szörnyű portyái során. Geralt nagyon régóta ismerte Crachot, még abból az időből, amikor az ifjú Crach megkérte Ciri anyjának, a hamvas Pavettának a kezét.

A fiatal cipőpucoló fiú, akinek a nevét Geralt soha nem tudta meg, rendkívül kedves csirkefogó volt a maga szemtelen, szeretnivalóan rosszcsont, utcagyerek módján. Megdöbbentő üzleti érzékről is tanúbizonyságot tett, olyannyira, hogy ez időnként még bajba is sodorta. Geralt mentette meg egy ilyen szorult helyzetből, elzavarva egy csapat embert, akik alaposan el akarták páholni a fiút. A cipőpucoló fiú rászolgált, mert a szennyvizét mindennap a boltjuk előtt öntötte ki, hogy ezzel minél több csizmát sározzon be és több ügyfelet vonzzon magához.

Barnabas-Basil Foulty, Corvo Bianco udvarmestere, kiköpött úriember. Egész életében nemes kiválóságokat szolgált – például a Kniebihly családot és Rompally admirálist –, mert soha nem tűrt volna meg olyan munkaadót, aki lekicsinyli személyes méltóságát. Minthogy Barnabas-Basil emlékezett Monsieur Bolius és Rossell báró idejére, az anekdoták kimeríthetetlen forrása volt a szőlő múltjából. Jól ismerte Corvo Bianco minden titkát és szegletét. Kiváló intéző volt, rengeteg jó tanácsot adott a birtok irányítására és korszerűsítésére. Geralt nem is remélhetett volna jobb segítséget. Mondhatnánk, hogy Corvo Biancót erre a csodálatos udvarmesterre bízva, Anna Henrietta adta a witchernek a legszebb ajándékot, amit valaha kapott, mert az otthon olyasvalaki nélkül, aki gondját viselné, nem is igazi otthon.

Egy páncélterem kirablásához az embernek fel kell törnie a páncélajtót és el kell cipelnie a helyszínről a zsákmányt. Az első és legfontosabb dolog azonban az, hogy bejusson az épületbe. Ehhez jött jól Geraltnak egy bizonyos Eveline Gallo segítsége – a cirkuszi guminőé, aki észak-szerte ismert volt arról, hogy nem csak törvényes keretek közt kamatoztatja képességeit…

Geralt javában törte a fejét, hogyan fogjon ki Tükör mesteren, amikor Shani a segítségére sietett. Ismert egy professzort az oxenfurti akadémián, aki éveket töltött a fekete mágia megnyilvánulásainak vizsgálatával, és tudása felettébb hasznosnak ígérkezett. A boszorkányvadászok sajnálatos módon megpróbálták a professzort sajátítani, és őrséget állítottak a háza elé. Hivatalosan szabad ember volt ugyan, de senki sem lépett be vagy ki az ajtaján „gazdái” engedelme nélkül.

Geralt éppoly izgatott volt, mint én, és felteszem te is, kedves olvasó, mikor megtudta, hogy a magasabb szintű vámpírok társadalma szigorú hierarchiába szerveződik az életkor alapján: minél öregebb a vámpír, annál fontosabb a szava, és annál szigorúbb a büntetés, ha valaki ellenszegül. Egy rendkívül öreg vámpír élt Beauclairben, egy barlangban, ahová a Szférák együttállásakor került. Geralt és Regis úgy döntött, meg kell látogatniuk, hogy a segítségét kérjék Dettlaff megtalálásához. Az egyetlen probléma az volt, hogy a vámpír faj öregebb tagjai nem igazán voltak… hogy is fogalmazzak… nyitottak a társaságra. Ez a bizonyos ős olyan mélyen megvetette a látogatókat, hogy Regis már annak gondolatára reszketett, hogy megzavarják. Geraltnak nehéz döntést kellett hoznia: megkockáztat egy látogatást az ős birodalmába, vagy megpróbálja megkeresni Syannát?

Egy furcsa eseménysorozat nyomán Geralt belekeveredett az oxenfurti Borsody aukciós ház kirablásába. Hogy hogyan történt, önmagában is lenyűgöző történet, de jobb, ha máskorra hagyjuk. Itt s most legyen elég annyi, hogy a witchernek kellett egybegyűjtenie a bűntett végrehajtására képes törvényszegők csapatát. Az egyik jelöltje egy bizonyos Casimir Bassi, Mahakam bányáinak elismert robbantómestere volt…

A törpök már akkor is pénzügyekkel foglalkoztak, mikor Temeria legendás királya, Desmond csak rövidnadrágos kölyök volt, aki repetát kért lekvárból a kenyerére. Azóta, a kiemelkedő törp bankárcsaládok – a Giancardik, a Vivaldik és a Cianfanellik – csak bővítették szolgáltatásaik körét, és minden nagyobb északi városban fiókokat nyitottak. Vimme Vivaldi e tiszteletre méltó hagyományt folytatta a modern időkben, és a család novigradi bankját a város legrangosabb pénzintézetévé tette. Geralt és én tíz-egynéhány évvel történetünk kezdete előtt ismertük meg, és mindig is nagyra becsültük egyenességét és pénzügyi érzékét. Ez utóbbinak adta újabb bizonyítékát történetünk során: bankja a másfajúakat sújtó megkülönböztetés dacára is nyereséges maradt.

Philippa Eilhart, II. „Igazságos” Vizimir király egykori tanácsnoka, a Mágustanács tagja és a Varázslónők Szövetségének későbbi alapítója fontos szerepet játszott a világ történelmében, nemkülönben Geralt életében. Rátermettsége tagadhatatlan, még ha alkalmanként aljas indokok és hatalomvágy vezérelték is. Megbízható források szerint része volt II. Vizimir halálában, és a Szövetség tagjaként érintett két másik királygyilkosságban, az aedirni Demavend és a temeri Foltest elleni merényletben is. Ezen okból a tretogori udvar hajdani ékkövét az északi és a nilfgaardi titkosszolgálat is égre-földre kereste.

Mint a bűbájosoknál, jósoknál, gyógyítóknál és más, a vidéket járó fortélyos népeknél gyakori eset, Feketeág sámánja rejtélyes alak volt, aki körül számos monda és szóbeszéd keringett. Egyesek szerint kapcsolatba tudott lépni a holtakkal, mások azt mondták, másféleképpen kapcsolódik ő a sírhoz, miután fiatalkorában egy indulatos pillanatban baltát állított apja fejébe. Megint mások arról beszéltek, túlzottan és ízléstelenül rajong a tanyaudvaron élő állatokért. Mindeme szóbeszédek nyomán Velen elmaradott parasztjai körében félelem és tisztelet övezte, és a sámán nagy valószínűséggel nem sokat tett azért, hogy erről lebeszélje őket.

Nathaniel tisztelendő, a városi hullaház felügyelője és az Örök Tűz papja viharos múltú, elvetemült ember volt. Mielőtt pap lett, évekig szolgálta a várost kínvallatóként. Keresve sem találhattak volna alkalmatlanabb jelöltet a lelkipásztor szerepére egy korábbi hóhérnál – de, ahogy a mondás tartja, Novigradban bármi lehetséges.

Eskel és Geralt több szempontból is olyan volt, mint két testvér. Azonos korúak voltak és kölyökkoruk óta ismerték egymást, mikor először fogtak fakardot Kaer Morhenben. Sok mindenen mentek keresztül együtt: a válogatás első fordulóján, a gyilkos változáson, a Füvek próbáján és a Vesszőfutáson, a witcherek hírhedt akadálypályán. Együtt bűnhődtek nem egy gyermeki kihágásukért. Felnőve külön utakon jártak, de szinte minden télen találkoztak Kaer Morhenben, ahol a hideg elmúltára vártak, áldomást ittak sikereikre és megemlékeztek elesett bajtársaikról. Bár Eskel nem lett híres, mint Geralt, tapasztalat dolgában felért a Fehér Farkassal, és megbízásait is hasonló gondossággal és hatékonysággal teljesítette. Sokszor nézett szembe a halállal, a sebhelyet az arcán azonban – ironikus módon – nem valamiféle szörnyeteg karma, hanem Deidre Ademeyn, kiszámíthatatlan „Lelenc” pengéje ejtette.

