The Witcher 3: Wild Hunt Remastered · Nekrofágolaj · Felszerelés

Eredmény ×1 · Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Hozzávalók ×1 · Recept kardra kenhető olaj készítéséhez.

Hatékony ellene · Azt hittem, csak egy rakás rothadó hús… míg meg nem mozdult! – Beauclairi Thibaut A vakonc a bűzdémon nagyobb testű rokona. Ennek a visszataszító, csak nyomokban emberszerű kreatúrának a kültakaróját rothadó hús alkotja, mely alatt rothadó izomtömeg feszül masszív, de hajlékony csontozaton. A vakonc rothadó holttesteken él, és előszeretettel tanyázik elhagyott kivégzőhelyek, régi temetők és egykori harcmezők közelében. Felettébb agresszív, és bár holt hússal táplálkozik, legtöbbször az útjába kerülő eleven lényekre is rátámad. A fent említett helyekre vetődőknek ez okból a lehető legnagyobb óvatossággal kell eljárniuk.

Hatékony ellene · A foltos dögrém ellen legjobb oltalmunk a csend és a nyugalom. – Roderick Giligan dögrémügyi értekezésének töredéke A foltos dögrém a dögrém egy alfaja, mely a witcherek jóvoltából gyakorlatilag kihalt. Nagyobb testű gyakoribb rokonánál , nevét a bőrét éktelenítő foltoknak és bevérzéseknek köszönheti. A foltos dögrém az elhagyott temetők és ember nem járta rengetegek lakója, alkalmanként azonban elhagyott emberi lakhelyeken is megtalálható. Egyetlen igazi kedvtelése, hogy saját váladékaiból kotványt készít. Ha nem érzi fenyegetve magát, főszabályként nem agresszív. Ám ha magányában megzavarják, nagyon veszélyessé válhat. Amikor a hőmérséklet csökken, jellemzően mély letargiába esik. A witcherek állítólag megtalálták a biztos módszert az elirtására, melyhez az Yrden Jel megfontolt alkalmazása jelenti a kulcsot – állításuk szerint legalábbis…

Hatékony ellene · Mondják, a holtak szeretik a csendet. A nevükben nem nyilatkoznék, de a dögrémek bizonyosan. – Heinrich Von Grott Bár a dögrémek nem különösebben vonzó teremtmények, nem ajánlatos ellenük erőszakkal fellépni. Ha békén hagyják őket, nem jelentenek veszélyt senkire. A harcnál többnyire sokkal jobban érdekli őket az üst, amiben váladékaik kotványát kevergetik. E faj egyedei jobbára ősi temetkezési helyeken tanyáznak, bár észlelték már őket újabb keletű temetők, illetve tömegsírok közelében is. A dögrémek a téli hónapokat emberi alváshoz hasonló, mély letargiában töltik. Magányosan élnek , csoportosan gyakorlatilag sosem fordulnak elő. Ha azonban területüket fenyegetve érzik (és elég egyetlen lépést tenni egy dögrém területén ahhoz, hogy az fenyegetve érezze magát), a kreatúra veszedelmes ellenféllé válik, és fajtársait sem rest segítségül hívni a behatoló ellen.

Hatékony ellene · Az alghoul tulajdonképpen egy igazán szemét ghoul. – Yarpen Zigrin, törp harcos Az alghoulok különböznek a közönséges ghouloktól méretben, erőben, színben és ami a legfontosabb, intelligenciában. Míg a ghoulok és graveirek egyszerű lények, amelyek a legegyszerűbb rajtaütést sem tudnák eltervezni, az alghoulok és a hozzájuk hasonlók (mint pl. a cemetaurok) képesek előre gondolkodni és ezáltal sokkal veszélyesebbek.

Hatékony ellene · Ghoulok csúsznak-másznak éjjel, amit látnak tépnek széjjel, egy falatra bekapnak, jobb ha inkább résen vagy. – gyerekvers A ghoulokat és graveireket nehéz jellemezni. Azt mondhatnánk, emlékeztetnek az emberekre, de valójában a szöges ellentétei mindannak, ami emberi. Bár van lábuk és karjuk, mint az embereknek, de négykézláb közlekednek, mint a kutyák vagy a borzok. Bár emberi ábrázatuk van, hiába is kutatnánk benne az érzelmek, az értelem vagy az öntudat bármilyen szikrájának nyomait. Egy és csak egy cél vezérli őket: csillapíthatatlan éhség az emberi hús iránt.

Hatékony ellene · Persze, hogy büdös. Gondolod, hogy azért hívják bűzdémonnak, mert rózsaillata van? – Vesemir, a witcherek Farkas iskolájából A bűzdémonok bomló emberi testre emlékeztetnek, amelyről lenyúzták a bőrt. A jelenlétüket azonnal elárulja az átható rothadásszag, amiről a nevüket kapták. Az éhínek a bűzdémonok különösen veszélyes fajtái, amiket az emberi hús utáni csillapíthatatlan éhségük jellemez.