Ez az Aen Elle tünde Eredin egyik tanácsadója volt, és rendkívüli képességei miatt a Vad Falka fontos tisztje is egyben. Caranthir parancsolni tudott a mágia erőinek, így vezethette a Vad Falka lovasait az időn és téren átívelő titokzatos ösvényeken, hogy ezeket követve más világokba juthassanak el. A szállítás olyan közvetlenebb módjaihoz is remekül értett, mint például a teleportálás, és ezt bőségesen ki is használta a Kaer Morhen elleni támadás során.

Auberon Muircetach, avagy az Ősök királya a messzi Tir ná Lia földjének, Avallac'h és a Vad Falka otthonának uralkodója volt. Eredin Bréacc Glas mérgezte meg, majd utána királynak kiáltotta ki saját magát. Halála idején Auberont már eléggé kimerítette és megkeserítette élete bő hatszázötven éve.

Geralt őrült erőfeszítéssel üldözte Sir Milton gyilkosát. Ahogy ez az üldözés véget ért, az egyértelmű tanúsága a ténynek, hogy Geralt rendkívül veszélyes ellenféllel került szembe: a gyilkos egy régi raktárba vezette Geraltot, ahol csapdát állított neki. Kitört a harc, és Geraltot éppen a kritikus pillanatban mentette meg Regis, a nemesvámpír és régi barát. Itt el kell mesélnem, hogy évekkel ezelőtt Regis csatlakozott Geralt útitársaihoz (akiknek magam is büszke részese voltam), és Ciri keresésére indult velünk. Együtt sok izgalmas kalandot éltünk át, és Regis hűséges barátnak bizonyult, olyasvalakinek, akire rábízod az életed. Sajnos az expedíció tragikusan végződött Regis számára. Vilgefortz megölte őt, nem maradt belőle más, csak egy nedves folt. Ezért a witcher nagyon meglepődött, hogy régi barátját viszont látja – elvégre saját szemével látta Regist meghalni. De a lényeg az, hogy nem az volt Regis „végső” halála, és nem is az első. Fiatalkorában Regis eléggé szabad szellemű volt, túlságosan is átadta magát a vérivásnak. Ez az életmód oda vezetett, hogy lemészárolták a dühös falusiak. Abból regenerálódni ötven évig tartott – vagyis alig szempillantásnyi ideig egy halhatatlan számára. Amikor visszatért a teljes életereje, örökre felhagyott a vérivás szokásával. Évekig mind azt hittük, örökre elment. Mégis ott volt, ott állt Geralt előtt a kikötői raktárban. Regis elmagyarázta, hogy regenerálódott és Toussaint-ba jött, megkeresni egy barátját, Dettlaffot. Ilyen drámai körülmények között találkozott ismét Regis és Geralt Beauclairben. Nem sokáig örülhettek azonban a találkozásnak. Hallották, hogy valakik közelednek, és Regis – aki nem akarta megkockáztatni a találkozást feldühödött emberekkel – beleegyezett, hogy találkozzon Gerlattal a temetőben, ahol egy összességében kényelmes átmeneti otthont rendezett be magának.

Az értelmes, összeszedett és igencsak karizmatikus Ge'els nemcsak az Aen Elle világ lakói, hanem előző uralkodójuk, Auberon Muircetach tiszteletét és bizalmát is élvezte. Ez okból nemcsak, hogy megtartotta magas rangját Eredin trónra léptekor, hanem még az új király egyik leghatalmasabb szövetségesének is számított, aki alkirályként lépett fel olyankor, amikor Eredin a Vad Falka élén járta a világokat. Noha Ge'els a legbefolyásosabb Aen Ellék közé tartozott, soha nem a hatalom vezette lépteit. Avallac'h szerint hűsége, a helyesről és helytelenről alkotott véleménye kihasználható gyengeség: talán épp arra lehet jó, hogy a végső csatában elbillentse a mérleg nyelvét.

Geralt számos olyan dolgot művelt életében, aminek vajmi kevés köze volt eredeti hivatásához, a szörnyvadászathoz. A Borsodyk aukciós házának kirablására alkalmas bűnbanda összetoborzása azonban még ezek közül is kitűnt. Az egyik kétes figura, akit a witcher figyelmébe ajánlottak, Quinto volt, a leghírhedtebb mackós a Yaruga északi partján.

Nehéz lehet elnyerni olyan lovagok és harcosok megbecsülését, akik nem szoktak hozzá, hogy női kézben látják a hatalom gyeplőjét. Ezen nem segít, amikor, mint Birna, a skelligi Bran király özvegye esetében, a hatalomra törő asszony heveny megvetéssel viseltetik honfitársai és szokásaik iránt – noha, amikor ezek a szokások arra szólítják, hogy vesse magát férje temetési máglyájára, a megvetés érhető viselkedésnek tűnik. Ám akár indokolt, akár nem, Birnának az a vágya, hogy átírja a korok óta létező skelligi hagyományokat, nem talált rokonszenvre a jarloknál, és valószínűtlenné tette, hogy úgy emlékezzenek majd rá, mint sikeres és tisztelt uralkodóra, mint amilyen Cintrai Calanthe vagy Lyriai Meve volt.

Lambert, a legfiatalabb Kaer Morhen-i witcher, és talán egyben az utolsó, akit valaha is kiképeztek e falak között, mindazonáltal már sokszor bizonyította rátermettségét, Povistól Toussaint-ig félelmetes szörnyek seregével számolt le. Emellett híressé vált önteltségéről és cinikus humoráráról, valamint mogorva és talán túlzottan érdes modoráról, ami általában még a Farkas iskolájába tartozó társait is bosszantja. Ám bármilyen gyarlóságai is legyenek, magától értetődik, hogy Lambert még a pokol tüzébe is belegázolna társaiért.

A Kotyvasz néven ismert Fúria volt a középső a három démoni nővér közül – a korát tekintve legalábbis, mert méretre ő volt a legnagyobb. A varázsfőzetek szakértőjének hírében állt, és a rémisztő szóbeszédek szerint legalább egy tucat emberleves-receptet ismert.

Háborús időkben az ember gyakran találkozik olyanokkal, akiket üldöz a balsors. Geralt így nem döbbent meg különösebben a veleni lápon megismert, a gyerekek által Nagyinak címezett nő állapotán, akit mintha meghatározhatatlan nyavalya gyötört volna. Bármi volt is a baja, a hadiárvákról szeretettel és odaadással gondoskodott.

Geralt sok szorult helyzetből talált már kiutat – néha a maga erejéből, néha mások közreműködésével. Az egyik legfurcsább segítő kezet mégis Tükör mester nyújtotta neki. A witcher egy ofieri hajón raboskodott, ami akasztani vitte, mikor Tükör mester váratlanul megjelent. Emlékeztette a witchert első találkozásukra, amikor segített Geraltnak megtalálni Yennefert. Most is segítséget ajánlott neki… nem ingyen. A hajóról való szabadulásért cserébe azt kérte Geralttól, találkozzanak egy bizonyos kereszteződésnél. Amikor megállapodtak, furcsa bélyeg jelent meg a witcher arcán – mintha Tükör mester pecsételte volna meg ezen a módon alkujukat. Utóbb kiderült, hogy pontosan így történt.

Mikor először találkozott Phillip Strenger „báróval”, Geralt meghökkent annak ellentmondásos természetén. Temeria egykori katonája az opportunizmus útjára lépett: miután hazája seregét csúfosan leverték, tárgyalni kezdett és kiegyezett a nilfgaardi megszállókkal. A helyi parasztság körében „Véres Báró” néven híresült el, ami nyilvánvalóvá tette, hogy nem bánik kesztyűs kézzel hűbéreseivel. Ugyanekkor meglepően kedves házigazdája volt egy váratlan vendégnek, aki mindemellett külhoni és hivatásos szörnyvadász is volt.

Amikor Geralt felkereste Olgierd von Everecet, hogy megismerje harmadik és egyben utolsó kívánságát, megtudta, hogy a nyers és garázda bandavezér egykor házas volt. Egy ponton elhagyta feleségét, és egy ibolyaszín rószát hagyott nála búcsúajándék gyanánt. Geralt feladata az volt, hogy megkeresse ezt a rózsát von Everec elhagyott udvarházában. Odaérve rádöbbent, hogy a birtokot kísértő gonosz szellem Olgierd felesége, Iris, akit a magány ölt meg évekkel korábban. Dühe és lelkifurdalása mostanra tisztátalan energiával telítette egykori otthonát.

Irina Renarde óriási tapasztalata az előadóművészetek terén nemcsak a Rókák nevű színtársulat hallgatólagosan elfogadott vezetőjévé tette, ráadásul ő számított a csoport legfényesebb csillagának is. Ez a tehetséges művész híres volt arról, milyen csodálatos alakításai voltak vígjátékok és tragédiák női főszereplőjeként. Olyan híres darabokban játszott, mint a „Szerelem megvetés idején”, a „Koviri borbély” és a „Hét császár hét menyasszonya”, amelyek nyomán neve mindenki számára ismerőssé vált, aki akár csak egy kicsit is érdeklődött a kultúra és a művészetek iránt.

Geralt akkor találkozott először a tó hölgyével, amikor a Kaer Morhenből ellopott dolog után kutatva a Homályvíz néven ismert faluba jutott. Ott egy titokzatos nő lakott a falu nevét adó víz homályos mélyén, és őrködött a parton lakók felett. Annyira tisztelték víz alatti őrzőjüket, hogy szobrot állítottak a tiszteletére. A tó hölgyének valaha sok lovag állt a szolgálatában, de mind meghaltak, ahogy vitéz lovagok szoktak, a messzi földeken folytatott hadjáratok során. Most szinte magányosan élt, így örömmel fogadta Geralt társaságát, hisz a witcher olyasvalaki volt, akit szeretett és tisztelt. Valaha a witcher úgy hitte, a tó hölgye valamilyen helyi istennő, de újbóli a találkozásuk a Célavy-tónál rádöbbentette, hogy nem csak Homályvíznél lakik. A tó hölgye mindenütt otthon van, ahol az erényt és a lovagiasságot tisztelik.

Udalryk jarl finoman szólva is rejtélyes alak volt. Titokzatos betegség gyötörte, amitől mindenki kerülte a társaságát.

Biztosra veszem, kedves olvasó, hogy világlátott ember vagy, ilyeténképpen szerény személyem és a szerep, amit magamra vállaltam, jó okkal tűnhetik feleslegesnek… le mégsem teszem, s igyekszem kívánalmainak legjobb tudásom szerint megfelelni, így, ha eljutsz majd a világnak egy oly zugába, hol nevem még nem ismerős, bízvást jó hírem költheted. 1229-es születésű, nem kisded tehetségű költő s trubadúr valék. Az Oxenfurti Akadémián végeztem, gyakorta játszom királyi udvarokban, hol hírem, tán mondhatom így, becsem van a dámák közt a szerelem művészeként, nemkülönben a kiegyezés meg a szónoklat tudoraként – ímhol az a Dandellion, kit az őt ismerők szavai lefestenek. E kép természetesen színesb s derűsb valót mutat az igazinál. Én oly művészként gondolok magamra, ki alázatosan szolgálja múzsáját, e terjedelmes opuszt – a witcher Geralt tetteinek hites krónikáját – pedig a nevezetthez fűződő, sosem múló és sírig tartó férfibarátság emlékműveként ajánlom a publikum szíves figyelmébe.

Lévén romantikus alkat és egyben poéta, számos asszonyi test és lélek szépségét tettem halhatatlanná ékes költeményeimben. Ám amikor kinyitom a számat, hogy Priscilla dicséretét zengjem, rájövök – noha ezt nehéz felfogni –, hogy a szavak a torkomon akadnak, hogy minden kifinomult szófordulatom mesterkéltnek és üresnek hat az ő természetes szépségéhez, tehetségéhez, érzékenységéhez és intellektusához viszonyítva. Priscilla (vagy Callonetta, hogy színpadi nevét használjam, amivel ismertségre tett szert mint színésznő) történetünk kezdete táján éppen egy diadalmas előadókörút utolsó állomásához érkezett, amely Lan Exeter és Pont Vanis fényűző udvaraitól Tretogoron és Caelfen át repítette, hogy végül Novigrad dicső városában érjen véget.

Hogy megtalálja az ibolyaszín rózsát, amit Olgierd a feleségének adott, Geralt a von Everec család elhagyott birtokára ment, ahol egy sor különös és szörnyű fajzatot talált. Közéjük tartozott a fekete macska és kutya is. Bár tudtak beszélni, nagyon keveset voltak hajlandók elárulni magukról. Geralt azt feltételezte, hogy egy másik szféra démonai, akiket fekete mágiával idéztek és állati testekben kötöttek meg, hogy Iris von Everecet szolgálják. A titokzatos páros segítséget várt Geralttól szabadsága visszaszerzéséhez, de annak sejtelme sem volt róla, hogyan szüntesse meg a kötést, ami itt tartja őket.

A Vad Falka királya, a rémálmok fejedelme, a személy a félelmetes maszk mögött – sokáig senki nem tudta, ki lehet. A folyvást gyűlő tudásmorzsák idővel kirajzolták ugyan ellenségünk személyiségének körvonalait, az általa ébresztett rettenetet azonban ez sem igen tudta ellensúlyozni. A Vad Falka valójában az Aen Elle az Ősi Nép elit lovasdandárja volt, melyet nagyravágyó és könyörtelen királyuk, Eredin Bréacc Glas vezetett. Titkos ösvényeken kelt át a világok közti fagyos űrön, hogy behatoljon a miénkbe, és lakóit összefogdossa rabszolgának. Utolsó célpontja Cirilla volt, akinek hatalmára a király áhítozott. Egyetlen akadály tornyosult az útjában: Ríviai Geralt.

A witcher először jó húsz évvel ezelőtt találkozott a hollófekete hajú varázslónővel. Barátságuk és egymás iránti érzéseik egy közös kalandból fakadtak, amelyben szerepelt egy dzsinn és egy Geraltnak járó kívánság, ami eltéphetetlen kötelékkel fonta össze sorsukat. Az azóta eltelt időben viszont a kapcsolatuk igen viharosan alakult – bővelkedett hullámhegyekben és -völgyekben, válságokban, szakításokban. Geralt és Yennefer szerelme cáfolhatatlan bizonyítékát adta annak az állításnak, hogy az „ellentétek vonzzák egymást”. Néhány éve Geralt és Yennefer, hosszú, kalandokban bővelkedő, külön töltött idő után, ismét összekerültek. A pillanatnyi nyugalmat a Vad Falka szakította meg, mikor elfogták Yennefert. A witcher azonnal felkerekedett, hogy megmentse, de eközben elvesztette az emlékeit. Mikor végül visszanyerte őket, azonnal folytatta küldetését, hogy meglelje szeretett varázslónőjét.

Geralt azt a feladatot kapta, hogy kerítse elő és szórakoztassa el Vlodimir von Everecet. Ezt leginkább az tette komoly kihívássá a witcher számára, hogy Vlodimir évekkel korábban elhalálozott. A titokzatos Tükör mestert ez a tény egy pillanatra sem zavarta. Átadott Geraltnak egy fiolányi von Everec vért és elárulta neki a varázsigét, amellyel Vlodimir lelkét haló poraiból megidézheti. Geralt útja a von Everec család kriptájába vezetett, ahol megkereste az ifjabb von Everec testvér nyughelyét.

Vannak olyan régi barátok, akiket ha pár év távollét után viszontlátsz, abba belesajdul a fejed – de nem az ellenszenvtől, hanem az újratalálkozás kiváltotta berúgást biztosan követő másnaposság fizikai előérzetétől. Megint mások pedig olyanok, hogy ha meglátod őket, viszketni kezd a tenyered, és vágyat érzel, hogy a pengédért nyúlj. Geralt számára Guleti Letho egyszerre tartozott mindkét csoporthoz. A Vipera iskola renegát witcherének kezén legalább két északi király vére száradt, köszönhetően a nilfgaardi császárral, Emhyr var Emreisszel folytatott együttműködésének. Ezekkel a bűnökkel Geraltot vádolták, így üldözőbe kellett vennie Lethót, hogy tisztázza a nevét. Noha mindketten élve és sértetlenül kerültek ki az utolsó összecsapásukból Luc Muinne romjai között, Geralt nem hitte, hogy valaha is viszontlátja Lethót. Így alaposan megdöbbent, amikor összefutott vele egy szénapadláson valahol a háború dúlta Temeria határvidékén.