Hatékony ellene · Itt valaki főzőcskézik… Ez egy… emberi combcsont… egy gyereké. – Ríviai Geralt

Hatékony ellene · Óvatosan, uram, egy szörny járja a lápot. Ha belépsz a ködbe, sosem találsz már haza!! – Leslav, tőzegbányász

Hatékony ellene · Láttam már rengeteg rusnya lényt életemben – murénát, ingolát, bluggyhalat… De ilyet még soha! – Bjorg, Kaer Trolde-i hajóács

Hatékony ellene · A vízparton csendesen kell lenni. Először is, hogy el ne ijeszd a halakat. Másodszor, hogy oda ne vonzzad a fojtólidérceket. – Blavikeni Yanneck, halász A fojtólidércek a tó aljáról felszínre úszó vízihullára emlékeztetnek. Betegesen kék vagy zöld a színük, a pórusaikból nyák és iszap folyik és a bomlás maró szaga lengi őket körül. Ezért gondolják, hogy a fojtólidércek – valamint sokkal veszélyesebb rokonaik, a vodnikok, a mocsolák és a vízbefúltak – a sekély vízben megfulladt halottakból kelnek életre: a lápba tévedt utazók, a túl messzire beúszó gyerekek, vagy a vodnikok esetében, kapatos parasztok, akik letévedtek a keskeny mocsári ösvényről.

Hatékony ellene · Ha valaha is a mocsárvidéken ér az éjszaka, maradj éber és várd a hajnalt, még ha ehhez derékig kell is állni a vízben, a nadrágodban mászó piócákkal. A legfontosabb azonban, hogy ha megpillantasz egy fényfoltot a ködben, soha, de soha ne indulj el felé. – Johannes Strudd, vezető A köd az utazó ellensége. Az erdőben el lehet tévedni benne, a tengeren a szikláknak lehet hajózni. De ezek a veszélyek semmiségek a ködárnyakként ismert szörnyekhez képest, akik néha a ködben ólálkodnak. Ezeknek a lényeknek erős karjuk és a zerrikani kinjalokhoz hasonlatos éles karmaik vannak, de ami igazán veszélyessé teszi őket, az az álcázás, ámítás és megtévesztés művészete. Sokszor támadniuk sem kell, ehelyett egyszerűen őrületbe kergetik áldozatukat vagy az ingoványba csábítják, majd türelmesen kivárják, míg belefullad a sáros vízbe.

Hatékony ellene · A hamvasztás, nos az biz' olyan dolog, amit az emberek eltanulhatnának a gnómoktól. A holttestek elásása a mezőn olyan, mintha lakomaasztalt terítenénk a szörnyeknek! A legjobb esetben csak néhány ghoul szagolja ki a dolgot, telezabálják magukat és mennek tovább a maguk útján. Ha viszont, az istenek mentsenek meg tőle, egy sírbanya veri fel tanyáját a temetőd mellett, akkor vége, hossza nem lesz a bajoknak. – Jacques de Villepin, Oxenfurti Akadémia Kevés szörny neve olyan találó, mint a sírbanyáké. Ahogy azt sejthetjük, vénséges, torz asszonyra hasonlítanak, akik sírkertek és csatamezők közelében őgyelegnek. A sírbanyák emberi holttestekkel táplálkoznak, különösen a rothadó velőt kedvelik, amit kiszívnak a csontokból hosszú, mozgékony nyelvükkel. Ha egy banya már felfalt minden elérhető tetemet, elkezdi öldösni az embereket és elásni a temetőben, hogy kivárja, amíg bomlásnak indulnak.

Hatékony ellene · A néphagyomány szerint a vízibanya a fojtólidérc felesége. Ha ez igaz, akkor érthető, hogy mitől olyan komisz bestiák. – Dregsdoni Shemhel Néhány mese említi a vízibanyákat és a mocsári bulákat, akik eltévedt öregasszonyoknak adják ki magukat, hogy az utazókat elcsalják a lápvidéken felépített, rozoga viskóikba. A valóságban csak egy vak, vagy olyasvalaki, akit az ital elvakított, tévesztené össze a vízibanya odújának rothadó iszapját és bűzös nyálkáját egy kellemes vidéki lakkal, vagy a rettenetes banyát egy ártatlan nagymamával. Ráncos, bibircsókos testük majd két méter magas, a színük rózsás-zöldes és bűzlenek a mocsár- és halszagtól. A hátukból kétarasznyi csontos kinövések állnak ki, a hajuk gubancos hínárra emlékeztet, és olyan karmok teszik teljessé a képet, amire egy vérfarkas is büszke lenne.