Bart, a troll, Dijkstra kincseinek őrzője, plakátfiúja lehetett volna Novigrad gazdag köreiben hódító legújabb őrületnek, ami a bankároktól és kereskedőktől az alvilági bandavezérekig senkit sem kímélt. A szóban forgó divat nagyra értékelte az olyan őröket, akiket nemcsak megszállott hűség, hanem még nagy termet, szakadatlan kitartás és mindent összezúzó testi erő is jellemez. Ugyanakkor a jól fejlett értelmet szükségtelennek, sőt nagy valószínűséggel hátráltató tényezőnek tartották az őr teljesítménye szempontjából. Nyersen fogalmazva a jó őrnek annyira ostobának kell lennie, hogy lehetetlenné váljon az, hogy bármiféle árulás gondolata megfordulhasson a fejében gazdájával szemben. Ezért értékelték olyan nagyra ezeknek a feladatoknak az ellátásánál a trollokat, ogrékat, végül pedig varázslattal létrehozott hibrideket.

Kevés skelligi jarlt övez nagyobb megbecsülés és tisztelet, mint Donar an Hindart, a legidősebbet. Előrehaladott kora ellenére aktívan irányítja klánját, és személyesen képviseli azt minden hivatalos összejövetelen. Az egyetlen ember, aki ki tudja hozni a sodrából, az Őrült Lugos, akinek klánja régóta viszálykodik az an Hindarokkal. Donar otthona, akár Freya templomáé, Hindarsfjall. Ahogy istenek szomszédjához illik, Donar bölcsességéről és vallásosságáról nevezetes. Ez utóbbi nyilvánvalóan nem terjed ki a kontinens isteneire, akiknek szent helyeit ifjabb éveibe előszeretettel fosztogatta.

A fivérek végső leszámolása során Geralt úgy döntött, hogy addigi partnere, Ewald mellé áll. Közös erővel legyőzték Horst bérenceit. Ewald azonban a lehető leggaládabb módon fizetett Geralt támogatásáért: megpróbálta megtartani magának Maximilian házát. Szerencséjére a witcher megőrizte józanságát, és ahelyett, hogy ott helyben megölte volna, kölcsönösen kedvező alkut ajánlott neki. Ezt követően istenhozzádot mondtak egymásnak: Ewald beült a családi vagyonba, Geralt pedig tovább járta a witcherek útját.

Milton de Peyrac-Peyran Toussaint bárója és Anna Henrietta belső körének lovagja volt. Ez a jókedvű nemes mindig segített, ha egy lakomától roskadozó asztal terhein kellett könnyíteni, de sosem tért ki a harc elől, ha állig felfegyverzett útonállókkal vagy a hercegség más ellenségeivel került szembe. Geralt évekkel korábban találkozott Miltonnal, nagyon különös körülmények közepette, amelyeket tüzetesen érdemes végigvenni. Az útjuk ismét keresztezte egymást, amikor Milton eljött a witcherhez, mint a hercegasszony követe, hogy felkérje hősünket, tartson vele Toussaint-ba.

Sokan fel sem fogják, milyen barátság fűz Ríviai Geralthoz immár több mint egy negyedszázada. Mikor először osztoztunk meg a kenyéren, gyűlölködő nyelvek azt súgták, hogy jobban tenné, ha kirabolna, ledöfne, tetememet pedig egy odvas fába gyömöszölné – mert ha nem, én biztosan addig ingerlek valakit, hogy ugyanezt teszi majd mindkettőnkkel. Ezekből az egyénekből azonban a színtiszta féltékenység beszélt, mert Geralt a legdrágább barátom, és ennek bőséges tanúbizonyságát adta számos alkalommal. Rengeteget mesélhetnék erről a világhírű szörnyvadászról, akit az Ősi Nyelven Gwynbleiddnek, vagyis a mi fiatalabb (noha nem kevésbé nemes) nyelvünkön Fehér Farkasnak neveznek. Ríviai Geralt igazán kivételes személy. Aki csak futólag találkozik vele, lehet, hogy elintézi annyival, hogy egy újabb kardlóbáló alak, egy egyszerű szörnyfogó, egy mocskos szakma zabolátlan gyakorlója – de ha közelebb hajolunk, akkor hamarosan rájövünk, hogy mérhetetlen mélységei vannak, egyedi látásmódja, és hatalmas, az egész világot átfogó tapasztalata. A felszínen befelé forduló, hallgatag, akár még mogorvának is nevezhető, de ez alatt a jóindulat és jókedv mindent elárasztó óceánja hullámzik, bármikor kész őszintén segíteni a barátainak, akár okos tanácsról, akár pengéje mesteri forgatásáról van szó. Külsőleg viharvert, időnként rongyos, modora pedig érdes, mindazonáltal a szebbik nem igen nagy becsben tartja. Összefoglalóan a két lábon járó ellentmondásnak nevezhetjük. Félretéve a suta álszerénységet, bátran mondhatom, hogy mindenki másnál jobban ismerem a történetét. Átéltem vele rossz időket éppen úgy, mint jókat, segítettem őt bölcs tanáccsal, baráti szavakkal és borotvaéles ésszel. Ennek köszönhetően létfontosságú része vagyok az életének, mind a korábbi időkben, mind ma. Így hát kötelességem folytatni krónikámat, és a jövendő nemzedékek érdekében lejegyezni hőstetteinek és kalandjainak következő fejezetét.

Joachim von Gratz-cal, a Vilmerius Kórház vezető sebészével nagyon szerencsétlen körülmények között találkoztuk: miután Priscillámat megtámadták, és ő látta el a sebeit. Be kell vallanom, annyira zaklatott voltam, hogy alig emlékszem az első találkozásra, mármint azon kívül, hogy egy higgadt orvost ismertünk meg, aki sokat tudott a korábbi gyilkosságokról, és a segítségét ajánlotta az ügy kivizsgálásához.

Szerény véleményem szerint a legtöbb, amit az ember abból tanulhat, hogy egy kibelezett állat zsigereit bámulja, nem több, minthogy szerencsétlen jószágot gyötörték-e élősködők. Mindazonáltal Hjort, mint számos másik skelligi druida, igencsak bízott a mind a béljóslásban, mind a tenyérjóslásban (valamint az álomfejtésben is, noha ez utóbbi érthetőbb, mivel az álom az egyén lelkéhez vezető királyi út). Úgy hírlett, hogy igen komoly tiszteletnek és megbecsülésnek örvend szakmabelijei között, és hogy nem egyszer pontosan jósolta meg a jövendőt, és értelmezte a bárgyú álmok jelentését. A druida teljes szívével kötelezte el magát a Brokvar klánhoz, tudása és képességei pedig kiváló tanácsadóvá tették, akiben Spikeroog jarlja, Udalryk an Brokvar végtelenül bízott.

Még Skelligén Geraltnak végre esélye nyílt találkozni Cerys an Craite-tel, Crach két gyermeke közül a kisebbikkel. A lányt közeli barátai csak Karvalynak hívták, vad volt és eltökélt (valamint fürge), ahogy azt a neve is sugallja. Cerys egyben igazi szigetlakó is volt, apja kiköpött mása: örökölte minden bátorságát, határozottságát és makacsságát. Rettenthetetlenül és elszántan igyekezett minden alkalommal bizonyítani, hogy nincs olyan feladat, amiben nem lenne olyan jó – vagy jobb –, mint bármelyik férfi a szigeten, beleértve (és kiváltképpen) bátyját.

Margarita Laux-Antille kiemelkedő szellemi, spirituális és testi tulajdonságainak teljes felsorolásához egy egész hegynyi pergamenre lenne szükség. A barátainak csak Rita egykor a varázslónők Thanedd szigetén lévő aretuzai iskolájának rektora volt: ugyanannak az iskolának, ahová híres őse, Ilona Laux-Antille is járt. A szakmájához tartozók között szokatlan módon Margaritát nem érdekelte a politika… csakis iskolája java volt az, ami oda vezette, hogy csatlakozzon a Varázslónők Szövetségéhez. Végül meg kell említeni a szépségét is. Azt beszélték, még az istennők és nimfák legnagyszerűbb szobrászok által márványból kifaragott képmásai sem szállhatnak versenybe a varázslónő alakjával.

A magát Sigi Reuvennek álcázó ember nem más volt, mint Sigismund Dijkstra, a redani különleges erők egykori vezére, az ember, akivel Geraltnak és nekem a múltban sokszor akadt dolgunk. Kiesett Radovid király kegyeiből, és hosszú évek óta semmit sem hallottunk felőle. Úgy tűnt, végül rászánta magát, hogy kilépjen az árnyékok közül, de ahelyett, hogy visszatért volna a nagypolitikai civódásokhoz, inkább a bűnözők alvilágába ásta be magát jó mélyen – ahol gyorsan az egyik vezető figurává emelkedett.

A kontinens történelmében kevés név kelt olyan rettegést és tiszteletet, mint Emhyr var Emreisé, aki más néven Deithwen Addan yn Carn aep Morvudd – ő a Fehér Láng, Mely Ellenségei Sírhalmán Táncol, Nilfgaard császára, Metinna, Ebbing és Gemmera nagyura, Nazair és Vicovaro monarchája, a fél civilizált világ ura, aki a másik felének meghódítására tör. Egyike volt azoknak, akiknek tettei és döntései egész királyságok és népek sorsát alakították. Mit akarhat hát egyetlen witchertől?

Geralt nem egyszer találta magát olyan helyzetben, amikor nem tudta megakadályozni valakinek a halálát… ami azt illeti, kijelenthetjük, hogy hozzászokott már ehhez a fajta gyötrelemhez. Csakhogy egészen más dolog tehetetlenül állni és végignézni egy kedves ismerőse igazságtalan és kegyetlen kivégzését. Ez lett a sorsa Felicia Corinak, annak a fiatal varázslónőnek, akivel Geralt a Loc Muinne-ban töltött időszakban találkozott. Noha kevés lehetősége volt megismerni, a witcher megkedvelte Philippa Eilhart egykori tanítványát, aki szórakoztató és kellemes társaságot jelentő fiatal hölgynek tűnt a számára. Ugyanakkor varázshasználó és a varázslónők leggyűlöltebb testvériségének tagja is volt, ezért máglyán lelte a halálát.

A veleni Fúriák nem egyszerűen vének – hanem a szó szoros értelmében ősöregek, mivel már az első emberkirályok, de talán már a tündék eljövetele óta léteznek. A három rettenetes nővér közül Sutyor volt a legöregebb, vagy legalábbis a mocsárlakók suttogva terjesztett legendái így mesélik. Suttogva terjesztik, mert ha túl hangosan mondanák, a Fúria meghallaná – mert a banya emberi füleket követelt váltság gyanánt, amelyeket fákra aggatott, és amelyeken át ősi mágiájával hallhatott mindent, ami a mocsárban történt.

Geralt és én is ismertem Tansarville-i Síle-t, a koviri remetét, a Varázslónők Szövetségének egykori tagját, aki a maga idején ármánykodással, befolyással és varázslatokkal alakította kedve szerint a világot. Síle mindig is azt állította, csakis a mágia és az emberiség java hajtotta cselekedeteit, ám számos ember vére tapadt a kezéhez, beleértve királyokat is, akik az útjában álltak. Számtalan összeesküvésben és cselszövésben vett részt, amelyekben a witcher gyakorta akaratlanul tettestársa, akadályozó tényezője, alkalmanként véletlen áldozata lett. Éppen ezért a közte és Geralt között lezajlott korábbi találkozókat legjobb esetben is viharosnak lehetett mondani. Legalább egy alkalommal kijelenthető, hogy Geralt megmentette Síle életét, ám ez nem jelentette azt, hogy meleg érzelmekkel viseltetett volna iránta. Akárhogy is volt, a megkínzott és megnyomorított varázslónő látványa Radovid király tömlöcében szomorúsággal és együttérzéssel töltötte el a witcher fagyos szívét.

Bran király, a Skellige-szigetek korábbi királya hosszú és mozgalmas életet élt. Amikor érezte, hogy hatalmába keríti az agg kor, elindult az erdőbe medvére vadászni, mindössze egy késsel felfegyverkezve – így ért véget uralkodása. Dicső és tiszteletre méltó időszak volt, bár egyesek szerint jobban szerette a fosztogatást, mint szembenézni a szigetek belső problémáival, és túl sokszor hagyta, hogy a felesége jártassa a száját. Volt, aki a kettőt összekapcsolta, és azt állította, Bran inkább a tengerentúlra hajózott csatázni, semhogy azokkal kelljen vitáznia, akik otthon várják.

Geralt és én évek óta ismertük az alakváltó Dudut – korábban nem egyszer találkoztunk vele. Először akkor, mikor egy másik novigradi ismerősöm, a félszerzet kereskedő Dainty Biberveldt alakját viselte. Dudu azért testesítette meg Daintyt, hogy annak kapcsolatait saját üzleti céljaira használhassa. Dainty feldühödött azon, hogy képtelen megtalálni a csalót, aki az ügyeibe ártja magát, de mikor Dudu beruházásai kezdtek kifizetődni, a félszerzet megváltoztatta álláspontját. Bevette társnak az alakváltót, akit társaságban unokatestvéreként, Dudu Biberveldt néven mutatott be.

Vivienne de Tabris Anna Henrietta udvarhölgye volt. Szűkszavú, titokzatos és megközelíthetetlen hölgy, akinek szépsége elbűvölte a férfiakat. Geralt ennek bizonyítékát maga is látta, amikor elfogadta a megbízást Guillaume-tól, aki szerelmes volt a nőbe, és azt gyanította, talán valamiféle átoktól szenved. Hogy audienciát nyerjen tőle, Geraltnak részt kellett vennie a lovagi tornán, aminek Vivienne volt a védnöke.

Kiderült, hogy nemcsak Geralt keresi Cirillát. A nyomában jár más is – egy titokzatos tünde mágus. Akárcsak a witcher, ő is felkereste Keira Metzet, hogy Ciri hollétéről kifaggassa. A beszélgetés során elárulta, hogy Csalitosvég faluja mellett, a romok között ütötte fel búvóhelyét.

A mai napig nem tudom, mi ébresztette fel Geralt érdeklődését Olgierd von Everec kontraktusa után. Talán a híres witcher kíváncsisága? Vagy a vészjóslóan üres erszénye? Esetleg egy még sötétebb erő…? Bármi volt is az ok, Geralt úgy döntött, felkeresi a hírhedett nemest, és vállalkozik a csatorna szörnyének elirtására. Geralt már első találkozásukkor rádöbbent, hogy Olgierd nem mindennapi figura. Egy zsoldosokból álló csapatot vezetett, akik bálványozták még a földet is, amin járt, de nyilvánvalóan különbözött tőlük: tanult volt, műértő és tartotta magát bizonyos nemesi normákhoz. Geralt azonban érzékelt benne valami nehezen megfoghatót is, amit évekkel később „betöltésért kiáltó űrnek” nevezett.

Tamara, a báró lánya nem sokkal az előtt tűnt el édesanyjával egyetemben, hogy Geralt Hollószirtre érkezett. A báró tizenkilenc nyarat megélt, bájos ifjú teremtésként, szeme fényeként írta le. Nem csoda hát, hogy Hollószirt ura kétségbeesetten igyekezett rátalálni.

Novigrad szabad városa fölött két évszázada nem uralkodott király: Bolond Francis bizonyára tisztában volt ezzel a ténnyel, amikor a koldusok királyává kente fel magát. Címe gúnyt űzött a koronás fők fellengzősségéből, miközben egyúttal a maga számára is lopott belőle egy keveset. Francis gyakorlatias ember volt, és ez a tulajdonsága igencsak hasznos volt a szakmájában… a tolvajok, koldusok és utcagyerekek hálózatának üzemeltetésében, ami elért a város minden szegletébe. Kapcsolatai révén a legújabb szóbeszédekhez, a legzamatosabb értesülésekhez is hozzájutott, és a részesedés, amit „alattvalói” járandóságából megkapott, jelentős bevételnek számított a Romlás Udvarában fenntartott „udvara” működésében.

Geralt azért szállt alá az oxenfurti csatornarendszerbe, hogy végezzen egy ocsmány szörnyeteggel – és igencsak meglepődött, mikor a nyirkos és mocskos folyosók egyikén régi, kedves ismerősébe, Shaniba botlott. Geralt és én évekkel korábban találkoztunk e nem mindennapi ifjú hölggyel, aki akkoriban még csak felcsertanonc volt. Azóta elismert orvos és a redán hadsereg rettenthetetlen tábori felcsere lett belőle. Utóbbi minőségében, katonai kísérettel hatolt a csatornák szövevényébe, hogy az ott tanyázó szörnyeteg mérges köpetéből mintát vegyen. Geralt, lévén tetőtől talpig úriember, a segítségét ajánlotta neki.

A nilfgaardi Tavar Eggebracht régi katonadinasztia sarja. Ősei büszkén szolgálták az arany nappal ékes lobogót Maecht, Geso és Metinna alatt, zokszó nélkül harcoltak és haltak a császárukért. Ez a sors jutott Tavar unokatestvére, Tibor Eggebracht ezredes osztályrészéül is, aki az előző északi háború brennai csatájában esett el. Ennek dacára Tavar nem gyűlölete az északiakat: unokatestvére halálát a háború súlyos, de elkerülhetetlen következményének tekintette. Szállásmesteri feladatait szorgalmasan végezte, mindenek felett katonái érdekét tartva szem előtt.

Imlerith – a Vad Falka parancsnoka, gyakori szereplője Geralt rémálmainak – már jó ideje vadászott Cirire azzal a céllal, hogy elvigye uralkodója, Eredin színe elé. Ez a nagy erejű és kíméletlen harcos az Aen Elle számtalan, más világok elleni csatájában és hódító hadjáratában vett már részt. A közvetlen összecsapást, a fegyverek összemérését minden másnál többre tartotta, és nyílt, véres csetepatékat keresett, ahol ellenfelei élet-halál küzdelemben mérhették össze egymással erejüket, ügyességüket és képzettségüket.

Az álomfejtés mágikus mesterségét, amellyel álmokban fejthető meg a múlt és a jövő, még egy magasan képzett varázslónőnek is nehéz elsajátítania. Ám aki az adottsággal született, az hivatalos oktatás nélkül is kimagasló eredményeket érhet el. Ez volt a helyzet Corinne Tilly-vel is, akinek álmodóként – mert így szokás nevezni az efféle jósokat – szerzett hírneve messze földekre eljutott.

Vesemir volt a Farkas iskola legöregebb élő tagja, és valószínűleg egyben a legöregebb witcher az egész kontinensen. Noha szünet nélkül panaszkodott sajgó csontjaira, és hogy olyan öreg, mint magának Kaer Morhennek a romjai, a witcher hivatás ezen mestere egy pillanatra sem gondolt arra, hogy jól megérdemelt nyugállományba vonuljon. Ugyan már őszülő hajjal, de még mindig fürgén folytatta szörnyvadász szakmáját élete alkonyán is – ráadásul tette mindezt hatékonyan, tekintettel arra, hogy egymaga több szörnyet látott, mint tanítványai összesen. Az ifjú Geralt nyers és sokat követelő oktatója az évek során egyfajta örökbefogadó apjává és mentorává vált a többi witchernek, aki mindig kész segíteni bölcs tanácsaival és biztos kezével.

Az egyik olyan ember, akivel Geralt a beauclairi udvarban találkozott, Damien de la Tour volt, a hercegi gárda kapitánya. Teljesen és feltétel nélkül (a „meggondolatlanul” tisztességtelen lenne, még ha nem teljesen pontatlan) a hivatásának szentelte életét, és imádta a hercegasszonynak még a lába nyomát is. Ha a személyes véleményem kérded, teljesen megrészegítette a nő. Tipikus katonának látszott, azaz fafejű csahos kutyának, aki Geraltot látva azonnal fontosnak találta bebizonyítani, ki a tökösebb. Geralt ezt a kihívást szenvtelen fölénnyel kezelte, de azért elfogadta, és ezzel újabb ellenséget szerzett magának.

Geralt rosszul értelmezte egyik jegyzetemet, miszerint Elihal és én egykor egy párt alkottunk. Sajna, noha mindenkit örömteli borzongással töltene el a tény, hogy ezt a kiváló tündét, csodálatos beszélgetőpartnert és mesteri szabót hódításai között tudhatja, köztünk soha nem volt több barátságnál és kellemes borozgatásoknál. Geralt is rájött erre, mikor felkereste Elihal szabóműhelyét, ahol személyesen nyerhetett bepillantást a tünde szokatlan időtöltésébe – előszeretettel bújik a fajától, nemétől és társadalmi állásától eltérő ruhákba és modorba.

Novigrad sikátoraiban és kétes hírű kocsmáiban az a tréfa járta, hogy a törp Carlo Varese, a helyi bűnözői közösség négy messzire fénylő ékességének egyike, a maga módján a fajok együttélésének elkötelezett híve. Azonban meglehetősen sajátos módon alkalmazta ezt az alapelvet. Trancsír megingathatatlanul hitt abban, hogy Novigrad városának befogadott polgáraként személy szerint minden joga megvan neki személy szerint arra, hogy üzemeltesse saját vállalkozását. Bárki, akinek kifogása volt azt illetően, ahogy ezt tette, vagy üzlete természetével kapcsolatban, legyen az törp, ember vagy félszerzet, az leleplezte magát, hogy aljas fajgyűlölő. Ilyen hitvány söpredékkel miként lehet elbánni? Fel kell zabáltatni őket egy kondányi éhes disznóval… közvetlenül azután, hogy egy bárddal megtette az ujjaival azt, amiről a nevét kapta. Az efféle történetek persze lehettek puszta szóbeszédek és rosszindulatú pletykák is… de nagyon kevesen akadtak olyanok, akik hajlandóak voltak utánajárni a hitelességüknek.

Bár ő volt a legfiatalabb a három Fúria közül, Szöveny semmivel nem volt kevésbé ronda vagy gonosz, mint a nővérei. Ő volt az, aki a mágikus faliszőnyeget szőtte emberi hajból, amit a környékbeli falvakban adományként (részben ártatlan gyermekektől) begyűjtöttek. E kárpitok segítségével tartották a kapcsolatot bálványaikkal, az Erdei Asszonyokkal azok követői.

Számos bátor harcos felelt Hjalmar hívására, aki arra kérte őket, csatlakozzanak hozzá, és hódítsák vissza Undvikot a jégóriástól. Köztük volt Folan, Ulf fia, Hjalmar gyakori társa a csatákban, egyben drága gyerekkori jó barátja. Folan, a Tuirseach klán tagjaként félelmet nem ismerő hajós és páratlan íjász volt, és nem habozott részt venni ebben a veszélyes (és így feltehetően dicsőségben gazdag) utazásban. Számára azonban az út szörnyű véget ért volna, ha a witcher nincs észnél, és menti meg éhes trollok markából azzal, hogy megnyer egy találós kérdés versenyt.

Az ifjú Halbjorn Fekete Kéz Holgernek, Faroe jarljának unokaöccse volt, egyben a skelligi trónra igényt tartók egyike. Fiatal kora ellenére máris szert tett bizonyos hírnévre, mind a tengerentúli portyák, mind a szigetcsoport veszélyes vidékein tanyázó szörnyek elleni harc révén. Hőstettei révén vált ismertté a neve, ami dicsőséget és kincseket hozott neki, így jó eséllyel indulhatott a királyválasztáson.

Ciri számos hazuggal, gazfickóval és gonosztevővel találkozott útja során – de szerencsére néhány tisztességes emberrel is összefutott. Mindenképpen említésre méltó közülük Skjall, egy fiatal harcos Lofotenből. Előbb ő és a családja ellátták Ciri sebeit, aztán segített neki elmenekülni a Vad Falka elől. Ezzel feláldozta azt, amit a skelligiek a legtöbbre tartanak: a becsületét. A gyávaság bélyegét hordozva hősi tettet kellett végrehajtania, hogy tisztára mossa a nevét. Sajnos, mielőtt célját elérte volna, meghalt – egy elhagyott ligetben kószáló fenevadtól kapott halálos sebet – lassú, fájdalmas és magányos halállal.

Törp szerencsevadász, a brennai csata veteránja, kikezdhetetlenül optimista, elkötelezett emberbarát, az égetett italok és dévaj nóták szerelmese, mesteri Gwynt-játékos és legfőképp kedves és hű barátja Geraltnak és szerénységemnek – hölgyek és urak, engedjék meg, hogy bemutassam önöknek Zoltan Chivayt. Sok évvel ezelőtt lettünk jó cimborák, amikor Geralttal összefutottunk a társasággal, amit Zoltan abban az időben, a háború sújtotta Riverdellben vezetett. Útja ezt követően is gyakorta keresztezte a miénket, mígnem elválaszthatatlan társakká lettünk. Történetünk kezdetekor Zoltan és én együtt vittük a novigradi Rozmaring és Kakukkfű tavernát.

Toussaint-ban nem minden kóbor lovag volt az erény megtestesítője, de ha egyet kellene választanom közülük, aki maga volt a lovagias hitvallás, az Palmerin de Launfal lenne. Még inkább csodálatra méltó amiatt, hogy évekkel ezelőtt nem volt idegen tőle az evés, ivás és egyéb különféle élvezetek. Idővel azonban felhagyott a léhasággal, és közelebb került lovagi ideákhoz. Geralt felismerte ezt, amikor Palmerin Anna Henrietta követeként jött el hozzá. A régi vágású és kissé naiv lovag azonnal jó benyomást tett rá, mert noha a formaságokat és udvariaskodást kissé túl komolyan vette, ő maga egyáltalán nem volt nagyképű vagy öntelt.

Nem tartott sokáig, mire Redania királyának, Radovidnak sikerült bizonyítania, hogy kemény és könyörtelen uralkodó, aki tökéletesen rászolgál a „Zord” melléknévre. Radovid meglehetősen fiatal volt még, amikor atyját, Vizimir királyt meggyilkolták, és helyette anyja, Malleore-i Hedvig, valamint a Régenstanács uralkodott. Az ifjú Radovid hamarosan magához ragadta a hatalmat, és bosszút állt azokon, akik tiszteletlenül bántak vele. Összes lehetséges politikai ellenfelét arra kényszerítette, hogy hűséget esküdjön neki – ha nem, a halál várt rájuk. Nemcsak Nilfgaard ellen viselt háborút, hanem a mágusok ellen is, akiket minden rossz gyökerének tartott. Radovid egyben mindent megtett azért is, hogy uralma alá vonja Novigrad Szabad Városát, amelynek flottája és kincstára a mérleg nyelvét Radovid győzelme irányába billenthette volna az összecsapásban.

Horst Borsody észak legjobb nevű aukciós házának tulajdonosa, közismert sznob és pojáca volt. Az első pillanattól fogva lenézte Geraltot, és mikor meghallotta, mi járatban van a witcher, kidobatta és megverette az embereivel. Ha azt mondjuk, hogy ismeretségük nehezen indult, jelentős mértékben megszépítjük hát a valót…

Geralt akkor találkozott először Keira Metz-szel, amikor az szó szerint a nyakába zuhant. A hírhedt Thanedd szigeti puccs során Keirát kidobták az ablakon, egyenesen az alant álló witcherre. Következő találkozásuk a veleni lápvidéken más módon volt megrázó: a kényelemhez szokott varázslónő volt az utolsó, akinek felbukkanására ezen a zord és civilizálatlan vidéken számított. Geralt később megtudta, hogyan vett ilyen kedvezőtlen fordulatot Keira sorsa. Foltest király nagyra becsült tanácsadóját elűzték Temeriából, amikor elvesztette a király bizalmát. Később csatlakozott a Szövetség varázslónőihez, mely Redania királyával és Nilfgaard császárával gyarapította rosszakarói táborát. Emiatt kényszerült illegalitásba és arra, hogy falusi boszorkányként keresse kenyerét a veleni tanyavilág mélyén. Aligha kell mondanom: Keira Metz gyűlölte új életének minden percét.

Reinald története tragikus história. Egy fiatal witcher, akit a Farkas Iskolájának korai éveiben képeztek ki, aki kíváncsi elmével fedezte fel a világot, készen, hogy másokon segítsen, és aki végül olyan megbízást fogadott el, amelyet nem élhetett túl. Miután megszállta a vörös miazma, az Örök Tűz papjai, éppen azok, akik felbérelték, bezárták az Ördögkatlan tárnáiba, de Reinald emberfeletti erővel állt ellen a kísértet akaratának. Magát és a miazmát foglyul ejtette egy sóbarlangban, és ott maradt, miközben élete lassan a sötétségbe és a bánatba csúszott. A pestisszellem jelenléte a witcher testét élőholt állapotában tartotta, miközben Reinald a remény szikrájába kapaszkodott, hogy kedves barátja egy napon a megmentésére siet. De a napokból hetek, évek, majd évszázadok lettek…

Ha volt valaha ezen a világon uralkodó, aki alattvalói teljes csodálatát élvezte módszeres elnyomás vagy egy különösen kegyetlen hóhér nélkül, az kétség kívül Toussaint úrnője, Anna Henrietta hercegasszony volt. Szűkebb körben csak Anariettának szólították, a néhai megboldogult Raymund herceg özvegye, valamint egy méltán híres és tehetséges művész egykori szeretője volt – ez utóbbi szeretne továbbra is a névtelenség homályában maradni. Néhány évvel ezelőtt, amikor a witcher és néhány barátja ellátogattak Toussaint-ba, Anna Henriettának volt alkalma találkozni Ríviai Geralttal. Ennek köszönhetően, amikor egy rejtélyes Szörnyeteg kezdte megtámadni az udvaroncokat, a hercegasszony pontosan tudta, kit kell hívnia…

Az ifjabb Cyprian Wiley Novigrad egyik legveszélyesebb bűnözője volt. Nem csak apja kaszinóit, gladiátor-arénáit és a bordélyházait örökölte meg, de annak szadista hajlamait, kegyetlenségét és gátlástalanságát is. Ezek a tulajdonságok tették „Kurafit” e szerteágazó bűnbanda méltó fejévé.

Nehéz az élete a gyermeknek, aki nem tud kilépni szülei árnyékából. Miután apja, a szeretett Bran király meghalt, Svanrige lett a Tuirseach klán formális vezetője, akik hatalmas területet uralnak An Skellig szigetén. Ez a csendes és jó modorú fiatalember azonban erősen kötődött anyjához, Birnához, aki igyekezett uralkodni rajta. Egy ilyen hatalmaskodó némber mellett nehéz volt elképzelni, hogy Svanrige valaha férfiként uralja majd Skellige legerősebb klánját.

Geralt aukciós házban tett látogatása csúnya véget ért. Tiszteletre méltó witcher létére nem csupán kipenderítették, Maximilian házáról sem sikerült semmi közelebbit megtudnia. Míg azon tűnődött, mi legyen a következő lépés, egy ismeretlen férfi beszédbe elegyedett vele. Nem fedte fel, kicsoda, honnan ismeri a witchert és hogyan talált rá. Csupán annyit mondott, hogy segíthet Geraltnak bejutni a Borsodyk aukciós házának páncéltermébe – a tulajdonos engedelme nélkül. Az idegen azt javasolta, találkozzanak egy félreeső helyen, ahol tisztázhatják a részleteket.

Morvran Voorhis: az Alba hadtest parancsnoka, főtiszt és tisztavérű arisztokrata, olyan, aki büszkén nevezi magát nilfgaardinak, amit csakis az őslakosok, a birodalom fővárosának és közvetlen környékének szülöttei érdemeltek ki igazán. Amikor először találkoztak, Geraltnak fogalma sem volt arról, mennyire fontos személyt bíztak meg azzal a feladattal, hogy „tegye fel neki a szokásos kérdéseket”. Azonban a witchert ismerve Morvran rangjának és helyzetének ismerete sem változtatott volna sokat a hozzáállásán.

Graden Radovid király szolgálatában álló boszorkányvadász volt. Számos bajtársával ellentétben megfontolt embernek bizonyult, aki előítéletektől mentesen cselekszik, legalábbis a witcherek kapcsán.

Üldöztetés és száz máglya füstje mérgezte azokban az időkben Novigrad levegőjét. Ez a komor hangulat olyan fedezéket biztosított, amelyben számos hentes építhetett kényelmes fészket magának. Felfújt összeesküvések, tömeges letartóztatások és csoportos kivégzésekhez vezető kirakatperek jelentették a kedvenc építőanyagukat. Caleb Menge, az Örök Tűz templomi őreinek megszállottan becsvágyó vezetője is ilyen esélyleső volt, akinek akkor jött el diadalmas pillanata, amikor leleplezte feljebbvalóját, Chappelle-t, és bebizonyította, hogy álruhába bújt alakváltó. Geralt először akkor pillantotta meg Mengét, amikor épp meggyújtotta Chappelle máglyáját Novigrad főterén, és kétsége nem volt afelől, hogy ezt az embert „megszállott kurafinak” hívni finomkodó megnevezés.

Az an Craite jarlok megbízható udvarmestere, Guthlaf elhunyta után feladatai egy részét a jarl pohárnoka, Arnvald vette át. Ez az idős skelligi nem rendelkezett elődje tekintélyével, de így is sikerült magát szolgálatának esztendei során nélkülözhetetlenné tennie. Hatáskörébe tartozott egyebek közt Kaer Trolde kamráinak és pincéinek feltöltése, az ott élők ellátásának biztosítása, valamint a rangbéli vendégek elhelyezése lakomák és más fontos rendezvények idején.

Őrült Lugos elsőszülött fia és egyetlen örököse zord és jóképű fiú volt, aki egyáltalán nem hasonlított az apjára. Csúfnevét gyermekkorában szerezte, mikor testét – a skelligi fiúk kemény játékának következményeként – gyakran szinte elborították a zúzódások. Egyesek szerint apja derékszíja, pálcája és ökle is ludas volt a dologban: az idősb Lugos nem akarta egyetlen gyermekét elkapatni, ezért keményen büntette minden engedetlenségért és kudarcért.

Bár Őrült Lugos, a Drummond klán jarlja sem termet, sem erő dolgában nem volt kimagasló, a szigetek legtöbb lakója félreállt, amikor jönni látta. A szomszédaival örökösen viszálykodó Lugos oly hirtelen haragú volt, hogy még a hírhedetten nyugodt Donar an Hindarral is üvöltözésbe tudott keveredni. Lugos legnagyobb riválisa azonban Crach an Craite volt, akit azzal vádolt, hogy területet rabolt tőle (egész Ard Skelliget magáénak vallotta ugyanis). A klánok viszálya századok óta tartott, és semmi sem utalt arra, hogy még a két ádáz ellenség életében véget érhet. Lugos szenvedélyesen gyűlölte Crachot, Skellige törvényeit és a klánok közti erőviszonyokat azonban nem hagyhatta figyelmen kívül.

Mindig is különös büszkeséggel tölt el a tudat, hogy a maribori Triss Merigoldot legközelebbi és legkedvesebb barátaim között tudhatom. Ez a kivételesen tehetséges varázslónő hivatása fénylő csillaga, Foltest király egykori udvari tanácsosa, és a soddeni csata nevezetes hőse, akit a Domb Tizennegyedikeként ismernek – mégsem hasonlít egy cseppet sem gyakran elviselhetetlenül gőgös mágiahasználó nővéreire. Noha az én magánjellegű kapcsolatom Triss-szel mindig is baráti természetű volt, Ríviai Geralt egyszer csak nem tudott ellenállni csáberejének. Attól kezdve kettejüket olyan érzések fűzték össze, amelyek messze mélyebbek a múló szerelem felszínes csörgedezésénél.

Geralt nem találkozott Anna Strengerrel, a Véres Báró feleségével, mikor Hollószirten járt. Nem sokkal érkezése előtt az asszony ugyanis megmagyarázhatatlan módon eltűnt a lányával, Tamarával együtt. Geralt így is részletes leírást kapott az eltűnt nőről. Anna bájos, negyvenes éveiben járó asszony volt, zöld szempárral és hollófekete hajjal, amelyet szoros kontyba font hátul.

Emhyr császár egykor igen egyszerű választás elé állította a nilfgaardi mágusokat: vagy kérdés nélkül szolgálják hazájukat vagy börtönben rohadnak el. Fringilla Vigo, a mágia úrnője, aki Toussaint vazallus hercegségében töltött be hivatalt, mindkét lehetőséget elvetette, és inkább belépett a hírhedt Varázslónők Szövetségébe, amelynek célja nem más volt, mint szembeszállni a királyok és császárok diktátumaival. Ezek a vakmerő törekvések azonban sosem valósultak meg, Fringilla Vigo pedig attól rettegve élte éltét, hogy egy napon fény derül az őt a felforgató szervezethez fűző szálakra, és gyors véget ér a császár bakóinak keze által. Itt említést kell tenni arról, hogy Geralt először a beauclairi hercegi palotában találkozott Fringillával sok évvel ezelőtt, mikor mi ketten egykori szerelmem, Anna Henrietta hercegnő vendégszeretetét élveztük. A witcher, aki mindig is vonzódott a varázslónőkhöz, ez idő alatt igen eleven kapcsolatot alakított ki Madame Vigóval, ami egész biztosan nem szerzett örömöt sem Trissnek, sem Yennefernek.

Suttogóhalom: ha a világ nem olyan lenne, amilyen, hanem olyan, amilyennek lennie kellene, ez a név rejtett zugok, és suttogva elmondott, őszintének érzett hazugságokon osztozó szerelmesek helyét jelentené. Ám itt a veszélyt és rettegést jelentette, olyan helyet, ahol valamilyen rejtélyes hatalomtól hajtva vadállatok ölték meg Árokmély számos lakóját. Geralt beleegyezett, hogy megvizsgálja a problémát, és hamarosan kiderítette, hogy az állatokat egy szellem irányítja, aki csapdába esett a dombtetőn álló fák egyikében. A szellem női hangon szólt hozzá és azt állította, egykor druida volt, aki a veleni ligetet őrizte mindaddig, amíg a Fúriák megölték és bebörtönözték a fába. A természeti erők, amelyeknek egykor a szolgálatában állt most megóvták a démoni nővérek további cselszövéseitől. A balszerencsés helybeliek járulékos veszteségként haltak meg, mert – ahogy a szellem állította – a természet haragja zabolázhatatlan, és nem tesz különbséget mit sem tudó ártatlanok és nem szívesen látott rosszakarók között. A szellem esdekelt Geraltnak, törje meg az átkát és szabadítsa meg a kínoktól. Megígérte, a segítségért cserébe kimenti azokat az árvákat a mocsári tisztásról, akiknek egyébként a Fúriák kezétől elszenvedett kegyetlen halál lenne a sorsuk.

A temeri titkosszolgálat, a „Kéksávosok” elit osztagának parancsnokaként Vernon Roche volt a néhai Foltest király egyik bizalmasa. Újra és újra bizonyította hűségét és szakmai hozzáértését: a lázadások leveréséhez, a nilfgaardiak visszaszorításához és a Scoia'tael fészkek kifüstöléséhez kevesen értettek nála jobban. A mi történetünk kezdetére azonban elvesztette a királyát, az embereit, és hazáját: egyenlőtlen gerilla-hadviselésbe szorult a túlnyomórészt erősebb megszálló csapatok ellen.

Geraltnak szüksége volt valakire, aki képes felkúszni a Borsodyk aukciós háza melletti torony tükörsima falán. A jelöltek egyike Hugo „Baromarcú” Hoff volt – egy félszerzet, akinek számos betöréses lopás volt a rovásán. Geraltnak azt mondták, Oxenfurtban, a diákok és más rosszéletűek kedvenc gyülekezőhelyén keresse…

Guillaume de Launfal az igazi kóbor lovag mintapéldánya volt – Toussaint kirakatembere, ha úgy tetszik. Amikor Geralt először találkozott a fiatalemberrel, az éppen hősiesen ostromolt egy szélmalmot… ami, őszintén megvallva, egy kegyetlen óriást rejtett.